- 1. Mától óriási változás lépett életbe a gyógyszertárakban (Index - g) Ezeket mindenképp tudnia kell, ha patikába megy.
- 2. A Schmidt Mária szerint haldokló Németországban 50 százalékkal több Porsche fogyott (PiacProfit) Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a díze
- 3. Lemondott az atv.hu idén év elején kinevezett főszerkesztője (Media1) A negyedév után a posztról leköszönő főszerkesztő marad az ATV Csoportnál.
- 4. Elment a Veszprém TV Magyar Péter nagy helyi tüntetésére, de mégsem tudósított róla (Media1) Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megmozgató helyi politikai rendezvényén, mégsem számolt be a történtekről a városi televízió. Egy helyi politikusnak
- 5. Nyártól már nem taposhatjuk kedvünkre a sörösdobozokat (Index - g) Drágább is lesz a nedű vásárlása.
- 6. A Nissan az elsők között oldotta meg, így ad új életet az elhasznált akkumulátoroknak (Üzletem) Az autógyártó egy partneri megállapodás keretében oldotta meg, hogy a kedvelt személygépkocsijában lévő akkumulátor újrahasznosításával vadonatúj cellákat állítson elő.
- 7. Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" (HRportal) Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell vizsgálni a már megépülteket - mondta Kocsis-Cake Olivio, a DK környe
- 8. Íme, az ország, ahol most legalizálták a kannabiszt, és sorra szabadulnak az elítéltek (Forbes) A német börtönöket is elérte a kannabisz legalizálása, így sorra szabadulnak az elítéltek. Száznál is többen szerezték vissza a szabadságukat a marihuána részleges legalizációjáról szóló törvény révén,
- 9. Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban (HRportal) A 2023-as adatok szerint az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel, a 2019-es pandémiát megelőző szinthez képest pedi
- 10. Törölt járatokra adott el több tízezer jegyet egy légitársaság, 28,7 milliárd forintnyi bí... (Index - g) Kártérítést kapnak az utasok.
- 11. Indulna a BudaPestTV, de a Fővárosi Közgyűlés megtiltotta a magántelevízió startját (Media1) Egy több tévécsatornával is rendelkező magyar médiaszolgáltató BudaPestTV és/vagy PestBudaTV néven tervez új televíziós csatornát, mely Budapest történelmével, nevezetes építészeti és kulturális alkotásaival
- 12. Prés alatt a kutak, így alakulnak a benzinárak szerdától (Forbes) Tovább csökken a benzin ára szerdától, és olcsóbb lesz a gázolaj is.
- 13. Gulyás Gergely: Brüsszel azon dolgozik, hogy a korábbi európai egységet szétverje (Index - g) Mit adott nekünk húsz év az Európai Unióban?
- 14. Áttörés a söriparban, amire nagyon régóta vártunk (Index - g) Jön a foci-Eb és az olimpia, de mit iszunk szurkolás közben? Utánajártunk.
- 15. Újabb akkugyárak? Hamarosan érkezik a kínai elnök, legalább 16 megállapodást alá is ír Bud... (Forbes) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök, Hszi Csin-ping e heti magyarországi látogatását. Azt is elmondta, hogy miért.
- 16. Vita bontakozott ki a kormány Otthonfelújítási Programjáról (PiacProfit) Könnyedén teljesíthető lenne az új Otthonfelújítási Program harminc százalékos energiamegtakarítási előírása pusztán fűtésre optimalizált klímaberendezésekkel. Ezek a berendezések az egyik legköltséghatéko
- 17. Nagy pénzt bukhatunk, ha nem figyelünk a május 21-i határidőre (PiacProfit) Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagság
- 18. Korábbi botrányai ellenére Bende Balázs karrierje újra felfelé ível (Media1) Az M1 egykori vezető szerkesztője, akiről korábban előkerült egy hangfelvétel, amelyen megzsarolta a munkatársait, hogy ha nem az Orbán-kormány narratívája szerint tudósítanak, távozniuk kell, máskor pedig az álla
- 19. Bevásárlóturizmus – ide akár száz kilométerről is elautóznak a magyarok (Forbes) Szlovákia annyira felkapott lett, hogy most már a határtól akár száz vagy annál is több kilométerre lakók is elkezdtek kijárni vásárolni. Mutatjuk, honnan.
- 20. Milyen tényezők határozzák meg a projektek sikerét? Indul a Projektmenedzsment Körkép 2024... (Üzletem) Május 31-ig lehet kitölteni a Projektmenedzsment Körkép 2024 kutatás kérdőívét.
- 21. Ingatlanvásárlás: ezek az előzetes hitelbírálat előnyei a szakértők szerint (Üzletem) A hitelképesség kérdése ingatlan vásárlása esetén kulcsfontosságú az ügyfelek számára. Kinek és mikor érdemes élni a lehetőséggel és miért hasznos az előzetes hitelbírálat, vagy más néven az előminősít
- 22. Ismét újított az OTP (Azénpénzem) Az OTP Bank megújította és ezzel egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé is tette a már 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást ügyfelei számára. Az indulást követő első két hét fontos tapasztalata volt, hog
- 23. Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett (HRportal) A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett - közölte a Kulturális és Innovációs Miniszté
- 24. Mit jelent a jogszavatosság? (Üzletem) A tulajdonjogot átruházó személynem csupán azért felelős, hogy a dolog rendeltetésszerű használatra alkalmas és rejtett hibáktól mentes legyen, felelősség terheli azért is, hogy a dolog megszerzésének jogi akadá
- 25. Az inflációra hivatkozva többször is drágíthatnak a bankok (Azénpénzem) Mostanra már minden nagyobb bank bejelentette, hogy a tavalyi inflációt követve mekkorát emel díjain. Úgy tűnik azonban, az ügyfelek így sem nyugodhatnak meg, amelyik tételt változatlanul hagyták, azt az év során b
- 26. Bajban a kórházak, jön a NAV (Forbes) A Népszava két budapesti kórházat is talált a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájában.
- 27. Budapestről is lehet nemzetközi karriert építeni: Charise Le a Schneider Electric globális... (HRportal) 19 éve dolgozik a Schneider Electricnél. Négy éve globális HR igazgató egy több mint száz országban működő, 150 ezer munkavállalót foglalkoztató energetikai szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi vállalatcsoportba
- 28. Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét (HRportal) Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagság
- 29. MNB: nyaralás alatt is legyünk óvatosak a pénzügyeinkkel! (Üzletem) Nyaralásunkat pénzügyi szempontból is körültekintően tervezzük meg, többek között a kibercsalások minél hatékonyabb elkerülése érdekében – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
- 30. Milliárdokat hagynak veszni a nyugdíjra, egészségre spórolók (Haszon) Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat el
- 31. Itt a vége? Miért nem frissül hetek óta a Cosmopolitan? (Media1) Hetek óta nincs új tartalom a Cosmopolitan magyarországi internetes oldalán, ráadásul a nyomtatott magazint is hiába várja olvasója. A néhány héttel ezelőtt vezérigazgató-váltáson átesett Michaeli, Schwartz & Bri
- 32. Imádják Spanyolországot a turisták (PiacProfit) Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
- 33. Zsarolóvírus: már 2 millió dollár az átlagos váltságdíj (Azénpénzem) A váltságdíjat kifizető szervezetek átlagosan 2 millió dolláros kifizetést jelentettek az idén, szemben a 2023-as 400 ezer dollárral – állapította meg jelentésében a Sophos. A biztonsági megoldásokat kínáló c
- 34. A magyar felhasználóknak kedvez az Office (Haszon) Az utóbbi időszakban számos mesterséges intelligencián (MI) alapuló bővítménnyel egészült ki a Microsoft 365 (avagy mindmáig népszerű, korábbi nevén az Office). Jó hír a magyar felhasználóknak, hogy az irodai p
- 35. Öt cég felel a globális műanyaszennyezés negyedéért (Haszon) Az erről szóló kutatás készítői szerint különösen fontos lenne az egyszerhasználatos csomagolások fokozatos kivezetése, valamint a hulladékgazdálkodási rendszerek átfogó reformja. Kevés céghez köthető a nemze
- 36. Az Európai Unió húzza a magyar külkereskedelmet (PiacProfit) 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.
- 37. Szója kerülhetett a visszahívott, kedvelt húsféleségekbe (Haszon) A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el! Ez lehet vele a gond. Bejelentő: Auchan Magyarország Kft.Termékek megnevezése: Auchan Kedvenc csemege debreceni, 3
- 38. Mit gondol az omahai orákulum a részvénypiacokról? (Azénpénzem) A Berkshire Hathaway múlt héten megtartott éves közgyűlésén Warren Buffett szokás szerint őszintén beszélt a piacokról, befektetéseiről, cége jövőjéről és kudarcáról is. A cég rekord nyereséget ért el, hat
- 39. Vigyázz az AnyDesk letöltését kérő nyereményes telefonálókkal. (Haszon) Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - közölte a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Az intézet a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta, újabb, az
- 40. A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába (AzÜzlet) A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).
- 41. Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin (AzÜzlet) A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
- 42. Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek (AzÜzlet) Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.
- 43. Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka (AzÜzlet) A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország t
- 44. Itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának (AzÜzlet) A magyar gazdaság az elmúlt 14 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, folyamatosan dőltek meg a beruházási, az export és a foglalkoztatottsági rekordok