Az első szabadedzés sikere után, nem sikerült letaszítani Nico Rosberget a trónjáról, sőt ezúttal a Mercedes mindkét autójával a lista tetején végzett. Lewis Hamilton három tizedmásodpercre közelítette meg márkatársát, a brit bajn...
Ugyan ez egy évadzáró, összegző poszt akar lenni, mégsem leszünk akkora szemétládák, hogy az évad utolsó részének történéseivel példálózunk, mert nem akarjuk senki kedvét szegni, hogy ilyen pazar sorozatot nézzen. A pilotkritikába...
Rengetegen látták tumblren, és biztos még százezrek fogják mondjuk a 9gagen és a Redditen is viszontlátni azt a pár másodperces GIF-et, amin egy nagydarab Superman-kösztümös srác a magyar metróban a dilizik. A 444 tanácstalan, de ...
Te rohadt, szemét néger, hagytunk banánt az öltözőben, edd meg! - kiabálták a nézők Jónás Kornélnak, az idény igazi futballhősének, az első magyar bírónak, aki rasszista hózöngés miatt lefújt egy meccset.
"Én félcigány ember vagyo...
Egy "szőkített, vállig érő hajú, szerényen, de nem szegényesen öltözött, szerbül beszélő" boszorkány széttépett háromezer dínárt és össszenyomott több aranygyűrűt. Mindezt azért, hogy levegye az átkot a járókelőkről.
Azzal férkőzi...
Gyurcsány Ferenc borzalmas miniszterelnök és nevetséges politikus volt, de helyezkedni-taktikázni azért mindig is ügyesen tudott. Most azonban annyira ügyetlenül vezette elő az őszödi szivárogtatókat lebuktató sztorit, hogy szerin...
Sid egy egészen meglepő, eldugott múzeumot fedezett fel, tele kincsekkel. Nem olyan kincsekkel, amiket kincsnek érzünk, hanem valódi kuriózumokkal. Ez a Magyar Műszaki Tudománytár.... a magyar találmányok háza. Egy hihetetlenül al...
Zümi a német Media Marktnál és a Dellnél panaszkodott, hogy általában egy év alatt pusztulnak el Streak 7-es táblagépei. Amiket viszont szó nélkül cserélnek, csak sajnos ugyanarra a modellre. Egyszer csak elfogy.
Eme talányra m...
A 2012/13-as amerikai tévés évad nagy nyertese a CBS, az egykori nyuggercsatorna, amit ma már több fiatal néz, mint bármelyik más amerikai tévét. A 18-49-es toplista átrendeződéséhez két dolog kellett: az American Idol (Fox) évek ...
Will a tanteremnek tökéletesen alkalmatlan és iszonyú lehangoló betonkockában, Quanticóban tart előadást a Mészárosról, hármasával gyilkolászik, legutóbb kilenc nap alatt teljesítette a penzumot. És megmutatja az áldozatot képeit,...
Megint van egy rakás sorozat, amiről senki nem ír itthon, pedig lehetne, sőt kéne is. És most nem az amerikai vetítésben láthatókról beszélek, hanem azokról, amikkel a magyar adókon is találkozhatunk. Ezek mellé keresünk grafomán ...
Friss magyar krimisorozatot indít az Athenaeum Kiadó. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából három magyar regény kerül a boltokba: egy lélektani krimi, egy bűnügyi történet és egy vérbeli thriller. Az alábbiakban a három kötetet mutatjuk b...
Édes Viktor megint nem szarozik, egy mozdulattal vágja ki a régóta húzódó földtörvény tervezetét a kukába. Slusszpassz, volt nincs, tegyünk úgy, mintha most indulnánk a kályhától, bár vér a pucában most is csak a himihumizáshoz va...
A Célszemély egyik főszereplője nagyszerűen utánozza Christopher Walkent, de nemcsak ezért vicces A célszemély első évados bakiparádéja. A találatért kösz LouiS-nak.
Zseniális videót találtunk a manna.ro-n, amiben a nyíltan meleg humorista, Paul De Leeuw élő délutáni talkshow-jában a szoptatás fontosságát saját példáján mutatja be.
A humorista vendégei olyan anyák voltak, akik elajándékozzák ...
Minek írják ki az oldalukra, hogy másnapra szállítanak, ha valójában több hétig tart ez a művelet?
Párom már régóta áhítozott egy Kindle e-könyvolvasóra azonban csak 3-4 hónapja jötte el az, hogy össze is spórolta az árát. Már ...
Az évad elején látott elsüllyedt Amanda (mármint a hajó), most tér vissza, és bár még a felszínen van, azért sejtjük, hogy Porterék nászútjának nem lesz jó vége. Dúl a láv rendesen, a gonosz Ryan meg osonkodik. A Grayson fiúk prof...
Nagyon örülök, hogy vannak menő magyar ruhatervezők, meg márkák az utóbbi években, és az Urban Legend új kollekciója is tök klassz, amit most küldött nekünk, csak ezzel a kulcslyukalakú nővel nem tudok mit kezdeni.
Az UL kifejezet...
Asszisztenset you are looking for: a szezon legjobb álláshirdetését adta föl nemrég Árpa Attila filmes fregoliember.
Tegnap még azon álmélkodtunk, hogy Árpa pillanatok alatt talált olyan balekot, aki nyolcvanezerért pár nap alatt ...
Túszmentők helyett túszejtők, 1980 helyett 1956, Irán helyett a magyar légtér. A Szabadság - Különjárat tévéfilm, de csak néha látszik rajta.
1956. júliusában cementgyári munkások eltérítették a Budapest-Szombathely között repülő ...
Akármennyire poénnak tűnik, nem vicc: van már állami horoszkópunk is! Az MTVA közreműködésével, az MTI Új Média kiadásában megjelenő hirado.hu ugyanis rendszeresen közöl horoszkópokat. Van külön napi és heti kiadás is.
Az ikrek Or...
Nekem valójában tetszik ez az Újhegyi-lakótelepen lőtt kép. Tök korrekt, hogy a saját áramát használja porszívózásra. A leengedett narancssárga drót pedig alighanem kevesebbeket zavar, mint a Lövőház utcában lakó bácsi bevásárlósz...
A Nyelv és Tudomány, közismertebb nevén a nyest.hu pikírt írásban cikizi az MTI-t azért, mert szerdán kora délután kiadott egy A déli hunok fővárosának 1600 évvel ezelőtti alapítására emlékeznek Kínában című tudományos anyagot (a ...
Új rovatot indítunk, a címe magáért beszél, de a feltöltéséhez szükség lesz a c:c-t olvasó médiaipari szereplőkre is, akik tisztességes névtelen levélben megkereshetnek minket mindenféle apró infóval, amiket meg mi majd vagy közzé...
Ilyen sem volt még: most beszámítjuk a használt vagy akár a hibás és sérült iPadeket új iPad vásárlás esetén. A Mac-es PC beszámítós akció sikerén felbuzdulva, most megcsiáljuk ezt iPadre is, viszont nem PC-t számítunk be, hanem i...
Nemrégiben írtam az Apple és társai adókerülési trükkjeiről. A Napi Gazdaság egyik újságírója volt olyan kedves, hogy nagyjából felvázolta a technikát.
A szenátusi dokumentum szerint az Apple élt a globális nagyvállalatok megsz...
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!
Délkelet-Magyarországon, egy állásinterjún történt: tíz embert hívtak be egyszerre egy pékáru üzletvezetői és -eladói állásra. A hirdetésben feltételként szerepelt az idegennyelvtudás. Először...
Sokan nagy esélyesként emlegetik a Mercedest erre a hétvégére, és egyelőre Nico Rosberg ezt a jóslatot erősíti, hiszen az első szabadedzésen a leggyorsabb kört futotta. Csapattársa, Lewis Hamilton csak az ötödik lett, kettőjük köz...
Tök jó, hogy megnyílt az Élesztő a kilencedik kerületben, de van vele egy nap probléma: nincs kaja. A környéken kell keresgélni. Marikai néni nagyon aranyos, bár jóindulattal is inkább gourmand, semmint gourmet értelemben, ráadásu...
Nem minden zenész van odáig a zenei tehetségkutatókért, ezzel gondolom, nem mondtuk újat, de sokan közülük nem nyilvánítanak véleményt, vagy ha igen, akkor nem olyan karcosat, mint Brian May, aki egyenesen a zene megcsúfolásának n...
Gordon Ramsay június 3-tól ismét látható a TV Paprika képernyőjén. A csatorna minden hétköznap este 20 órától a Gordon Ramsay A fickó F-fel című sorozatot adja.
A sorozat műsorvezetője a már jól ismert világhírű szakács, Gordon ...
Az anyahajón kezdünk, eltelt néhány nap Joe halála óta, Tyler a hajón él, már javában készül a pilótaságra. Anna is a támogatásáról biztosítja a srácot, nem hagyja egyedül a gyászában. Emellett nagyon örül, hogy ilyen jól megy a k...
A biztosítási díjra azonban továbbra is igényt tart, hiszen még nem zárták le a káresemény vizsgálatát.
Előzményként pár mondat káreseményemről. Lakóházam leégett, felrobbant egy gázpalack. Kidőltek a falak, minden elégett. A h...
Én ma egyelőre csak egy kávét ittam meg egy poszttal szenvedek már másfél órája, ezalatt Vujity Trvtko megakadályozott egy öngyilkosságot. Szarnak érzem magam.
Hihetetlen napom van: megyek át autóval Pestről Budára, és azt látom...
Szuper lehet a hangulat a Fideszen belül, ha a párt egyik fiatal üstökösének rémült Facebook-posztban kell bizonygatnia ország-világ-pártvezetés előtt, hogy attól még nem kommunista, hogy lájkolta Bajnai Gordont.
Soha nem láttam m...
Az Index az expedícióhoz közeli forrástól megtudta, hogy már nem keresik az eltűnt Erőss Zsoltot és Kiss Pétert.
A hegymászók két napja nem érték el a 4. tábort a Kancsedzönga csúcsról leérkezve, ezért a szabadban kellett, sátor, ...
Hipnotizálva néztem végig vagy hat-nyolcszor ezt az álomszerű kínai katasztrófasorozatot. A brilliáns robogós egymás után négyszer ütközik, majd jön a Slusszpoén. Az egész annyira szürreális, még egy rakás kínai balesetvideó megné...
Maradunk a nemzeti együttműködés legutóbbi részünkben megkezdett témájánál, de most a felvezető szöveget nem én írom, csak beidézem ide a Nyugat.hu tájékoztatóját:
"Három évvel ezelőtt hozott törvényt az Országgyűlés arról, hogy ...
Tegnap kezdődött el a vita a T. Házban Navracsics Tibor közigazgatási miniszter javaslatáról, amelynek alapján, a Margitsziget a XIII. kerületi (szocialista vezetésű) önkormányzattól a főváros közvetlen irányítása alá kerülő közig...
A tavalyinál kisebb, könnyebb és sokkal "autószerűbb" járművel indul a győri Széchenyi István Egyetem csapata a jövő héten a hollandiai Rotterdamban rendezett Shell Eco-marathon versenyen. A változás oka, hogy kategóriát váltottak...
Az illetékesek tehetetlen, vagy gyáva hallgatása gyakran óriási károkat okoz a kommunikációs örvénybe keveredett vállalatoknak. Mostani történetünk azonban nem egy ilyen esetről szól.
Néhány hete az egész világot felzaklatta a ...
Szebeni István, aki múlt héten egy felvételről sugárzott Híradóban bazmegezett, és akit ezért az MTVA azonnali hatállyal kirúgott, arra kérte Vujity Tvrtkót, hogy tegye közzé a Facebook-oldalán búcsúlevelét - írja a Blikk.
Tvrtko...
Ott álltam egyedül egy szál semmiben. Amikor kimentem, a számítógépeken épp a Farmerama játék ment.
A mi nap egy sztorit olvastam a blogon, és gondoltam én is elmondom a történetemet. 28 hetes hetes voltam amikor haza látogattam...
Szeretnék szerelmes szenni mondta Colin. Szeretnél szerelmes szenni. Ő item szeretne szerelmes szenni. Mi, ti, szeretnénk, szeretnétek szerelmesek szenni..." Boris Vian megírta a XX. század egyik legszebb és legszívtépőbb szürre...
A litvániai vádakhoz nagyon hasonló sztorival állt elő egy betelefonáló csütörtök reggel a Class FM rádióban. Azt mondta, hogy 4 ezer forintot kapott azért, hogy egy kölcsönbe átadott telefonról szavazatokat adjon le az Eurvízión....
Monaco egyértelműen a Formula-1-es versenynaptár legkülönlegesebb helyszíne, nem csak egyedi vonalvezetése, és a városállamot körülvevő csillogás, de óriási történelme miatt is. Sok legendás név, emlékezetes verseny, győzelem vagy...
Dinamikusan fejlődött a TV2-csoport legfiatalabb csatornája az elmúlt fél évben, a SuperTV2 lefedettsége április végére elérte a 61 százalékot - írja a Nielsen Közönségmérésre hivatkozva a csatorna. A csatorna összesített havi elé...
A Blikk szerint törött karral csinálta végig Fábry Sándor a show legutóbbi forgatását. A műsorvezető otthon csúszott le a falépcsőn, "a bal karommal akartam tompítani az esést, és az lett az eredménye, hogy eltörött az orsócsontom...
Tegnap köszöntöttük a Budapest Airport új fizetős poggyászkocsijait, erre most olvasom, hogy egy hete megnyílt a fapadosoknak épített gigakonténer váró is. Az eső már a télire felállított sörsátrakba sem esett be, de ez már követk...
A politikusok kifejezetten szeretnek dicsekedni azzal, ha kormányzásuk idején nő a születések száma, hiszen ebben tevékenységük igazolását látják. Így volt ezzel a miniszterelnök is, amikor évértékelőjében a születésszám növekedés...
Lázár János lett a magyar Nucky Thompson? Ahogy Virág elvtárs mondaná: egy frászt! Hogy az amarikai imperializmus röhögjön a markába? Nucky Thompson volt az amerikai Lázár János. Csak még nem tudott róla.
[...] Bővebben!
Naiv ügyfél fia megelégelte, hogy 5 hete várja a hivatalos bocsánatkérést a CBA-tól, miután lopással vádolták édesapját. Emailben az alábbi üzenetet juttatta el nekik:
Tisztelt CBA,Családom rendszeres vásárlója a szám alatti...
Egy hónapja mutattuk be a Bikás park megújulásáról szóló videót itt az Urbanistán, amit pár nappal később eltávolítottak a YouTube-ról, mert még nem volt végleges változat. Ez viszont már az. A bíztató fejlesztésről már akkor megí...
Most, hogy Vona Gábor felfedte felkarjának titkát, hogy mit is ábrázol a tetoválás, mely lázban tartotta a fél országot, ideje kissé lehűteni a kedélyeket. Voltak nekünk tetkós politikusaink, nem is egy.
Széchenyi, Kossuth vagy ép...
Nyereményjátékot hirdetünk olvasóink között, így ha Amex Black Cardot nem is, de legalább a fogkefét biztosítani tudjuk a burzsuj nyaraláshoz. Korábbi posztunk nem volt tehát teljesen öncélú, így a fogkefék Rolls-Royce-ával, egy O...
Az amerikai Lydia Davis nyerte el az ötödik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat. A győztes nevét szerda este ünnepélyes külsőségek közepette jelentették be a londoni Victoria and Albert Museumban.
Davis 1947-ben szül...
A közönség ellátása szériaminőségek egyfajta hierarchiájával csupán a még hézagtalanabb kvantifikálást szolgálja. Mindenki viselkedjék mintegy spontánul az indexek által előzőleg meghatározott szintjének megfelelően, és az olyan k...
Melyik csapat és melyik pilóta ért el legtöbbször dobogós eredményt a legendás Monacói Nagydíjon? Hányszor nyert itt pole-ból induló versenyző? Milyen rekordot mondhatna magáénak Fernando Alonso, ha hétvégén megnyerné a monacói ve...
Orbán Viktor logikája szerint ha az uniós politika és politikusok Magyarországot ütik, akkor a mi fegyverünk az lehet, ha majd a vállalkozásaikra ütünk vissza és új adókkal zsaroljuk őket. Brüsszel azonban nem Budapest, a vállalat...
A barátságból egyoldalú szerelem lett és Levélírónk azon gondolkodik most, hogy inkább nem találkozik többet a lánnyal. Igen ám, csak akkor ez az egész úgy is elsülhet, mintha bevágta volna a durcát. Így is, úgy is oda a barátság....
Görögországról sajnos manapság mindenkinek a válság és a kaotikus helyzet jut az eszébe, így különösen érdekes, miként élik meg az ottani mindennapokat az emberek. Ebbe nyerhetünk ma részletes bepillantást Pink Elephantnek köszönh...
Most sajnálom igazán, hogy az Együtt 2014 nem maradt szoros szövetségben Dopemannel.
Bajnai Gordon merevségét ugyanis tök jól oldaná egy kis vicces buzizás. [A legjobb persze az első komment.]
Különleges szolgáltatásban részesülnek azok a vendégek, akik a New York-i Mark Hotelben vesznek ki szobát. Ugyanis a hotel összeállt a Bergdorf Goodman áruházzal. Vendégeiknek azt a lehetőséget kínálva, hogy a nap 24 órájában válo...
Tendenciózus félremagyarázásokat követően lássuk végre tisztán, hogy Orbán és Merkel üzengetésében ki a legHitlerebb!
Addig rendben, hogy Merkel egy kvázi kampányvitában vitapartnerenek korábbi kijelentésére idézi be a lovasságos...
A trafikosok kormánya - nem túl nagy meglepetést okozva - megszavazta az elkötelezett jobboldali dohányforgalmazók profitját garantáló 6%-os árrésnövelést.
Kedves Politikai Ateista!
Én tavaly augusztusban szoktam le, mert ...
Burzsujírás közben tucatnyi olyan hírre bukkanunk, melyek érdekesek ugyan, önálló posztot azonban nem érnek. Sokáig nem tudtunk mit kezdeni ezekkel, mostantól azonban másképpen lesz. A Burzsuj á la carte minden csütörtökön jelentk...
Édes Viktor megint nem szarozik, egy mozdulattal vágja ki a régóta húzódó földtörvény tervezetét a kukába. Slusszpassz, volt nincs, tegyünk úgy, mintha most indulnánk a kályhától, bár vér a pucában most is csak a himihumizáshoz va...
- Ez a Másnapos orchidea-ültetés világnapja. - 1903. május 23-án neveztek el először Széll Kálmánról közterületet Moszkvában. - 1432-ben ezen a napon fedezte fel György kiskun megyés ispán az Azori-szigeteket.
A nap mondása: "De ...
Számomra a nap híre, hogy Kardos Gábor, az Index.hu korábbi igazgatója, a Ringier digitális üzletágának igazgatója június 1-el a 444.hu-nál folytatja.
Nem írtam a 444.hu-ról az indulása óta, mert figyelem és olvasom, és próbálo...
A megszorítások politikájának vége. Mind Európában, mind máshol. Sem a társadalom nem viseli el, sem a közgazdász szakma nem áll már egyönteten mögötte, sem a piaci kényszer nem mutat ebbe az irányba. Ráadásul az elmúlt 2-3 évben ...
Sziasztok, íme, a nyilvános politikai ajánlatunk, like-oljátok, terjesszétek, ha tetszik, és főleg kommenteljétek. Az építő (ideérve a jó szándékúan kritikus) kommenteket belefoglaljuk a programba, amelyet folyamatosan újraszerkes...
Egészen furcsa off-topic coming-out verseny kezdődött az Urbanista egyik posztja alatt. Szóba került ugyanis a metróbejáratok régi beengedő automatája, amelybe egyforintost kellett bedobni, különben két fém kar csapodott eléd vadu...
Az én nepperem egy olyan srác, akiminden bizniszt megbugáz,hízeleg vagy fenyeget,és lefizet pár egyedeta nepperem.Ő az én nepperem.Az én nepperem egy olyan srác, akimindenkivel paroláz,megveszi az eladót, és átadja a leadót a nepp...
Szerettem az első Xboxot, meg az Xbox 360-at is, ezért vártam nagyon a soron következő next gen Xboxot. Aliennel, meg Pulai G-vel, ment az sms-ezés, nehogy valamelyikünk lemaradjon az élő közvetítésről. Ez volt a jó hír, a rossz h...
Vajon milyen az az ingatlan, amely közel 45 milliárd forintba kerül? Egy biztos, nagy. Ez igaz is, hiszen a 190 millió dollárért meghirdetett birtok több mint 50 hektár, a rezidencia pedig ezzel az árral kiérdemelte az Egyesült Ál...
Metállogó? Nagy-Magyarország? Dúró Dóra mint Betty Boop? A 444-et és minket is őrületes lázban tartott Vona Gábor tetoválása, amiről maga a politikus mondta meg, hogy tulajdonképpen micsoda.
Vona Gábor oroszországi látogatásából a...
Egyszer le akartuk buktatni az Indexben Vágó Istvánt, akiről azt pletykálták, hogy annyira zsugori, hogy van szívós meg kínálós cigije. A netes játéka miatt jött be tárgyalni, aztán 2 percenként odalépett hozzá valaki és kért egy ...
Pataky Attila és Endi a Hooligansből nézi Semmi-Kis Tünde szépségkirálynőt, aki a 14. Open Road Fest sajtótájoztatóján a szponzor motoros ruháit mutatja be. Pataky Attila később a Hooligans tagjának mesélt a speedes élményeiről. L...
Sajnos nem én fejtettem meg a Nemzeti Összetartozás Dalának legrejtélyesebb sorát - A kezeink összeérnek / Talpaink egymásra lépnek - , hanem Sailorripley, de azért így is nagyon örülök neki.
Bár a szereplők a kezüket nem érintik...
Természetesen szó sincs arról, hogy Handó Tünde máris beutalta volna O. Viktort és társait a Kecskeméti Törvényszékre, ahogy azt más esetekben szokta. Mégis megdöbbentő, hogy elég néhány nevet, céget, intézményt kicserélni egy lét...
Fotó: Valuska Gábor
Sikeres csúcshódítás után Erőss Zsolt, és társa, Kiss Péter leereszkedés közben eltűnt a világ harmadik legmagasabb hegyén, a 8586 méter magas Kacsendzöngán. A magyar hegymászókat nem keresik tovább.
Az embe...
Egy friss felmérés tanulsága
Átformálta a családok gondolkodását a válság, ha a gyermek jövőjéről van szó. Míg 2008 előtt főként lakásra tettek félre, ma már - egy felmérés szerint - az iskoláztatás jócskán megelőzi ezt a célt. M...
Saját cikkeiket kitakaró hirdetésekkel riogatja Adblockkal nem rendelkező olvasóit a HVG.hu. A hetilap ajánlóját nem kattintották a jobb felső sarokban, ezért a sales ráúsztatta az oldal bal alsó sávjára, ami talán Retina-felbontá...
Az, hogy egy tévésorozat epizódot lekapnak a műsorról, mert a vihar vagy tornádó szó elhangzik benne, overkillnek tűnik, de ettől függetlenül azzal viccelni, ami 24 ember (de akár csak egy) életét követelte, nem elegáns. Jó, pár é...
Az HBO sorozata a sárkányok és a kváziközépkor izgalmas eseményei mellett még egy dologról híres/hírhedt: az irgalmatlan mennyiségű pucér nőről. Jó, nincs annyi csöcs és pina benne, mint mondjuk a Spartacusban volt, ahol minden be...
Kapásból azzal indítjuk az epizódot, hogy Becca elkent sminkjében úszó pofáját bámujuk, ahogy apja könyvét olvassa, majd művészeti tanácsadónak bélyegezve a fatert, szexről és szopásról kezd diskurálni, melyek említésétől Hank szi...
Fotó: Valuska Gábor
41 évvel ezelőtt a The Washington Post két újságírója, Bob Woodward, és Carl Bernstein írt egy cikket a Demokrata Párt választási központjának irodájába történt betörésről. A cikkük nyomán kirobbant botrány me...
Aktuálpolitikai üzengetés, halottnak hitt, de nagyon is élő és tűzrőlpattant anyuka, párhuzamos valóság - mozgalmas évadot zárt a Hawaii Five-0. A poszt írásának pillanatában a Twitteren éppen csak nem dobogós a #H50 tag, vagyis m...
Győzőék telenoros flottáját gyakorlatilag elpusztította az egyik cégről másikra átírás. Első körben csak az összes PIN-kódjuk veszett el. Aztán kiderült, hogy 10 év után az új cég új ügyfélnek minősül, és mint ahogy ezek szerint s...
Magyarázatképpen hadd mondjam el röviden, hogyan kapcsolódik fejemben ez a két szó: bűnös és reakciós.
Azt már régóta gondolom, hogy a bűn létezéséről és az emberi nem bűnös voltáról vallott meggyőződés nem holmi sötét, homályos...
Seth MacFarlane agymenése egy dupla résszel intett búcsút a 11. évadnak, ami felemás érzésekkel volt teli, de ez az egész évadra ugyanígy elmondható, és mivel inkább viccesebb volt, mint nem, így csalódottságra sincs igazán okunk....
A Formula-1 történelmének eddigi 59 Monacói Nagydíján összesen 32 versenyző ünnepelhetett már futamgyőzelmet, köztük a jelenlegi mezőny öt világbajnoka, illetve Mark Webber is. Az ausztrál veterán valamint Fernando Alonso két-két ...
India és Pakisztán konfliktusa több mint 50 éves múltra tekint vissza. A Coca-Cola most próbálja összehozni az ázsiai kontinens két regionális hatalmát. Törekvésük ugyan csak szimbolikus, látszólag mégis működik, legalábbis a Coca...
Íme az agybetegség netovábbja: a szakállreklám, ami állítólag egy igen remek ötlet különben. Miniatűr billboardok, melyek az állszőrzetbe csíptethetők. Még pénzt is kereshet vele, kerek 5 dollárt naponta, aki így sétálgat. A hírek...
Rohamtempóban fejlődik a Budapest Airport technikai felszereltsége, egy hete üzembe állítottak 300 új poggyászkocsit. Ennek azonban ára van, menetenként 300 ft/1 euro. Az utasok értetlenkedve rángatják a kocsikat, mert ezek szerin...
"A gyermekek nem arra valók, hogy mindenfajta politikai agymosásnak vessük őket alá" - mondta a németekkel való, a mostani jóízű nácizásához képest kettővel ezelőtti csörtéjekor Orbán Viktor, amikor a kormány éppen azon szívta fel...
Szebeni István úgy gondolta, hogy Magyarországon mindenkit csak egy úton lehet elérni, és ez az út nem más mint Vujity Trvtko hivatalos Facebook oldala. A felvételről kibaszottozó és ezért látványosan meghurcolt híradós a levelébe...