A keresés eredménye 13 találat
- Élhető városi közlekedést hozhat az új Kresz (Autószektor) A városi közlekedés kérdéseivel foglalkozó fórum mintegy 30 résztvevőjét dr. Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes
- Meghökkentő változás készül az új Kresz-ben (Propeller) Az új Kresz szerint már nemcsak a gyorshajtásért büntethetnek az autópályákon és az autóutakon. Már nem csupán a száguldók, hanem a vánszorgók is célkeresztbe kerülhetnek. A Kresz készülő módosítása szerint
- Jelentősen megváltozik a Kresz – mutatjuk a részleteket! (ACNews) A városi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekről egyeztettek önkormányzatok és közlekedési társaságok, civil szervezetek képviselői az új Kresz tervezet véleményezésére szolgáló csütörtöki workshopon. A Jele
- Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon (24.hu) Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató arra kéri a közlekedőket, szokjanak hozzá, hogy újra járnak a vonatok, és tartsák be a Kresz-t.
- Változik a Kresz: brutális bírságra számíthatsz, ha erre nem figyelsz oda (Kiskegyed) Elég komoly összegekről van szó. Mi lesz ebből?
- Hamarosan komoly bírságra számíthatnak az országutat összesározó traktorosok (MNemzet) Az új Kresz megkönnyítené az autósoknak és motorosoknak a lassan haladó mezőgazdasági gépek előzését is.
- Kresz: sok autós nem tudja, mit kell tenni ennél a táblánál (168.hu) A Kresz-ben sok közlekedési tábla van, azonban ennek ellenére sokan nem tudják, hogy mi a teendő, ha meglátják az alábbi táblát.
- Kresz változás 2026: áll a bál a közlekedési módosítások körül - lassan eldől, milyen új s... (Pénzc.) Több mint hétezer észrevétel érkezett a társadalmi egyeztetésre bocsátott új Kresz-tervezethez.
- Szerinted mire figyelmeztet ez a Kresz-tábla? Sokan elrontják, másra tippelnek (Kiskegyed) Ismered ezt a Kresz-táblát? Több Európai Uniós országban régóta használják már, mégis sokakat összezavar: a legtöbben azt hiszik, hogy havazásra figyelmeztet, pedig nem.
- Ez az új Kresz egyik legfurcsább változása, brutális bírság jöhet, ha nem figyelsz erre (Promotions) Az új Kresz számos érdekes változtatást hoz.
- Autópályán 130 felett? – Itt az új Kresz tervezete (Tőzsdefórum) Több ezer észrevétel alapján formálódik az új Kresz, amely átalakíthatja a magyar utak szabályrendszerét. Új jelzések jelenhetnek meg, egységesítik a táblákat és akár 130 km/h feletti sebességet engedélyező t
- Élesedik a vita az új Kresz körül (Infostart) Az új Kresz-tervezet komoly változtatásokat helyezett kilátásba a motorosokra és az autósokra vonatkozóan is, emellett végre az elektromos rollerek kérdésével is foglalkozik.
- A nevét sem ismerik a magyar autósok a leggyakoribb Kresz-táblának (Infostart) Sokaknak feladja a leckét, hogy pontosan hol kell megállni egy stoptáblával jelölt kereszteződésnél, de ez a helyzet még bonyolultabb.
2026.02.28
2026.02.27
2026.02.26