A keresés eredménye 35 találat
- Ralf Schumacher házasságot kötött a barátjával, a volt felesége sem hagyta szó nélkül (168.hu) Saint-Tropez-ben volt a luxuslazgi: Ralf Schumacher és Étienne Bousquet-Cassagne már posztolták az első képet az esküvőről!
- Michael Schumacher testvére végre megházasodott, ez a férfi a szerencsés kiválasztott (Promotions) Ralf Schumacher a borszakértőjével jött össze, aki korábban még Orbán Viktor nagy szövetségeséhez tartozott.
- Russell kemény figyelmeztetést kapott: második számú versenyző lehet belőle (F1világ) Ralf Schumacher szerint George Russell számára egyre sürgetőbbé válik a helyzet a Mercedesnél, miután Kimi Antonelli jelentős előnyre tett szert vele szemben a bajnokságban, a kanadai kiesés pedig tovább növelte a br
- Megtörtént, amire senki sem számított: Ralf Schumacher összeházasodott a meleg párjával (Origo) Az egykori Forma–1-es pilóta Saint-Tropez-ban mondta ki a boldogító igent, majd nagy buli következett.
- Férjhez ment Michael Schumacher öccse – dokumentumsorozat készült a pár kapcsolatáról (Mandiner) Ralf Schumacher 2024 júliusában, 49 évesen vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy meleg – párjával május utolsó hétvégéjén tartották az esküvőt.
- Ralf Schumacher férjhez ment - fotón a boldog pár (Blikk) Ralf Schumacher férjhez ment Etienne Bousquet-Cassagne-hoz. A Saint-Tropez-i pompás esküvő háromnapos. Scumacher új párja még plasztikai műtétet is elvégeztetett a szertartás előtt.
- Ralf Schumacher házasságot kötött férfi partnerével (Index - s) Sokáig ünneplik a frigyet.
- Schumacher párja merész dolgot vállalt be az esküvő előtt (Blikk) Szombaton mondja ki a boldogító igent a korábbi Forma–1-es pilóta, Ralf Schumacher, Étienne Bousquet-Cassagne-nyal házasodik össze. A két férfi esküvőjére Saint-Tropez-ban kerül sor, méghozzá egy háromnapos ünne
- Schumacher: Antonelli lehet az új Verstappen (F1világ) Ralf Schumacher úgy véli, Andrea Kimi Antonelli kanadai győzelme és George Russellre gyakorolt egyre nagyobb nyomása is azt mutatja, hogy a fiatal olasz pilóta idővel akár Max Verstappen utódjává válhat a Forma-1-ben.
- Schumacher szerint katasztrófa, ami az Audinál zajlik (Formula) Ralf Schumacher szerint nemcsak az Audi motorja gyenge, hanem a csapat kommunikációja és belső működése is komoly problémákkal küzd – és Hülkenberget is kritizálta.
- Ralf Schumacher szerint Verstappen elbukna a Ferrarinál (MotorSp) A német szakértő szerint még Verstappen sem tudná áttörni a maranellói falakat.
- Schumacher Bearmant ültetné Hamilton helyére a Ferrarinál (Formula) A korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher úgy véli, Lewis Hamilton hosszú távon nem veheti fel a versenyt Charles Leclerc-rel, ezért a Ferrari jobban járna egy fiatal tehetséggel.
- Michael Schumacherről kiöntötte lelkét az öccse: ezzel kellett megbirkóznia (Ripost) Ralf Schumacher kitálalt a Forma-1 árnyoldalairól.
- „Sok baromságot beszél” – reagált Verstappen a meglátásra, ami talán nem is olyan baromság (MotorSp) Közismert, hogy Jos Verstappen és Ralf Schumacher nem éppen puszipajtások. Most pedig id. Verstappen egyenesen baromságnak nevezte szerint Schumacher azon megnyilvánulását, mely szerint Max Verstappennek hiányzik Helmut M
- Kamerák előtt megy férjhez Ralf Schumacher (Blikk) Hamarosan kimondja a boldogító igent Ralf Schumacher. Az egykori Forma–1-es pilóta egy háromnapos ünnepség során házasodik össze Étienne Bousquet-Cassagne-nyal. A két férfi nagy napját a Sky új sorozatának köszö
- Őrjöng Max Verstappen apja, nagyot rúgott Schumacherbe (Propeller) A Red Bull négyszeres világbajnokának édesapja, Jos Verstappen a közösségi médiában ostorozta Ralf Schumachert, a Sky szakértőjét. Előtte Schumacher a „Backstage Boxengasse” podcastban azt mondta Helmut Marko Red
- Sok hülyeséget beszél – Belerúgott Max Verstappen apja Schumacherbe (Blikk) Kemény szavak Jos Verstappentől. A közösségi médiában a Forma–1-es sztár, Max Verstappen édesapja ostorozta Ralf Schumachert, a Sky szakértőjét. Schumacher a „Backstage Boxengasse” podcastban azt mondta Helmut Ma
- Verstappen otthagyja a Red Bullt, megy a McLarenhez (Propeller) Az már eldőlt, hogy Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase elhagyja a Red Bullt, és legkésőbb 2028-ban csatlakozik a McLarenhez. Ralf Schumacher felvetése szerint Verstappen követheti őt az angol csapathoz, am
- Szenzáció a láthatáron? Verstappen követheti mérnökét a McLarenhez? (MotorSp) A Forma–1 világát alapjaiban rázhatja meg Ralf Schumacher legújabb jóslata, ha az valóra válik. A korábbi versenyző szerint Max Verstappen akár már a következő év végén elhagyhatja a küszködő Red Bullt, hogy c
- Schumacher: Türelemre van szüksége a Red Bullnak a gödörből való kilábaláshoz (F1világ) A Red Bull rendkívül nehéz szezonkezdeten van túl, és Ralf Schumacher szerint a csapatnak türelmesnek kell maradnia, miközben igyekszik kilábalni a jelenlegi hullámvölgyből.
- Verstappen akár a McLarenhez is távozhat – Piastri lehet a csereember (F1világ) Ralf Schumacher szerint Max Verstappen jövője a Gianpiero Lambiase távozásáról szóló bejelentés után új irányt vehet: a négyszeres világbajnok akár a McLarenhez is követheti hosszú ideje mellette dolgozó versenym
- Követheti Verstappen Lambiasét a McLarenhez? (Formula) Szenzációs pilótacserét jósol Ralf Schumacher: a német expilóta szerint Max Verstappen követheti versenymérnökét a McLarenhez, míg Oscar Piastri a Red Bullnál köthet ki.
- Schumacher: Ha Verstappen kiszáll, majd jön valaki más (F1világ) Max Verstappen Forma-1-es jövője továbbra is a paddock egyik legforróbb témája, Ralf Schumacher azonban úgy véli, a sportág és a Red Bull akkor sem roppanna meg, ha a négyszeres világbajnok végül a kiszállás mellet
- Hamilton ferraris szerződése lehet a kulcs a látványos javulás mögött? (F1világ) Lewis Hamilton biztatóan kezdte az idei szezont, Ralf Schumacher azonban úgy látja, a látványos javulás mögött akár egy különleges ferraris szerződéses háttér is állhat, ami a csapaton belüli erőviszonyokra is ki
- Verstappen elfedte a Honda hibáit? (Formula) Kemény kritikát fogalmazott meg Ralf Schumacher a Honda kapcsán: szerinte a japán gyártó gyengeségeit Max Verstappen teljesítménye rejtette el – és az idősebb Strollnak is odaszúrt.
- Schumacher: Szégyenteljes Colapinto szurkolóinak viselkedése (Formula) Ralf Schumacher szerint súlyos problémát jelent a Formula–1-ben a szurkolói túlkapások erősödése. A német expilóta külön kitért az Esteban Ocont ért fenyegetésekre is.
- Verstappennek megüzenték, hogy nem ő Michael Schumacher (MotorSp) Ralf Schumacher úgy véli, Max Verstappennek nem kellene nyilvánosan hangoztatnia az F1 új szabályaival kapcsolatos kritikáit, mert szerinte a bátyja, Michael soha nem tenne ilyet. A Red Bull pilótája, Verstappen keményen
- Schumacher figyelmeztette Verstappent erős kritikái miatt (F1világ) Ralf Schumacher szerint Max Verstappennek vissza kellene fognia a nyilvános kritikáit az új Forma-1-es szabályokkal kapcsolatban, és úgy véli, bátyja, Michael Schumacher a saját korszakában egészen másképp kezelte vol
- Összeházasodott Keszthelyi Vivien és Ralf Schumacher fia, David (NLC) Nyolc éve egy párt alkot Keszthelyi Vivien és David Schumacher – mint mondják, ez nagyon ritka az ő generációjukban.
- Titokban vette el magyar szerelmét Schumacher fia - Vivien gyönyörű menyasszony volt (Twn) Meglepetés a Schumacher-csalűdban: a 24 éves David Schumacher, az egykori Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher (49) fia titokban megnősült – az édesanyját pedig meg sem hívta.
- „A kedvencemre tippelek" - Ralf Schumacher szenzációt vár a Forma-1-ben (BorsOnline) Az idény második felére átveszi a vezetést az olasz.
- „A nyomás óriási az Astonnál” – Schumacher (Formula) Ralf Schumacher szerint az a nagy kérdés, hogy Lawrence Stroll ellenáll-e a befektetők nyomásának, és hogy a csapat felőrli-e saját magát a helyzet miatt – közben a Red Bullt viszont dicsérte.
- Verstappen az „abszolút csapatvezető”, véli Schumacher (F1világ) Elismerésének adott hangot az egykori F1-es pilóta, Ralf Schumacher Max Verstappen kapcsán. Szerinte a Red Bull pilótája olyan feladathoz nőtt fel, amire nem lenne akárki képes.
- Áll a bál a Forma-1-ben, Verstappen miatt kitört a pánik (Ripost) Ralf Schumacher és Sebastian Vettel is türelemre intette.
2026.06.01
2026.05.31
2026.05.30
2026.05.25
2026.05.19
2026.05.18
2026.05.08
2026.05.07
2026.04.19
2026.04.17
2026.04.16
2026.04.13
2026.04.12
2026.04.07
2026.04.06
2026.04.05
2026.03.23
2026.03.20
2026.03.19
2026.03.02
2026.02.28
2026.02.26
2026.02.22