A keresés eredménye 2714 találat
- Már az oroszok is kíváncsiak, miképp hozná el Trump a békét (Makronóm) Bár Putyin már kifejezte, hogy számára Joe Biden újraválasztása lenne a megfelelőbb, azért az oroszok is foglalkoznak Donald Trump bejelentett forgatókönyvével, amivel egy csapásra megoldaná az ukrajnai konfliktust.
- Hiába fellebbezett, Steve Bannon hamarosan börtönbe kerülhet (hvg - kf) Persze kérhet újabb felülvizsgálatot Donald Trump egykori vezető stratégája.
- Általános sztrájk az „argentin Trump” megszorításai miatt (hvg - g) Javier Milei a neoliberális gazdaságfilozófia híve, ennek jegyében csökkenteni kezdte az állami jóléti kiadásokat a pénzügyi csőd szélén táncoló országban, amely csaknem 300 százalékos inflációval küzd, és
- Szorul a hurok Donald Trump nyaka körül (Index - kf) Egyre gyűlnek a bizonyítékok a volt elnök büntetőügyében.
- Biden brutálisan lecsap a kínai autókra, akkukra és csipekre, rálicitál Trumpra (VG) Az elektromos járművek mellett az akkumulátorok, a napelemek és a teljes csipszektor is célkeresztbe kerül.
- Biden más hangszeren játszik, mint Orbán: fajsúlyos vámokat vet ki Kínára (Economx) Joe Biden és Donald Trump azon verseng, hogy kőkeménynek tűnjenek Kínával szemben, miközben a novemberi elnökválasztási visszavágó felé vágtatnak. De mi lesz Peking válasza?
- Donald Trump ügyvédje szerint csak a pénz miatt vallott a volt elnök ellen a felnőttfilmes (Index - kf) A nő ugyanakkor hangsúlyozta, az ellentmondások ellenére is igazat mond.
- Donald Trump elnökjelöltségéről a családja dönthet (VG) A republikánus elnökjelölő gyűlésen Floridát az elnök számos családtagja képviseli majd.
- Belépett a politikába Barron Trump, Donald Trump legfiatalabb fia (Mandiner) Újabb nagy politikus dinasztia van kialakulóban?
- A Huawei helyben készült alkatrészekkel semlegesítette az amerikai szankciókat (VG) Az amerikai–kínai kereskedelmi és gazdasági háborút még Donald Trump robbantotta ki 2018-ban, aminek áldozatául esett a Huawei is.
- Visszatér a hálózatsemlegesség az Egyesült Államokban (ITbusiness) Az amerikai kormány ismét megtiltotta a szélessávú hálózatokat üzemeltető internetszolgáltatóknak, hogy manipulálják ügyfeleik böngészési és letöltési sebességét. Ezzel sikeresen visszaállították a Trump-k
- A Politico szerint Biden fő támogatói, köztük Soros állnak az Izrael-ellenes tüntetések mö... (MNemzet) Az ügyben Donald Trump is megszólalt.
- Sok amerikai fiatal ábrándulhatott ki a demokratákból a gazdaság helyzete miatt, így Trump... (hvg - g) Sok fiatal az egykori elnökben reménykedik, mert a gazdasági nehézségek miatt borúsan látja jövőjét: a diákhitelek visszafizetését, az új lakás vagy ház megvételét a magas jelzálog kamatláb miatt.
- Elzárás fenyegeti Donald Trumpot, mert nem tudja befogni a száját (PiacProfit) A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő meghallgatása miatt kellett volna megtenni a New York
- A bíró elutasította a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás érvénytelenítését (10perc.hu) A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a Ne
- A bíró elutasította a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás érvénytelenítését (Demokrata) Donald Trump újságírók előtt arról beszélt, hogy az ügyészség által összerakott ügy teljesen szétesik.
- Részletesen kitálalt az egykori p*rnószínésznő a Donald Trumppal folytatott állítólagos vi... (Naphíre) Stormy Daniels, a Donald Trump történelmi jelentőségű büntetőperének középpontjában álló pornósztár kedden vallomást tett - olykor kifejezetten részletesen - a volt elnökkel egy szálloda penthouse lakosztályáb
- Elzárással fenyegette meg Donald Trumpot a bíróság (Infostart) A bíró elutasította a tárgyalás érvénytelenítését Donald Trump ügyvédeinek kérésére, akik szerint ezt a vád tanúja, Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő keddi meghallgatása miatt kellett volna megtenni a Ne
- A bíró elutasította a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás érvénytelenítését egy tanú megh... (MNemzet) A volt elnököt újabb nyilatkozattételi korlátozással és pénzbírsággal sújtotta a bíró.
- A bíró elutasította a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás érvénytelenítését egy tanú megh... (Híradó) A volt elnök és elnökjelölt jogi képviselői szerint a színésznő tanúk padjára szólítása szükségtelen volt, és semmi köze nincs magához az ügyhöz, ami miatt az ügyészség vádat emelt.
- Donald Trump durván beleállt egy demokrata politikusba (Naphíre) Donald Trump egykori amerikai elnök igencsak szabadszájúan kritizálta egy hétvégi rendezvényen Jon Tester demokrata szenátor testsúlyát: egy terhes nőhöz hasonlította a férfit.
- Trumpot lányára emlékeztette Stormy Daniels (Klubrádió) Trump büntetőperében a pornószínésznőt hallgatták meg.
- Trump azt mondta, a lányára emlékezteti a pornoszínésznő, akivel épp előtte feküdt le (444.hu) Az exelnök perében meghallgatták Stormy Danielst.
- Lecsukhatják Trumpot, ha továbbra sem tudja befogni a száját (Index - kf) Szorul a hurok.
- Donald Trump szerint ő volt Miamiban a Forma–1 „szerencsehozó talizmánja” (Mandiner) A futamgyőztes, Lando Norris nagyon örült neki, hogy találkozhatott a volt amerikai elnökkel.
- Politico: Orbán egykori szövetségese győzhette meg Trumpot Ukrajna támogatásáról (24.hu) Vajon szerepet játszhatott Trump fordulatában az, hogy Andrzej Duda lengyel elnök április 17-én látogatást tett nála?
- Donald Trump bokszlátogatása miatt magyarázkodik a McLaren (hvg - ém) A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
- Börtönnel fenyegette a bíró Donald Trumpot, ha tizenegyedszerre is megszegi a hírzárlatot (Telex) A volt amerikai elnök a közösségi médiában tesz közzé olyan posztokat, amelyek a bíró szerint megkérdőjelezik az igazságszolgáltatás integritását.
- Így állította Ukrajna mellé Donald Trumpot a lengyel elnök (Mandiner) Duda, Donald két jó barát.
- Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó (BorsOnline) Nagyon sokan álmodnak olyan életet, amelyet Tomcsányi Anett él világhírű férje, Timmy Trumpet oldalán. A magyar lány bármit, amire vágyik, csak kiejt a száján, máris az övé…
- Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei? (Priv.bankár) Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
- Sokkal több katolikus támogatja Trumpot, mint 2020-ban (Vasárnap) „2007 óta drámaian visszaesett a hívők aránya. A buzgó katolikusok viszont szinte teljes mértékben politikai kategóriákban határozzák meg magukat: ellenzik...
- Már pelenkahordásra buzdítják egymást Trump támogatói (Telex) A volt elnök egykori ügyvédje arra utalt, hogy Trump a nadrágjába csinált.
- Hiába a politikai megosztottság, egy erős kapocs összefűzi Lengyelország két nagy rivális ... (VG) A lengyel pártok ugyanazt akarják Donald Trumptól.
- Megunta Trump nyilatkozatait a bíró és börtönnel fenyegette meg a volt elnököt (VG) A bíró 30 napra elzárhatja a volt elnököt, ha nem tudja megfékezni pénzbírságokkal.
- Nem lesz senki, aki visszatartaná Trumpot (Hírklikk) Európa jól teszi, ha felkészül Trump újabb elnökségére, mert a legfrissebb interjúban az elnök vázolta a terveit és bár sok újat nem mondott az öreg földrésszel kapcsolatban, csak éppen immár kellő határozotts
- Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogat... (Mandiner) Orbán Magyarországa maffiaállam, Trump nem is szereti, nem voltam a rezsim embere – pikáns interjút adott a lengyel Rzeczpospolitának a politikus.
- Amerika egyszer már ráunt a NATO-ra, ami Trump fenyegetései miatt is tanulságos (Telex) A mai napig viták tárgya, hogy mit, miért és hogyan csinált jól vagy rosszul a NATO a hidegháború felbomlása után. A szervezet 1990-es évekbeli identitásválságának kórrajza elég erősen árnyalja a NATO-val kapcso
- Orbán Viktor és Donald Trump lehet a megoldás kulcsa (MHírlap) Lezárhatják az orosz–ukrán háborút a The New York Times szerint
- The New York Times: Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút (Demokrata) A lap szerint Orbán Viktor az elnökké választott Trump oldalán lezárhatna az orosz-ukrán háborút.
- Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint (Mandiner) Pedig nem is olyan rég még elszigeteltnek tartotta a magyar miniszterelnököt.
- Donald Trump hatalmas gyomrost adott a Biden-kormánynak (Naphíre) A korábbi amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago üdülőjében nem finomkodott.
- Trump a Gestapóhoz hasonlította a Biden-kormányzatot (Telex) A Fehér Ház szerint Trump fasiszta retorikát folytat.
- A Gestapo jutott eszébe Trumpnak Biden kormányzatáról (Mandiner) Nem fogta vissza magát a republikánus elnökjelölt.
- Helyszíni: McLaren-ünnep Miamiban! (Formula) Magyar munka is van Lando Norris első F1-es győzelmében, Donald Trump volt a nap meglepetése Miamiban: Mészáros Sándor helyszíni bejelentkezése a paddockból.
- Trump a Gestapohóz hasonlította Biden kormányát (444.hu) A Fehér Ház szerint a volt elnök „fasiszta retorikát alkalmaz, neonácikkal ebédel és megcáfolt összeesküvés-elméleteket szít”.
- Ennyi volt: Donald Trumpot örökre kitiltották az egyik legnívósabb sztáreseményről (InStyle) A MET-gála nem minden hírességnek van benne a top 10-es programlistájában - sőt még a top 1000-ben sem.
- Teleshopperekkel buktat Pressman (Mandiner) Tulajdonképpen a magyar ellenzék is csak Trump győzelmében reménykedhet: felszabadítaná őket Pressman alól.
- Kiszivárgott, mire készül Magyarországgal Donald Trump: Csúnyán pofára eshetnek Orbánék (Nyugatifény) Durván elszámította magát az Orbán-kormány az Egyesül Államokkal (is). A Kiszivárgott, mire készül Magyarországgal Donald Trump: Csúnyán pofára eshetnek Orbánék bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Trump szerint a Gestapóhoz hasonló a Biden-kormányzat (MNemzet) Trump azt mondta nem hagyja, hogy az ellene indított perek túlságosan megzavarják.
2024.05.11
2024.05.10
2024.05.09
2024.05.08
2024.05.07
2024.05.06
2024.05.05