A keresés eredménye 49 találat
- A tervezett ütemben halad Magyarország egyik legjelentősebb közútfejlesztési beruházása (ATV) Ütemterv szerint halad a Mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat fejlesztése.
- Harangoztak két magyar nyaralóövezetnek, félbevágják a Balatont is (Economx.) A most is határozottan domináns Balaton mellett a Velencei-tó környéke ma már elsődlegesen funkcionál inkább Budapest és Székesfehérvár agglomerációjaként, mintsem klasszikus üdülőhelyként. A Dunakanyar hasonl
- Ősz a Dunántúlon, hőgutaveszély keleten – drámai a kontraszt (Agroinform) Rekordmeleg és heves viharok egyszerre: 20 fok különbség van az ország két fele közt. Zivatar és extrém hőhullám – ez ma mind belefér!
- Vihar - Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt több észak-dunántúl... (Ma.hu) Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szombat reggel.
- Mohácsi Duna-híd: így áll az építkezés (VG) A kivitelezési munkák előrehaladását már a környéken közlekedők is jól láthatják.
- A tervezett ütemben halad a mohácsi Duna-híd fejlesztése (MNemzet) A kapcsolódó úthálózatot is építik.
- Kiadták a riasztást, heves zivatarok jöhetnek, jégesővel (MagyarHang) Előbb a Nyugat-Dunántúlon, majd a Tiszántúlon, aztán már bárhol előfordulhatnak heves zivatarok az országban.
- Másodfokú riasztást adtak ki (MHírlap) Hevesebb zivatarok veszélyeztetnek több észak-dunántúli járást
- Robbantásra készült a parlamentnél egy magyar férfi, amiért megakadályozták a Kneecap szig... (Naphíre) Egy 26 éves dunaújvárosi férfi robbantással fenyegetőzött az Országháznál, mert felháborította, hogy nem léphet fel Magyarországon a Kneecap nevű zenekar. A rendőrök még aznap elfogták, informatikai eszközeit l
- Videó: Robbantani akart az Országháznál, mert kitiltották a Kneecap zenekart (ATV) Elfogtak egy fiatal dunaújvárosi férfit, aki az Országháznál való robbantással fenyegetőzött, mert nem tetszett neki, hogy nem jöhet Magyarországra a Kneecap együttes – közölte honlapján a rendőrség.
- Tilosban fürdőztek, emiatt kellett meghalniuk a szülőknek - 9 hónapos baba maradt árván (BorsOnline) Mindkét szülő a Dunába fulladt.
- Ingyenes szabadstrandok Dunán: 12 hangulatos, barátságos hely (Hóvége) Ha idén nyáron valami igazán természetközeli, mégis pénztárcabarát kikapcsolódásra vágysz, a szabadstrand + Duna párosításnál kevés jobb választás létezik. Cikkünkben mutatunk 12 klassz helyet, ahol garantált
- Vidéken stagnált az első lakásukat vásárlók száma (ProfitLine) A Duna House legfrissebb adatai szerint 2025 második negyedévében a vidéki ingatlanpiacon jelentős drágulás figyelhető meg: az értékesített ingatlanok 44%-a 600 ezer Ft/m² feletti árszinten kelt el, míg egy évvel ko
- Elfogtak egy férfit, aki robbantással fenyegetőzött a Kneecap kitiltása miatt (Infostart.) A dunaújvárosi férfi az Országháznál való robbantással fenyegetőzött, mert nem tetszett neki, hogy nem jöhet Magyarországra a Kneecap együttes – közölte a rendőrség.
- Fel akarta robbantani az Országházat egy dunaújvárosi férfi a Kneecap kitiltása miatt (SzMo.hu) A 26 éves férfi egy hírportál posztja alá kommentelt robbantásról. A rendőrség még aznap elfogta, informatikai eszközöket is lefoglaltak tőle.
- Hatalmas viharra figyelmeztet a katasztrófavédelem (Blikk) Az előrejelzések szerint szombaton több helyen intenzív zivatarok, felhőszakadás és jégeső várható, a nap első felében jellemzően a Dunántúl nyugati, északnyugati részén. Délutántól az ország nagy részén k
- Jön a vihar – Kiadta a riasztást a Katasztrófavédelem (Propeller) A meteorológiai előrejelzések szerint szombaton több helyen intenzív zivatarok, felhőszakadás és jégeső várható, a nap első felében jellemzően a Dunántúl nyugati, északnyugati részen. A délutáni, késő délut
- Duna House: vidéken stagnált az első lakásukat vásárlók száma (Üzletem) A Duna House legfrissebb adatai szerint 2025 második negyedévében a vidéki ingatlanpiacon jelentős drágulás figyelhető meg: az értékesített ingatlanok 44 százaléka 600 ezer forint/m² feletti árszinten kelt el, míg
- Terrorfenyegetés Budapesten – Az Országháznál akart robbantani egy túl lekes Kneecap rajon... (Propeller) Elfogtak egy fiatal dunaújvárosi férfit, aki az Országháznál való robbantással fenyegetőzött, mert nem tetszett neki, hogy nem jöhet Magyarországra a Kneecap együttes – közölte honlapján pénteken a rendőrség.
- Dráma a dunántúli strandon: saját barátai hozták vissza a halál torkából a fiatalt (BorsOnline) Egyetlen hiba majdnem végzetesnek bizonyult.
- Robbantani akart a dunaújvárosi az elmaradt koncert miatt (ACNews) Az ír Kneecap zenekar Sziget Fesztiválra tervezett fellépése hetek óta közéleti viták kereszttüzében állt, antiszemita kijelentéseik miatt végül a magyar kormány kitiltotta őket az országból. A döntés nemzetkö
- Így néznének ki a Bridgerton család tagjai huszárbajusszal: ha nem a Temze, hanem a Duna p... (Life.hu) Vajon hogy néznének ki a Bridgerton család férfijai, ha Magyarországon zajlana a történet cselekménye?
- Merénylettel fenyegetőzött egy férfi a zsidógyűlölő zenekar kitiltása miatt, dunaújvárosi ... (Híradó) Bővebb vallomást viszont nem tett.
- Robbantani akart a parlamentnél, mert nem tetszett neki, hogy kitiltották a Kneecap zeneka... (MNemzet) A dunaújvárosi férfira még aznap lecsapott a rendőrség.
- Az Országház felrobbantásával fenyegetőzött egy dunaújvárosi férfi, amiért nem léphet fel ... (Népszava) Gyorsan a rácsok mögé került kommentje miatt.
- Bombarobbantós kommentet írt, elfogták a rendőrök a dunaújvárosi férfit (MagyarHang) A Kneecap nevű együttes kitiltásán háborodott fel.
- Az Országház felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi a Kneecap kitiltása miatt – elfogták... (Blikk) Egy 26 éves férfi azzal fenyegetőzött a közösségi médiában, hogy pokolgépet robbant az Országháznál, miután kiderült, hogy a Kneecap együttes nem léphet fel Magyarországon. A BRFK még aznap elfogta a dunaújvár
- Elfogták a férfit, aki pokolgépet akart robbantani a Parlamentnél a Kneecap kitiltása miat... (Klubrádió) A 26 éves dunaújvárosi férfi egy a Kneecap Magyarországról való kitiltásáról szóló cikk közösségi médiás bejegyzése alatti hozzászólásában azt írta, hogy a zenekar kitiltása miatt házi készítésű pokolg
- Terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy dunaújvárosi férfi az ír zenekar kitiltása miatt (Mandiner) A férfi házi készítésű robbanószerkezetet akart működésbe hozni az Országház közelében.
- Elképesztő, amit a Duna alá építettek titokban, kiszivárgott egy fotó is (Promotions) Jelentős személy miatt indult meg az építkezés, igazi mérnöki bravúr kellett hozzá.
- A rendőrség szerint terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy dunaújvárosi férfi a Kneecap kit... (444.hu) Őrizetbe vették és lefoglalták az elektronikai eszközeit.
- Elfogták a férfit, aki pokolgépet akart robbantani a Parlamentnél a Kneecap kitiltása mait... (Klubrádió) A 26 éves dunaújvárosi férfi a Kneecap Magyíarországról való kitiltásáról szóló cikk közösségi médiés bejegyzése alatti hozzászólásában azt írta, hogy a zenkar kitiltása miatt házi készítésű pokolg
- A Kneecap kitiltása miatt egy dunaújvárosi férfi bombarobbantós kommentet írt, elfogták a ... (Telex) Az Országháznál ígért robbantás, terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés ellene a vád.
- Rendőrök rohanták le a férfit, aki a Kneecap kitiltása miatt kommentben a Parlament felrob... (hvg.hu) A 26 éves dunaújvárosi férfit terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, kezdeményezték a letartóztatását.
- Termálvíz lehet a Dunából – aggasztó mértékben felmelegedhet legnagyobb folyónk (Dívány) Akár 32 Celsius-fokra is felmelegedhet a Duna, ami már olyan forró, mint egyes termálvizeink.
- Az árakat tekintve felzárkózott a vidéki ingatlanpiac a fővároshoz (PiacProfit) Az első lakásukat vásárlók aránya vidéken az egy évvel korábbinak megfelelő 25 százalék körül stagnált az idén a második negyedévben – közölte a Duna House.
- Özönvízszerű esőzések jöhetnek: árhullám jöhet a Dunán (Ellenszél) Özönvízszerű esőzések jöhetnek: árhullám jöhet a Dunán. Az elkövetkező napokban rendkívül csapadékos időjárásra kell felkészülnünk: több tovább »
- Termálfürdő-hőmérsékletűre melegíthetné a Dunát a paksi atomerőmű (Index - bf) 32 fokos korlátot javasolt a testület, amelyben egyetlen természetvédelmi szakértő sincs.
- Nem volt természetvédelmi szakértő a testületben, amely arról döntött, hogy a Paksi Atomer... (Népszava) Jogi, közgazdasági, műszaki vagy természettudományos végzettséggel rendelkeznek az illetékes testület tagjai, ám nincs olyan köztük, aki a Duna ökológiai állapotának vizsgálatával foglalkozna.
- Kiugró vásárlói aktivitás a 3%-os hitel miatt (ProfitLine) A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően. Az ingatlanközvetítői hálózat által rögzített mutatási számok alapján a 2025. július
- Magyar Péter politikai durrdefektjéről számolt be Rétvári Bence (Vasárnap) „Magyar Péter dunakanyari körútján egy legalább 30 millió forintot érő Lincoln Continental kabrióból kiszállva mondta el, hogy mekkora a szegénység Magyarországon. Az amerikai elnökök által használt kocsival fu
- Nem volt természetvédelmi szakértő abban a kormányzati testületben, ami javasolta, hogy a ... (Telex) Államtitkárok, miniszterek, főigazgatók, vezérigazgatók tartoznak bele, illetve a tudományos oldalról mérnökök és fizikusok.
- Itt egy szexi brit speedster 8 és 12 hengeres szívómotorokkal és kézi váltóval (Totalcar) Kis példányszámban gyártott sportkocsikkal lassan Dunát lehet rekeszteni, erre itt egy újabb.
- Erre a tíz szakra volt a legnehezebb bejutni (Infostart) A Dunaújvárosi Egyetem állami ösztöndíjas gazdálkodási és menedzsment képzésére 500 ponttal lehetett bekerülni, de az ELTE jogászképzésre, a Károlin levelezőn pszichológiára és a Corvinuson nemzetközi gazdál
- A 200. Anna-bál alkalmából tematikus műsorok a közmédia csatornáin (Híradó) A Duna egész héten ünnepi hangulatban várja a nézőket.
- Ponthatárok: az egyik dunaújvárosi szakra csak 500 ponttal lehetett bejutni, de van, ahol ... (Kontroll.hu) 32 egyetemen csökkentették az idén az állami ösztöndíjas keretszámokat. A legnépszerűbb felsőoktatási képzéseknél emiatt a korábbiaknál magasabb pontszámmal lehetett állami férőhelyre bekerülni.
- Akár 32 Celsius-fokra is hevíthetné a Dunát a Paksi Atomerőmű egy új javaslat szerint (Átlátszó) Ez már lényegében termálfürdő-kategória: a budapesti Lukács Gyógyfürdő gyógymedencéje például 32, külső élménymedencéje 32-33 Celsius-fok meleg.
- Jön a Százszorszép sorozat harmadik állomása a Mosoni-Dunán. (Holmozogj) A Százszorszép nem egy vízitúra, hanem egy túrasorozat, egy díj, egy közösség – tartják a szervezők az ország négy csodálatos vizes környezetében megtartott négy teljesítménytúráról. Kettő már lezajlott,
- Kiugró vásárlói aktivitás a 3%-os hitel miatt (HellóSajtó) A Duna House adatai szerint július közepére 16,6%-kal nőtt az ingatlanbemutatások száma az Otthon Start Program hatására. A keresletélénkülés nemcsak az elmúlt hetekhez, hanem az előző év azonos időszakához képe
2025.07.26
2025.07.25
2025.07.24