A keresés eredménye 17 találat
- Horváth Csenger szerint az NB I-ben három csapatot csaphat meg a kiesés szele (NB1) A legutóbbi idényben negyedik helyen záró DVSC nyáron jelentősen átalakult, Horváth Csenger pedig úgy látja, a debrecenieknek ezúttal jóval nehezebb […] A Horváth Csenger szerint az NB I-ben három csapatot csaphat
- „A futball már nem cél, csak eszköz” – kemény kritikát fogalmazott meg a DVTK korábbi spor... (NB1) A DVTK korábbi sportigazgatója három pozitív példát is kiemelt. Hosszabb bejegyzésben fogalmazta meg véleményét a magyar klubfutball működéséről Horváth Csenger. […] A „A futball már nem cél, csak eszköz”
- „Egy napot sem bírnék ki élve” – börtönbe kell mennie a súlyos beteg csengeri örökösnőnek (SzMo.hu) A Nyíregyházi Törvényszék jogerősen hét év fogházra ítélte a csengeri örökösnőként ismert P. Máriát. Az asszony utolsó stádiumú tüdőbetegségre és hasi aneurizmára hivatkozva kéri a büntetés végrehajt
- „Egy napot sem bírnék ki már élve a fogházban” - Börtönbe kell mennie a Kósa Lajost ismét ... (Blikk.) Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszon
- Kósa Lajos ellen újból feljelentést tett a csengeri örökösnő (Index) Felülvizsgálati indítványt is benyújtott a Legfőbb Ügyészséghez.
- A Kúriához fordult a csengeri örökösnő, és ismét feljelentette Kósa Lajost (hvg.hu) Nemrég született másodfokú ítélet, de úgy tűnik, az ügy ezzel nem zárult le.
- Kósa Lajos ellen új feljelentés érkezett, miközben P. Mária a Kúriához fordul (Contextus) Kósa Lajos ellen ismét feljelentést tett P. Mária, miközben a csengeri örökösnőként ismert nő ügyében júniusban jogerőre emelkedett a csalás miatti ítélet. Védője a Kúriától az ítélet felülvizsgálatát k
- Újra feljelentette Kósa Lajost a csengeri örökösnő (Népszava) Az asszony a Legfőbb Ügyészséghez fordult, miközben ügyvédje a jogerős ítélet felülvizsgálatát is kéri a Kúriától.
- A Kúrián folytatódik a jogerősen elítélt csengeri örökösnő ügye, aki újra feljelentette Kó... (Telex) P. Mária neve a 2018-as választások előtt lett ismert, csalásért ítélték el.
- Kósa Lajost újra feljelentették: a friss másodfokú ítélet után is folytatódik a csengeri ö... (24.hu) P. Mária szerint a Fidesz volt alelnöke esetében „felmerül a vesztegetés, illetőleg a befolyással üzérkedés bűntettének alapos gyanúja”, ezért a Legfőbb Ügyészséghez fordult.
- Kósa Lajos és a csengeri örökösnő ügye újra napirenden: súlyos vádakat fogalmazott meg az ... (Hírklikk) A csengeri örökösnőként ismertté vált Pólus Mária ügye ismét reflektorfénybe került, miután ügyvédje egy interjúban részletesen beszélt az eljárás szerinte legsúlyosabb ellentmondásairól. A jogász azt áll
- Kilométereken át haladt a forgalommal szemben egy autós Magyarországon, meglepő magyarázat... (Portfólió) Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri férfi az M6-os autópályán, Bátaszék térségében, az autóst 78 ezer forintos bírsággal sújtották - közölte honl
- Súlyos videó. A kamionokkal, autókkal szembe ment az M6-oson a csengeri sofőr. A rendőrök ... (Kiskegyed) Ez kőkemény mit csinált a szabálytalan autós az M6-oson.
- Így magyarázta a sofőr, miért ment a forgalommal szembe az M6-os autópályán – videó (Blikk.) A menetiránnyal szembe rótta a kilométereket egy csengeri autós az M6-os sztrádán. A rendőrök megbüntették, ő pedig bár elismerte, hogy a rossz oldalon közlekedett, ám azt állította, nem volt egyértelmű a jelzés
- Helyközi buszba csapódott egy autó Sopronban, a kocsi sofőrje elmenekült (Blikk.) Összeütközött egy helyközi járatú autóbusz és egy személykocsi Sopronban. A baleset az Arany János és a Csengery utca kereszteződésében történt. Az eset során a kisebbik jármű egy kerítésen akadt fenn.
- Baleset Sopronban, az egyik sofőr elmenekült a helyszínről (Infostart) Az ütközés az Arany János és a Csengery utca kereszteződésében történt.
- Autóval ütközött egy busz Sopronban reggel – az autó sofőrje elmenekült a helyszínről (Liner) Busz és személyautó ütközött csütörtök reggel Sopronban, az Arany János utca és a Csengery utca kereszteződésében. A baleset következtében a személygépkocsi egy kerítésen akadt fenn, a jármű vezetője pedig e
2026.08.31
2026.08.23
2026.08.15
2026.08.14
2026.07.06
2026.07.02