A keresés eredménye 270 találat
- Ukrajna elveszti a háborút az oroszokkal szemben, miután Trump kidobta a Fehér Házból Zele... (Blikk - h) Ahogy arról a Blikk is beszámolt, február 28-án először találkozott egymással személyesen Donald Trump és Volodimir Zelenszkij azóta, hogy az amerikai elnököt beiktatták hivatalába. Ugyan a találkozótól a legtöb
- VV Barna először fürödhetett a mellműtétje óta: „Soha nem gondoltam, hogy víznek ennyire f... (Blikk) Fenyvesi Barna felépülése szépen halad műtéte után. Noha a kompressziós mellényt még hordania kell, végre rendesen meg tudott mosakodni. Az egykori valóságshow-szereplő korábban arról beszélt a Blikknek, hogy a t
- Nem akart interjút adni a Blikknek Vámos Miklós, a lap végül összeollózott egyet vele (Index - k) Az író szerint korábbi anyagokból vágták össze a neki tulajdonított nyilatkozatot.
- Nem tudatosan kezdték el támogatni a Mi Hazánk Mozgalom javaslatait (Népszava) A Blikk felvetette, hogy miért nem tiltotta be korábban a kormány a Pride-ot, ha David Pressmannal bajuk volt, a 2016 és 2020 között hivatalban lévő amerikai elnökkel pedig jó volt a viszony. Akkor miért nem lehetett be
- „Nem merek emberek közé menni” – megszólalt az Amerikában elfogott magyar soro... (NLC) A Blikk megszólaltatta az Amerikában elfogott, magyar sorozatgyilkos anyját, aki nem érti, hogy volt képes erre a fia.
- Rendkívüli kormánybejelentések Gulyás Gergelytől (Blikk - h) A szerdai kormányülés után ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. Beszámolnak a kormány döntéseiről, és az újságírók kérdéseire is válaszolnak. Kövesse a Blikken élőben!
- Radics Gigi először beszélt nyilvánosan az új szerelméről: „Elköltöztünk egy új házba, vég... (Blikk) A Blikk elsőként írta meg tavaly decemberben, hogy Radics Gigire válása után ismét rátalált a szerelem. A 28 éves díva akkor még nem akart részletekbe bocsátkozni, most azonban megtörte a csendet és arról mesélt,
- A magyar Jason Momoa tovább küzd a gyilkos kórral: friss hír érkezett Megyeri Balázs állap... (Blikk) A magyar Jason Momoaként is emlegetett Megyeri Balázs a Blikknek mesélt először arról, hogy élete legnagyobb küzdelme előtt áll: pajzsmirigyrákkal küzd, ráadásul áttéteket is találtak nála. A világsztár európa
- Megszólalt Renner Erika, miután a lúgos orvos kiengedéséről döntöttek: „Ha megöl, kinek sz... (Blikk - h) Miután a büntetés-végrehajtási bíró tegnap arról döntött, hogy március 26-án feltételesen szabadlábra bocsátják a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztiánt, az áldozata, Renner Erika a Blikknek beszélt az
- Ebben a pillanatban jött: Tóth Gabi kőkeményen kijelentette Krausz Gáborról a Blikknek (Rúzs Online)
- Elütött két nőt a szolgálati autójával az V. kerületi rendőrkapitány a rakparton (Blikk - h) Gyalogosokat ütött el a szolgálati autójával az V. kerületi rendőrkapitány, dr. Paál Péter György – tudta meg a Blikk. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem a kapitány hibájából törté
- Semmi csajozás, csak kőkemény munka – Olimpiai bajnokunk élete most csupán az edzésekről s... (Blikk - s) Kopasz Bálint belevetette magát a munkába. Olimpiai bajnokunk ezekben a hetekben a törökországi Belekben edzőtáborozik, édesanyja, Demeter Irén irányítása alatt. Kopasz a Blikknek elmondta, jelenleg a magánéletre ab
- Az Észbontók műsorban szerepelt Miami réme, a magyar sorozatgyilkos (Blikk - h) Az Észbontók tévéműsor 4. évadjában öt évvel ezelőtt szerepelt az a magyar férfi, akit már nem csak kettős gyilkossággal, hanem sorozatgyilkosság gyanújával vádol Florida állam bírósága - tudta meg a Blikk. M
- Idén lecserélik a Megasztár zsűrijét. Ki ússza meg a változtatást? (Blikk) A Blikk úgy értesült, lecserélik a zsűrit a Megasztár új évadára! Információink szerint a készítők mindenképpen változtatni szeretnének az ítészcsapat összetételén. Az még egyelőre nem dőlt el, marad-e bá
- Úgy érezte, hogy nem aknázták ki eléggé a tehetségét: magányosan halt meg Harkányi Endre (Blikk) Életének 91. évében örökre lehunyta szemét Harkányi Endre. A színész az utolsó éveiben a magányt választotta. Holott kollégái és a nézők is szerették. A Blikk Harkányi több egykori pályatársát is felkere
- Megrázó részletek a zalaszentgróti lány tragédiájáról: mászás közben zuhant halálba a 14 é... (Blikk - h) Drámai események játszódtak le szombat kora reggel a Zala vármegyei Zalaszentgróton. A Blikk információi szerint tragikus balesetet szenvedett egy 14 éves lány, aki nem sokkal később életét vesztette. Lapunk megkeres
- Orbán évértékelője közben egy játszótéren fotózta le a Blikk Magyar Pétert (Telex) A Tabánban focizott a gyerekeivel.
- Elképesztő vagyont hagyott a gyerekére Návai Anikó (Twice) A 76 éves korában elhunyt Návai Anikó hagyatékát egymilliárd forintra értékelik – tudta meg Blikk. A lap értesülései szerint a hollywoodi sztárriporternek több magyarországi és egy amerikai ingatlanja is volt, am
2025.03.02
2025.02.28
2025.02.27
2025.02.26
2025.02.25
2025.02.24
2025.02.23
2025.02.22
2025.02.21