A keresés eredménye 76 találat
- Karácsony Gergely nekivetkőzött, hogy mindenkit a Dunába csábítson (Nyugatifény) Budapest főpolgármestere öltönyből strandüzemmódba kapcsolt. A Hűha: Karácsony Gergely nekivetkőzött, hogy mindenkit a Dunába csábítson bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Karácsony Gergely átadott egy szabadstrandot, majd lassan levetkőzött a kamera előtt (Index) A főpolgármester szerint ki kell használni Budapest adottságait.
- Zakóban csobbant a Dunába Karácsony Gergely: így nyitották meg az Árasztó-part szabadstran... (Blikk.) Megnyílt a Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrand a XI. kerületben, amely idén egész nyáron 10-18 óra között várja az ide látogatókat, a fürdőzésre egy 100 méter hosszú, 120 centiméter mélységű sáv áll rend
- Karácsony Gergely strandot nyitott a Duna budapesti szakaszán (Demokrata) Az elmúlt évtizedekben egy kicsit megfeledkeztünk az egyik legfontosabb szövetségesünkről, a Dunáról – mondta a főpolgármester.
- Az ügyészség újabb gyanúsításokat fogalmazott meg az óbudai polgármesterrel szemben, de mo... (24.hu) Karácsony Gergely főpolgármester és a legnépszerűbb baloldali polgármesterek levételét szolgáló
- Kiss László: Ez egy koncepciós per, amit eredetileg Karácsony Gergely és mások leszedésére... (Telex) Kiss László óbudai polgármester egykori alpolgármestere beismerő vallomást tett, és egy két évtizedes korrupciós paktumról beszélt az ügyészségnek. Kiss szerint szó sincs ilyenről, egy nagyobb, országos korrupci
- Hosszú hányattatás után megnyílt a Biodóm (MagyarHang) Karácsony Gergely főpolgármester szerint a jövő dönti majd el, hogy a jó vagy a rossz szimbóluma lesz-e.
- Megnyílt a Biodóm, Karácsony Gergely egy nagy kérdésről beszélt (Economx) Karácsony Gergely a Biodómot szimbólumnak tekinti, a miniszter eközben a terület fontosságát domborította ki.
- A Fidesz felszólította Karácsony Gergelyt: a nemzeti kormány rezsivédelmi politikáját foly... (ATV) "Vízdíjemelési terveinek" feladására szólította fel a főpolgármestert a Fidesz budapesti szervezete kedden közleményben.
- Nem fognak örülni a természetvédők Karácsony Gergely legújabb fotójának (Demokrata) A főpolgármester egy olyan építménnyel fotózkodott, ami ellen nemzetközi szinten küzdenek a környezetvédelmi szakemberek.
- Nekiment Karácsony Gergely tervének a Fidesz, erős üzenetet küldtek a főpolgármesternek (Economx) A Budapesti Fidesz arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy mondjon le a vízdíjak emelésére vonatkozó elképzeléseiről. A kormánypárt szerint a főváros terve veszélyeztetné a rezsics ...
- Karácsony Gergely: „Égbekiáltó botrány, hogy van, aki az úszómedencéjét tölti fel közpénzb... (NLC) Külön díjat számolna fel a medencetöltésre a főpolgármester.
- Karácsony Gergely: vessünk már véget a Fidesz rezsihazugságának. (Hírklikk) Budapest vízellátása stabil, a főváros jelenleg is jelentős mennyiségben segíti ki a vízhiánnyal küzdő agglomerációs településeket - közölte Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
- „Égbekiáltó botrány” – Karácsony Gergely tarthatatlannak nevezi a magyarországi vízhiányt (ATV) Karácsony Gergely szerint a rendkívüli aszály és a vízhiány ismét ráirányítja a figyelmet a hazai vízellátás problémáira. A főpolgármester közösségi oldalán arról írt, hogy a főváros stabil vízellátása
- Külön díjat vezetne be Karácsony Gergely a medencetöltésre (Infostart) Az aszályos és kánikulai időben több helyen kritikus a vízhiány. Budapesten nincs gond, de a lakosság felelősségteljes viselkedése itt is téma.
- Kapitány Istvánnak üzenhetett a főpolgármester: Karácsony Gergely visszaköveteli a kormány... (VG) A főpolgármester azt kéri, hogy a főváros határozhassa meg a vízdíjakat, és ne a kormányzati szabályozás diktálja azokat. Karácsony Gergely a Facebookon fakadt ki, szerinte botrányos, hogy van, aki az úszómedencé
- Karácsony Gergely: Van, aki az úszómedencéjét tölti fel közpénzből támogatott vízzel, másn... (Népszava) A főpolgármester szerint a főváros vízellátása stabil és az agglomerációs településeket is tudják segíteni, de azt kéri a kormánytól, hadd határozza meg a főváros a vízdíjakat.
- Karácsony Gergely: a Fidesz rezsipolitikája miatt rohadnak szét a vízcsövek! (Blikk.) A rendkívüli aszály és vízhiány apropóján Karácsony Gergely a Facebook-oldalán fejtette ki a véleményét a főváros és a környező települések vízellátási helyzetéről. A főpolgármester nyilatkozatában éle
- Karácsony Gergely: Égbekiáltó botrány, hogy van, aki az úszómedencéjét tölti fel, másnak m... (Index) Szerinte a tizenhárom éve változatlan vízdíjakból nem lehet felújítani a vízhálózatot.
- Kritikus hőség Budapesten: Karácsony Gergely a klímaadaptáció fontosságáról (GlobálHír) Karácsony Gergely - Budapest főpolgármestere közölte, hogy a rendkívüli hőség miatt elkerülhetetlenné vált a városi klímaadaptáció és a zöld fejlesztések felgyorsítása.
- Karácsony Gergely főtanácsadója szerint Magyar Péter terve meg sem éri a következő választ... (Mandiner) Tordai Csaba szerint a parlamenti képviselők ciklusainak korlátozását elkaszálnák Strasbourgban, már csak ezért is presztízsveszteség lenne a kormányzat számára, ha erőltetné a javaslatot.
- Hőség: fordulat jöhet Budapest tervezésében és üzemeltetésében (Portfólió) Karácsony Gergely főpolgármester szerint a rendkívüli hőség nemcsak azonnali intézkedéseket, hanem hosszú távú városfejlesztési döntéseket is szükségessé tesz Budapesten. Facebook-posztjában megköszönte azokn
- Vízosztás, hőséglocsolás, ivókutak – Karácsony Gergely megmutatta, milyen lépésekkel védek... (Blikk.) A rekordközeli hőség miatt Karácsony Gergely szerint Budapestnek egyszerre kell megküzdenie a jelenlegi hőhullámmal és felkészülnie a jövő kihívásaira. A főpolgármester részletesen ismertette, milyen azonnali int
- Karácsony Gergely szerint a klímaváltozás miatt át kell alakítani a fővárost (Index) A főpolgármester szerint a hőség Budapest infrastruktúráját is komoly próbatétel elé állítja.
- Kőkemény pert kap most a nyakába Karácsony Gergely a plakátvendetta miatt – Bejelentették,... (Médiapiac) Komoly konfliktus alakult ki a budapesti plakátpiac jövője körül. A fővárosi közgyűlés döntése nyomán a mintegy 15 ezer budapesti plakáthelyből akár 10 ezer is megszűnhet. A lépés az ATV Startban megszólaló Ba
- Karácsony Gergely: Budapesten én akarom összeadni az első azonos nemű párt (10perc.hu) Karácsony Gergely a Budapest Pride színpadán azt mondta, ő akarja összeadni az első azonos nemű párt Budapesten, és erős politikai üzeneteket fogalmazott meg.
- 50 ezren vonultak a Budapest Pride-on, Karácsony Gergely pedig történelmi ígéretet tett (Refresher) A hőségriadó ellenére a szervezők szerint 50 ezren vettek részt a 31. Budapest Pride-on. Karácsony Gergely a Vérmezőn arról beszélt, hogy olyan ország kell, ahol minden ember számít.
- Másik magyar nagyvárosba költözik a Pride, Karácsony Gergely váratlan bejelentést tett (Promotions) Komolyabb incidens nélkül lezajlott a 31. Budapest Pride, a főváros polgármestere, Karácsony Gergely lelkesen nyilatkozott.
- „Jobban kell szeretnünk a szabadságot” – Galéria a 31. Budapest Pride-ról (Népszava) Szombat délután a hatalmas hőség ellenére több tízezer ember vonult fel a magyar fővárosban. A címben szereplő kijelentést az a Karácsony Gergely főpolgármester tette, aki szólt, ő akar lenni az első. aki összea
- Cserbenhagyta a maroknyi felvonulót a miniszterelnök! Karácsony Gergely próbálta magyarázn... (Hír TV) Cserbenhagyott tömeg a fővárosban.
- Karácsony Gergely nem akar sokat várni arra, hogy összeadhassa az első azonos nemű párt Bu... (Hírklikk) A visszanyert szabadság és a visszakövetelt demokrácia részvételt, és ezáltal mindannyiunk felelősségét jelenti - jelentette ki a budapesti főpolgármester szombaton.
- Feszültség és ünneplés a Budapest Pride-on: Karácsony Gergely beszédet mondott, a rendőrsé... (ATV) A visszanyert szabadság és a visszakövetelt demokrácia részvételt, és ezáltal mindannyiunk felelősségét jelenti - jelentette ki a budapesti főpolgármester szombaton a Budapest Pride Közösségi Fesztivál felvonulás
- Képeken a hatalmas hőségben vonuló Pride (Telex) Az extrém időjárás ellenére sokan mentek ki az idei Pride-ra is, ahol Karácsony Gergely arról beszélt, hogy ő szeretne lenni az, aki összeadja majd az első azonos nemű párt Budapesten, de üzent az új kormánynak is.
- Idén is ezrek vonultak fel az Lmbtq-jogokért – azonos nemű párokat adna össze Karácsony Ge... (Hír TV) A főpolgármester főpolgármester követelte az azonos neműek házasságkötésének és örökbefogadásának engedélyezését.
- Karácsony Gergely meglepő dolgot mondott a melegházasságról, ez tőle is szokatlan (Nyugatifény) Lezajlott a Budapest Pride. A Wow! Karácsony Gergely meglepő dolgot mondott a melegházasságról, ez tőle is szokatlan bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Karácsony Gergely: „Én szeretnék lenni, aki összeadja az első azonos nemű párt Budapesten” (Blikk.) Beszédet mondott a szombati Pride-felvonuláson Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is. A városvezető kitért a tavalyi rendezvényre, a kormányváltásra és az Erzsébet hídon kialakult zászlóháborúra is. Kij
- Karácsony Gergely szeretné összeadni az első azonos nemű párt (Mandiner) Erre nem akar sokat várni a főpolgármester.
- Karácsony Gergely felszabadulásról beszélt a Vérmezőn, a Budapest Pride-on (Demokrata) Budapest főpolgármestere tavaly kart lendített a Pride-on, idén viszont kommunista húrokat pengetve felszabadulásról beszélt.
- Karácsony Gergely: Én akarok lenni az első, aki összeadja az első azonos nemű párt Budapes... (hvg.hu) A 31. Budapest Pride-on felszólalt a főpolgármester, aki beszédében kiállt az azonos neműek házassága mellett.
- Karácsony Gergely a Pride-on: még mindig hatályosak a tavalyi, felvonulást tiltó szabályok (Infostart) A főpolgármester a 31. Budapest Pride Közösségi Fesztivál felvonulásának záró helyszínén, a Vérmezőn szónokolt.
- Karácsony Gergely: Én akarok lenni az első, aki összeadja Budapesten az első azonos nemű p... (Népszava) A 31. Budapest Pride-on tartott beszédében a főpolgármester kimondatlanul is bírálta Magyar Péter kormányát, szóvá tette ugyanis, hogy még mindig érvényben vannak azok a törvények, amelyek alapján tavaly be akart
- Karácsony Gergely a Pride-on: Én akarok lenni az, aki összeadja az első azonos nemű párt B... (SzMo.hu) A főpolgármester is felszólalt a Budapest Pride-on, ahol arról is beszélt, hogy még most is érvényben vannak azok a törvények, amelyek alapján be lehet tiltani a Pride-ot, de „még tart a reményteli türelem”.
- Karácsony Gergely a Pride indulásakor kapott egy levelet: megszünették a büntetőeljárást e... (SzMo.hu) A főpolgármester a közösségi oldalán osztotta meg azt a dokumentumot, amelyet a Budapest Pride indulásakor kapott.
- Karácsony Gergely: Ez egy nemzeti Pride (Népszava) Tavaly is itt készültek jó képek – posztolt egy vidám fotót még az Erzsébet hídról a Facebook-oldalán Karácsony Gergely. Megjegyezte, hogy idén pedig sikerült elérni: ez egy nemzeti Pride. Szerinte az Erzsébet h
- Megszüntették Karácsony Gergely ellen a Pride miatti büntetőeljárást (Hírklikk) Megszüntette a Karácsony Gergely főpolgármester ellen a tavalyi Pride miatt egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétségével indult büntetőeljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
- Megszüntették Karácsony Gergely ellen a Pride miatti büntetőeljárást (Index) A főpolgármester a 31. Pride napján értesült a hírről.
- Épp a Pride napján kapott értesítést a tavalyi Pride ügyében a főpolgármester (Infostart) Megszüntette a Karácsony Gergely főpolgármester ellen a tavalyi Pride miatt egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétségével indult büntetőeljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
- Ez Karácsony Gergely napja: megszüntették az ellene folyó eljárást a Pride kapcsán (Demokrata) A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Budapest főpolgármestere ellen tavaly indított eljárást.
- Megszüntették Karácsony Gergely ellen a Pride miatti büntetőeljárást (MJelen) Karácsony Gergely szombaton délután Facebook-oldalán közölte, hogy levelet kapott a PKKB-tól, mely szerint a bíróság június 17-én tárgyaláson kívül meghozott végzéssel szüntette meg az eljárást.
- A Budapest Pride napján értesült Karácsony: megszűnt ellene az eljárás (10perc.hu) A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette a 2025-ös Budapest Pride megszervezése miatt Karácsony Gergely ellen indított büntetőeljárást – az értesítés az idei felvonulás napján érkezett.
2026.07.02
2026.07.01
2026.06.30
2026.06.29
2026.06.28
2026.06.27