A keresés eredménye 472 találat
- Egyre nagyobb a baj vidéken: itt a legmagasabb az iskolázatlanok aránya (HellóVidék) Még mindig sokan élnek amiatt segélyből, mert nem tudnak elhelyezkedni, a megfelelő végzettség hiánya miatt. A Dél-Dunántúlon a nyilvántartott álláskeresők közel 80 százaléka alacsony iskolai végzettséggel rend
- Szünet jöhet a tőzsdei raliban (Portfólió) Eséssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken, a kínai piacokat részben az ingatlanrészvények húzták magukkal, míg a határidős indexek állása alapján Európában is kisebb eséssel indulhat a nap. Makroadatok szempon
- Ferenc pápa kihagyta a vasárnapi ablakban állást, a Vatikán közlése szerint influenzás (444.hu) Pénteken Dubajba utazik, addig meg kell gyógyulni.
- Mérő Vera „sugárban okádik” attól, hogy a kormány szerint van összefüggés a nők elleni erő... (Mandiner) A kormány szerint az elhibázott bevándorlási politika miatt nő a nők elleni erőszak Európában, a publicista szerint nem, ő sugárban okádik ettől az állásponttól.
- Megdöbbentek az Aldi vásárlói: olyan felfedezést tettek, amivel csökkenthető a sorban állá... (Life.hu) Sokan nem tudták eddig, mire való a polc a kasszáknál.
- Hatalmas botrány. Istenes Bence olyat tett, amit nem kellett volna - Az RTL is nyilatkozot... (Blikk Rúzs) Ez a csatorna hivatalos álláspontja.
- Neki köszönhetjük a Légy jó mindhalálig és a Ludas Matyi filmváltozatát is (MagyarHang) Negyven éve halt meg Ranódy László, aki a jóval a halála után megjelent interjúban állást foglalt Szőts István filmjének rehabilitálása mellett, ahogy a cenzurális viszonyokról is kifejezetten bátran fogalmazott.
- Az atomellenes energiapolitika okozhatja Németország vesztét (MHírlap) Ezzel az állásponttal egyedül maradtak az unióban
- Teátrális fenyegetés? – nagyon fontos tárgyalás vár Orbánra (Economx) Magyarországra jön tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel az Európai Tanács elnöke hétfőn, a téma az Ukrajnának szánt támogatások folyósítása és keleti szomszédunk EU-csatlakozása. A magyar kormány állásp
- Kocsis Máté: 1990 óta íratlan szabály volt az, hogy külföldről nem lehet kampányt finanszí... (MagyarHang) Magabiztosan állnak az álláspontjuk mellett, és minden eszközt bevetnek azért, hogy érvényt is tudjanak szerezni mindannak, amit a szuverenitásvédelmi törvény tartalmaz – erről beszélt a közrádióban a Fidesz fra
- Trump „Orbán kottájából játszva” fog kormányozni (RTL.hu) A közvélemény-kutatások jelenlegi állása szerint Donald Trump nyerné meg az amerikai elnökválasztást Joe Biden jelenlegi elnökkel szemben, és emberei már most erőteljesen készülnek elnökségére. Milliókat száll
- Az állásinterjún a főnököm becsukta az ajtót és tett egy ajánlatot: könnyűvérű vagyok mert... (Promotions) Visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam, de sosem derülhet ki, hogy éltem is a lehetőséggel.
- A holodomort az Ukrajna elleni orosz invázióhoz hasonlította Zelenszkij (Infostart) Oroszország álláspontja szerint a holodomor nem volt népirtás, és nem csak Ukrajnában volt éhínség a 30-as években.
- Gulyás Gergely kampányolt egy kicsit a nemzeti konzultáció mellett (Hírklikk) Ha ismerjük az emberek véleményét, akkor az a kormányzati álláspontnak is támogatást, támogatottságot jelent Magyarországon és a belpolitikában, de Brüsszelben, az Európai Unióban is - mondta a Miniszterelnökség
- Hacsek Gábor: Egyetlen orvost se kényszeríthessenek eutanáziára (ATV) Az ATV Civil a pályán című műsorában ma esete orvosok fejtették ki álláspontjukat Karsai Dániel kapcsán az eutanáziáról.
- Gulyás Gergely: Az emberek véleménye támogatást jelent a kormánynak (Híradó) Azt is nagyon fontosnak nevezte hogy az „ukrán-orosz háborúban elfoglalt magyar álláspontról” is mindenki elmondhassa a véleményét.
- Dermesztő üzenet érkezett egy NATO-országtól: közel a világháború (Origo) Döbbenetes álláspontot képvisel Csehország.
- A magyarok nagyrésze ellenzi Ukrajna további finanszírozását (Vasárnap) A magyarok nagy többsége egyetért a nemzeti konzultációban megfogalmazott állásponttal: kétharmaduk ellenzi Ukrajna anyagi támogatását, amíg Magyarország nem kapja meg...
- Kevesebb termékcserét, több javítást javasol az EP (HáziPatika) Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett.
- Pert indított a Corvinus ellen Ádám Zoltán (Index - bf) A kirúgott oktató követeli, hogy helyezzék vissza az állásába, és fizessenek neki sérelemdíjat.
- Az Ab szerint nem alkotmánysértő, hogy elvonták az önkormányzatok fontos hatáskörét az épí... (hvg.hu) A testület szerint bár településképi véleményt tényleg nem nyilváníthatnak, más módon kifejthetik az álláspontjukat. Vagyis a jogkorlátozás nem túlzott.
- Kiderült, mekkora volt a munkanélküliségi ráta októberben (HRportal) A munkanélküliek 36,0 százaléka legalább egy éve keresett állást - derült ki a KSH adataiból.
- Ádám Zoltán munkaügyi pert indított a Corvinus Egyetemmel szemben (168.hu) A Corvinus volt docense, Ádám Zoltán azt követeli a perben, hogy helyezzék vissza az állásába, és fizessen neki sérelemdíjat az egyetem.
- Elindította a Corvinus kirúgott oktatója a munkajogi pert az egyetem ellen (Népszava) Ádám Zoltán az állásába való visszahelyezését, valamint sérelemdíjat kér. (Belföld)
- Munkaügyi pert indított a Corvinus kirúgott oktatója (MNarancs) Ádám Zoltán azt követeli, hogy helyezzék vissza az állásába, az egyetem pedig fizessen sérelemdíjat.
- Fidesz: Nem véletlenül fél a nemzeti konzultációtól a baloldal (MNemzet) A nemzeti konzultáció egy rendkívül erős eszköz, megvédi a magyar nemzeti álláspontot a brüsszeli bürokraták támadásaitól.
- "Megmérte" a Nézőpont a nemzeti konzultáció egy-két kérdését (Infostart) A magyarok nagy többsége egyetért a nemzeti konzultációban megfogalmazott állásponttal: kétharmaduk ellenzi Ukrajna anyagi támogatását, amíg Magyarország nem kapja meg a neki járó uniós forrásokat, háromnegyedük
- A magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását (Hír TV) A magyarok nagy többsége egyetért a nemzeti konzultációban megfogalmazott állásponttal: kétharmaduk ellenzi Ukrajna anyagi támogatását, amíg Magyarország nem kapja meg a neki járó uniós forrásokat, háromnegyedük
- A magyarok ellenzik Ukrajna további támogatását (Origo) A magyarok nagy többsége egyetért a nemzeti konzultációban megfogalmazott állásponttal - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
- A tegnapi erősödés után tartja állásait a forint (10perc.hu) Szinte nem változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Nézőpont: A magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását (Híradó) A magyarok nagy többsége egyetért a nemzeti konzultációban megfogalmazott állásponttal.
- Kettős hatás Magyarországon: többen dolgoznak, de a munkanélküliek száma is nő (VG) A munkakeresés átlagos időtartama 9,0 hónap volt, a munkanélküliek 36,0 százaléka legalább egy éve keresett állást.
- Munkaügyi pert indított a Corvinus ellen Ádám Zoltán (hvg.hu) Az azonnali hatállyal kirúgott volt docens azt követeli, hogy helyezzék vissza állásába és fizessenek neki sérelemdíjat.
- Pert indított a Corvinus ellen Ádám Zoltán (24.hu) A kirúgott oktató azt követeli a perben, hogy helyezzék vissza az állásába, és fizessen neki sérelemdíjat az egyetem.
- Elindult a McDonald's applikációja, amivel sorban állás nélkül lehet rendelni az éttermekb... (VG) Nincs több sorban állás a McDonald's éttermekben.
- Ezrek állásába kerülhet a nagybank terve (VG) A következő évek során egymilliárd fonttal csökkentené kiadásait a Barclays, kétezer dolgozótól válhat meg a brit nagybank.
- Czeglédy Csabánál megtalálták Borkai Zsolt szexképeit – A DK-s politikus az Ördög ügyvédje... (Blikk - h) A horvátországi buja kaland a volt győri polgármester állásába került.
- Németh Zsolt: Egyiptom kulcsfontosságú tényezője Európa biztonságának (MHírlap) Egyiptom és Magyarország hasonló álláspontot foglal el az orosz–ukrán háború kapcsán is
- A legváratlanabb helyről kapott kőkemény kritikát a terv, amellyel felforgatnák Budapest m... (Nyugatifény) A Velencei Bizottság is hasonló állásponton van.
- „Itt nem lesznek migránsgettók!” – Rétvári Bence szerint a nemzeti konzultációnak óriási a... (Híradó) Jól látszik, hogy Brüsszel ahelyett, hogy megváltoztatná a korábbi migrációpárti álláspontját, „még radikálisabb lépéseket akar tenni a migráció elősegítésére” – közölte.
- Újra közös állásponton a V4-ek Ukrajnával kapcsolatban (168.hu) A négy közép-európai ország elnöke Prágában jutott közös nevezőre Ukrajnával kapcsolatban.
- Így reagált a Honvéd legendás focistája arra, hogy állást kapott az NB I-ben (Origo - sp) Beszélt az első benyomásairól és a céljairól is.
- Ezért nem hiteles, ahogy három balos EP-képviselő antiszemitázza Magyarországot (Mandiner) Érdemes egy pillantást vetni a Dániáról szóló antiszemitizmus-jelentésre, illetve az egyik képviselő Izraellel kapcsolatos álláspontjára.
- Marco Rossi és olasz honfitársai, kollégái leuralják Európát (MNemzet) Jelen állás szerint öt olasz szövetségi kapitány dolgozik majd a jövő évi Eb-n, ami rekord.
- A Geert Wilders vezette Szabadságpárt a szavazatok 25 százalékát szerezte meg a holland vá... (Híradó) A párt a jelenlegi állás szerint a 150 képviselői helyből 37-et szerezhet meg.
- A frászt hozta Amerikára egy határmenti robbanás - Ez történt valójában (Portfólió) Szerda délben robbanás rázta meg a Niagara Fallsnál található kanadai-amerikai határátkelőt. Washington kezdetben terrortámadásra gyanakodott, most azonban módosítottak az álláspontjukon - Írja az MTI.
- Izraelnek nincs szüksége migránsokra (Mandiner) „Senki ne követelje a zsidó államtól, hogy dőljön hátra, és haljon meg” – mondja lapunknak Jonatán Jakubovic izraeli bevándorlási szakértő. Álláspontja szerint Izraelnek nincs szüksége migránsokra, a palesz
- Zavarodottság, szikrázó viták, lendületvesztés – az Európai Unió válaszúthoz érkezett (Mandiner) Nem kerülhető meg a vita Európa jövőjéről és jövőképének megalkotásáról, ám ez nem lehet egyoldalú, és nem merülhet ki egyetlen ideológiai alapú álláspont dominanciájában.
- A tagállami hatáskörök csorbításával erősítené az EU szerepét az Európai Parlament (168.hu) Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést és állásfoglalást fogadott el szerdán az uniós szerződések módosításáról, ennek alapján az EP-képviselők jogalkotási kezdeményezés jogával r
- Petr Pavel: Ukrajna támogatása alapvető fontosságú a Visegrádi négyek számára (Hírklikk) Ukrajna támogatása alapvető fontosságú a Visegrádi négyek biztonsága számára, ugyanakkor emberi szempontból is természetes álláspont – jelentette ki a cseh államfő szerda délután a visegrádi államfői csúcst
2023.11.27
2023.11.26
2023.11.25
2023.11.24
2023.11.23
2023.11.22