Magyar Idők - napi top

Magyar Idők - friss

Magyar Idők - heti top

  • 1. Vizsgálat indult nyugdíjügyben
  • 2. Nem folytatja államtitkári munkáját Aszódi Attila Süli János tárca nélküli miniszter későbbiekben tesz javaslatot Aszódi Attila lehetséges utódjának kilétére.
  • 3. Az MSZP-hez vezetnek a Fenyő-ügy szálai Az MSZP karitatív tagozatának egykori vezetőjétől foglalták le – mások mellett – azokat a hangfelvételeket, amelyeket Portik Tamás az 1990-től az elfogásáig folytatott beszélgetéseiről készített.
  • 4. Farkas András: Megéri nyugdíj mellett dolgozni Rendkívül népszerű formája a nyugdíjba vonulásnak a Nők40 program, amelyet eddig 240 ezren vettek már igénybe – mondta az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában Farkas András. A nyugdíjszakértő az idei évtől életbe lépett változásokról is beszé...
  • 5. Mit akart Portik Gyurcsánytól? Portik Tamás egykori Energol-vezér Gyárfás Tamáson keresztül szeretett volna kapcsolatba lépni több vezető politikussal, köztük Gyurcsány Ferenccel – tudta meg a Magyar Idők.
  • 6. Megint törvényt sérthetett a Jobbik Ismét állami támogatástól eshetnek el, amennyiben beigazolódik, hogy több mint 100 millió forint tiltott támogatást fogadtak el tavalyi kampányukban.
  • 7. Hónapokig kínozták és erőszakolták a belga nőt a migránsok San Remóban, az egykor táncdalfesztiváljairól elhíresült tengerparti üdülőhelyen hat tunéziai migránst (23 és 50 év közöttiek) csoportosan elkövetett nemi erőszakkal, emberrablással, szexuális kizsákmányolással és prostitúcióra kényszerítés...
  • 8. Kik robbanthatták fel a Kmksz-székházat? Az ukrán mellett orosz, moldáv, lengyel és német szála is van már a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székháza ellen tavaly februárban elkövetett két merényletnek.
  • 9. Szávay kilépésével milliókat buknának A zsidóveréssel hencegő politikus december közepén közölte, az év végén elhagyja a frakciót, ám feltehetően a tavaszi ülésszakig marad a Jobbik képviselőcsoportjában.
  • 10. Gyárfás magyarázkodik az újabb hangfelvételekről Tavaly ismét meg akarták zsarolni ezekkel a felvételekkel, amelyekből egyet ügyvédjén keresztül eljuttattak a sportvezetőhöz, ám ő „elfelejtette” azt továbbadni a rendőröknek.
  • 11. Temetőben lapultak Portik Tamás hanganyagai A Farkasréti temetőben bukkantak rá a nyomozók azokra a jó minőségű hangfelvételekre, amelyek a Portik Tamás és Gyárfás Tamás közötti, évek alatt rögzített beszélgetéseket tartalmazzák.
  • 12. Mit akart Portik Tamás Gyurcsánytól? Portik Tamás egykori Energol-vezér Gyárfás Tamáson keresztül szeretett volna kapcsolatba lépni több vezető politikussal, köztük Gyurcsány Ferenccel – tudta meg a Magyar Idők.
  • 13. Vizsgálatot indított Varga Mihály Varga Mihály pénzügyminiszter rámutatott, hogy a GIRO tájékoztatása szerint a nyugdíjak a törvényileg meghatározott időben megérkeztek, de ezzel együtt is úgy határozott, hogy vizsgálatot indít.
  • 14. Ellenzéki szervezkedés a hét végi tüntetés előtt A Jobbik és az MSZP közösen segíti a szakszervezetek szombati félpályás forgalomlassító akcióját Vásárosnamény, Fehérgyarmat és Záhony környékén.
  • 15. További utcákat és településeket zárt el a hó Ausztriában A továbbra is folytatódó heves havazás több mint 180 utcát torlaszolt el Ausztria-szerte. Az osztrák közszolgálati média (ORF) hétfőn reggel arról is hírt adott, hogy legkevesebb egy tucat település vált elérhetetlenné az országban. A lavin...
  • 16. Paszabon már az óvodában oktatják a robotikát Az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben sem ismeretlen a digitális készségfejlesztés részeként indított Robot lego program.
  • 17. Az Akadémia nem határolódik el A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, s köztestületi tagjai, kutatói bármiről és bármikor elmondhatják magánvéleményüket.
  • 18. A túlóra-szabályozás nem vonatkozik a tanárokra Megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkbizottsága a hétvégén. Szembeötlő, hogy a PDSZ által megfogalmazott követeléseknek csak egy része vonatkozik a pedagógusokra.
  • 19. Tatabányán a Városháza előtt gyűlt össze pár tucat tiltakozó Sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk – mondta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szombaton Tatabányán, ahol a városháza előtti téren tartott kormányellenes tüntetésen a ...
  • 20. Irán nem hajlandó kivonulni Szíriából Irán nem hajlandó kivonulni Szíriából az izraeli fenyegetőzések ellenére sem – jelentette ki Mohammed Ali Dzsafari, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka szerdán.