A keresés eredménye 550 találat
- Adatper után vallott a minisztérium: Ennyibe került a volt miniszter egyetlen tel-avivi éj... (10perc.hu) Kiderült, hogy Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter és protokollfőnöke 611 ezer forintért szállt meg egyetlen éjszakára Izraelben. Az út során egy luxus magánrepülőgépet is igénybe vettek a 4iG delegációj
- Nagy Márton önmagához képest egész olcsón, hatszázezer forintért szállt meg Izraelben (444.hu) A magángépet ezúttal nem az adófizetők, hanem nagy eséllyel a volt miniszterrel együtt utazó a 4iG delegációja fizette.
- Magyar Péter átengedte az izraeli telepesek elleni EU-szankciókat (Index - kf) Az unió úgy kezeli a Hamászt, mint a bibliai területeken élő telepeseket – a magyar kormány pedig már nem áll az útjukba.
- Három hónap után indítja újra Budapest és Tel-Avív közötti járatait a Wizz Air (Index - kf) Hamarosan ismét elérhető lesz magyar területről Izrael.
- Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Bejrút környékén (Priv.bankár) Izrael légicsapást intézett szerdán három gépjármű ellen Bejrút környékén, nyolcan meghaltak, köztük két gyerek – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.
- Nagy Márton és protokollfőnöke 611 ezer forintért szállt meg egyetlen éjszakára Izraelben (Népszava) Azt nem tudni, milyen kategóriájú szobákban szálltak meg.
- Magyar Péter támogatásával döntött az EU az erőszakos izraeli telepeseket sújtó szankciókr... (444.hu) A szankciók része vagyonbefagyasztás és utazási tilalom is.
- Feloszlathatják az izraeli parlamentet (Telex) Az izraeli kormánykoalíció egyik ultraortodox pártja az ultraortodox férfiak kötelező katonai szolgálata miatt fenyeget a lépéssel.
- Magyar Péter az első napon átengedte az erőszakos izraeli telepesek elleni EU-szankciókat (24.hu) Mindeddig az Orbán-kormány állt az erőszakoskodó izraeli telepesek megbüntetésének útjába.
- Autópályát ért izraeli támadás Libanonban – nyolc halott (24.hu) A Hezbollah és Izrael továbbra is egymást támadja, miközben a zsidó állam a Libanonnal tartandó tárgyalások következő fordulójára készül.
- Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Bejrút környékén (Demokrata) Izrael légicsapást intézett szerdán három gépjármű ellen Bejrút környékén.
- Súlyos titokra derült fény: Iránra olyan helyről csaptak le, amitől megjelent a 200 dollár... (VG) Az akciókat nem Izrael, és nem is az Egyesült Államok hajthatta végre.
- Öt ország bojkottálta az Eurovíziót Izrael indulása miatt (Mandiner) A dalverseny történetének egyik legsúlyosabb politikai vitája bontakozott ki Izrael részvétele körül, ennek ellenére az izraeli előadó kvalifikálta magát a döntőbe.
- Kiszivárgott a kíméletlen vészforgatókönyv: ha Donald Trump alkudozása elbukik, célzott li... (Pénzc.) Izrael egyre nagyobb aggodalommal figyeli az amerikai–iráni tárgyalások alakulását.
- Köves Slomó rabbi fia, Köves Shalom és Schwartz Menuchi eljegyezték egymást (168.hu) Köves Slomó rabbi és Köves Dvora rebecen elsőszülött fia, Köves Shalom és Schwartz Menuchi Izraelben jegyezték el egymást.
- Úgy néz ki, összeomlott Izrael kormánya - Netanjahu gyakorlatilag megbukott (Portfólió) Benjámin Netanjahu miniszterelnök koalíciója a mai napra tervezett összes törvényjavaslatát levette a Kneszet plenáris ülésének napirendjéről, az izraeli kormánykoalíció egyelőre úgy tűnik, összeomlott - szám
- Napokon belül megbukhat Netanjahu, összeomlás szélén az izraeli kormány: mi lesz az iráni ... (Pénzc.) Összeomlás szélére került az izraeli kormány, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnök elutasította az ultraortodoxok sorkatonai mentességét garantáló törvénytervezet benyújtását.
- Az élő közvetítésben is hallható volt, ahogy kifütyülték Izraelt az idei Eurovízión (Refresher) Több tüntetőt is kivezettek az arénából Noam Bettan fellépése alatt, miközben palesztinpárti rigmusok hangzottak fel a bécsi elődöntőben. Izrael részvétele miatt egyébként több ország is bojkottálta a 2026-os
- Izrael is döntős az Eurovízión – tiltakozások közepette jutott tovább (ACNews) Az izraeli versenyző, Noam Bettan bejutott a Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe Michelle című szerelmes popdalával. A 28 éves énekes fellépését vegyes reakciók fogadták a bécsi elődöntőn: miközben sok
- Évtizedek óta tartó bennfentes kereskedelem miatt indult vizsgálat harminc személy ellen –... (MJelen) Több tízmillió dolláros csalássorozatról van szó, melyben ügyvédi irodák, üzletemberek és egyéb befolyásos szereplők is érintettek.
- Kivégeztek Iránban egy férfit, aki állítólagosan Izraelnek kémkedett (Tények.hu) Újabb kémbotrány rázta meg az országot.
- Öt ország is bojkottálta, mégis bejutott Izrael az Eurovíziós döntőbe (Port.hu) Több néző is bekiabált az énekes dala közben.
- Izraelnek kémkedett, kivégezték (MHírlap) Iránban történt vádemelés
- Összeomlás szélére került Izrael kormánya - Napokon belül megbukhat Netanjahu (Portfólió) Összeomlás szélére került Benjamin Netanjahu kormánya Izraelben, a jövő héten sor kerülhet a Knesszet feloszlatására, szeptemberben előrehozott választás jöhet - jelentette a NPR.
- Izrael különleges eszközöket küldött az Egyesült Arab Emírségnek (Infostart) Izrael a Vaskupola rakétavédelmi rendszerhez használatos ütegeket és azokat kezelni tudó személyzetet küldött az Egyesült Arab Emírségekbe annak érdekében, hogy az arab ország védekezni tudjon az iráni háború so
- A Hezbollah ellenzi a Libabon és Izrael közötti közvetlen tárgyalásokat (Demokrata) A Hezbollah vezetője felszólította Libanont, hogy ne tárgyaljon közvetlenül Izraellel.
- Hiába fellebbeztek, jöttek a buldózerek és mindent letaroltak (Infostart) Izraeli buldózerek a hét eleje óta leromboltak mintegy 50 palesztin üzlethelyiséget a Jeruzsálemtől délkeletre fekvő el-Aizarija város mellett – jelentette be kedden az új zsidó telepek létrehozása ellen küzdő B
- Fradi: Már a végső szakaszban jár Abu Fani távozása, az átigazolás összegét is tudni vélik... (CsakFoci) Izraeli sajtóértesülések szerint Mohamed Abu Fani átigazolása a célegyenesbe fordult.
- Évek óta áll a tenger alatti gigaberuházás, veszélybe került a nagy uniós projekt (Portfólió) További forrásokra lehet szükség a Great Sea Interconnector projekt megvalósításához. A Görögországot Ciprussal, majd később Izraellel összekötő beruházás a világ egyik legnagyobb tenger alatti villamosenergia-k
- Nehéz helyzetbe került a magyar kormányváltással Izrael (MNemzet) Megosztottság tapasztalható az EU-ban.
- Izraelben hamarosan halálbüntetést kaphatnak az október 7-i terrortámadást elkövető palesz... (Telex) Az izraeli törvényhozók által elfogadott javaslat szerint a katonai bíróság halálbüntetést szabhat ki, és előírhatja a tárgyalások élő közvetítését.
- Vérvádat terjeszt a New York Times – állítja Izrael (Mandiner) Izrael elutasítja a New York Times cikkét, amelyben azt állították, hogy a palesztin foglyokat rendszerszinten megerőszakolják az izraeli börtönökben.
- Donald Trump és Netanjahu kimondta a végszót: kőkemény beavatkozás jöhet, ha a rettegett e... (Pénzc.) Izrael légvédelmi ütegeket és a kezelésükhöz szükséges személyzetet küldött az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy megvédje az országot az Iránnal vívott háború idején.
- Izrael halálbüntetéssel sújtja a 2023. október 7-i támadások egyes elkövetőit (ACNews) Történelmi jelentőségű törvényt fogadott el az izraeli parlament, a Kneszet, amely lehetővé teszi a halálbüntetés kiszabását és nyilvános tárgyalások megtartását azok számára, akiket a 2023. október 7-i, Izr
- Nem kérnek az Eurovízióból: több ország is kihátrált (Demokrata) Több európai ország közszolgálati televíziója is bojkottálja az idei Eurovíziós Dalfesztivál közvetítését Izrael részvétele miatt.
- Újabb magyarosítás, válogatott focistát szemelt ki a Fradi (Metropol) A magyarszabály miatt a Ferencváros újabb honosításra készül. Ezúttal az izraeli Ido Sahar került a klub látóterébe.
- Az EU szankciókat vezet be erőszakos izraeli telepesekkel szemben (MHírlap) A „szélsőségesség és az erőszak következményekkel jár”
- Katonai fogdára ítéltek két izraeli katonát (MHírlap) Meggyaláztak egy libanoni keresztény szobrot
- Újabb szankciós csomagot jelentett be az EU: Irán és a Hamász is célkeresztbe került (ATV) Az Európai Unió tagállamai új szankciók elfogadásában állapodtak meg a palesztinokkal szemben erőszakosan fellépő izraeli telepesekkel és szélsőséges szervezetekkel, valamint a Hamász iszlamista terrorszervezet vez
- Szorul a hurok Konok Péter körül – pert indított ellene egy aktivista (Mandiner) Konok szerint nem őt fogták perbe, hanem azokat, „akik nem hajlandók hallgatni Izrael népirtó háborújáról és az általa okozott humanitárius katasztrófáról”.
- Magyarország két éve blokkolta, most viszont döntött az EU: izraeli telepeseket tesz szank... (Népszava) A döntéshez mind a 27 uniós tagállam egyetértésére szükség volt.
- Miközben alakul az új magyar kormány, az EU egyhangúlag szankcionált izraeli telepeseket (Telex) A magyar kormány állandó uniós főképviselője ült be a külügyminiszteri ülésre. Így is „produktívak” voltak, például ukrán gyerekek elhurcolása miatti szankciókról is egyhangúlag döntöttek.
- Szankciókat vezet be az EU az izraeli telepesek ellen (Priv.bankár) Az erőszakosan fellépő telepesek ellen irányul.
- Pert indított Konok Péter ellen egy Izrael-párti aktivista (Index) Egy szakértő szerint komoly társadalmi következménye lehet az ügynek.
- Újabb magyar állampolgárt nézett ki magának a Fradi – ezúttal Izraelben (Mandiner) Ha már magyarszabály, legyen kövér!
- Fradi: Stankovic visszanyúlna, és elvinné az egyik legjobb légióst - sajtóhír (CsakFoci) A Telegraf szerint Dejan Stankovic csábítaná a szerb bajnok Crvena zvezdához az izraeli játékost.
- Benjamin Netanjahu: „Az iráni háború még nem ért véget, az iráni uránt még el kell szállít... (Twice) Az iráni háború „még nem ért véget”, mivel a dúsított uránkészleteket még „el kell szállítani Iránból” – nyilatkozta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai CBS televíziós csatornának. A
- Izrael elfogott 179 aktivistát (Hír TV) Aktuális külpolitikai témákról beszélt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Napindítóban.
- Az ír futballisták bojkottálnák az Izrael elleni válogatott mérkőzéseket (IgényesFfi) Az ír labdarúgó-válogatott tagjai, valamint számos híresség és közéleti szereplő nyílt levélben sürgeti az Izrael elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések bojkottját a gázai humanitárius helyzet miatt.
- Trump elutasította az iráni békejavaslatot (444.hu) Az amerikai elnök fogadkozik: nem hagyja, hogy Teherán nevessen a végén. Közben dróncsapások érik az Öböl-országokat, Izrael tovább támadja Libanont, az olajár pedig tovább emelkedik.
2026.05.13
2026.05.12
2026.05.11