MMG - napi top

  • 1. Öt őszi növény, ami mérgező lehet a kutyákra A házi kedvencünkkel való őszi séták alatt gyönyörködhetünk a színes természetben, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az összegyűlt levelek alatt is ott lapulhatnak a kutyánk számára mérgező növények.
  • 2. Minél nagyobb, annál jobb - hatalmas sertések Kínában Kínában óriási méretű sertéseket nemesítenek az afrikai sertéspestis okozta, a várhatóan 2020-ban is folytatódó húshiány leküzdésére. A nemesítők a „minél nagyobb, annál jobb” elvet követik.
  • 3. A természet utat mutat A természet utat mutat, megadja az utasításokat, és ezekkel élni kell, méghozzá szabadon, erőlködés nélkül – fogalmazott Páli Barna, akivel párja, Lampert Mária társaságában találkoztunk Alsópáhokon, annak is festői vasboldogasszonyfai rész...
  • 4. Kuhn újdonságok A legnagyobb európai mezőgazdasági munkagépgyártó a francia Kuhn, három újdonsággal jelent meg a közelmúltban a piacon.
  • 5. Tartálykocsi internetkapcsolattal Okostelefonos alkalmazáson keresztül kommunikáló, mobil vagy statikusan telepített módon is használható víztartályt hozott forgalomba a francia Beiser kereskedőcég, amihez a korábban már bemutatott, hasonló üzemanyagtartályuk szolgált mintá...
  • 6. Díszrécék portáinkon A díszrécéket már az egyiptomiak is tartottak, hiszen szépségük, kedves, mozgékony lényük a régi időben is lenyűgözte az állatszerető embereket. Ma is így van ez, bár sokan nem mernek vállalkozni ezen víziszárnyasok tartására, mivel azt gon...
  • 7. Víz Világtalálkozó - a világ 118 országából érkeznek vendégek Budapestre A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozóra - közölte az MTI-vel hétfőn az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke, a Külgazdasági és Külügym...
  • 8. A tojástermelés kihívásai Tévhitek helyett a tudatos, fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő tojásvásárlásra ösztönöz a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) – hangzott el az október 11-én megtartott Tojás Világnapja alk...
  • 9. Nő a világ növényi olajtermelése Az elmúlt öt évben évente átlagosan 6 millió tonnával nőtt a világ növényi olajtermelése. 2013-ban 160 millió tonna növényi olajat állítottak elő világszerte, 2018-ban pedig már 190 millió tonna volt a termelés, és az idén tovább növekszik ...

MMG - friss

  • 14:31 Víz Világtalálkozó - a világ 118 országából érkeznek vendégek Budapestre A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozóra - közölte az MTI-vel hétfőn az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke, a Külgazdasági és Külügym...
  • 13:27 Tartálykocsi internetkapcsolattal Okostelefonos alkalmazáson keresztül kommunikáló, mobil vagy statikusan telepített módon is használható víztartályt hozott forgalomba a francia Beiser kereskedőcég, amihez a korábban már bemutatott, hasonló üzemanyagtartályuk szolgált mintá...
  • 13:27 Nő a világ növényi olajtermelése Az elmúlt öt évben évente átlagosan 6 millió tonnával nőtt a világ növényi olajtermelése. 2013-ban 160 millió tonna növényi olajat állítottak elő világszerte, 2018-ban pedig már 190 millió tonna volt a termelés, és az idén tovább növekszik ...
  • 12:21 Kuhn újdonságok A legnagyobb európai mezőgazdasági munkagépgyártó a francia Kuhn, három újdonsággal jelent meg a közelmúltban a piacon.
  • 11:23 Minél nagyobb, annál jobb - hatalmas sertések Kínában Kínában óriási méretű sertéseket nemesítenek az afrikai sertéspestis okozta, a várhatóan 2020-ban is folytatódó húshiány leküzdésére. A nemesítők a „minél nagyobb, annál jobb” elvet követik.
  • 10:19 Díszrécék portáinkon A díszrécéket már az egyiptomiak is tartottak, hiszen szépségük, kedves, mozgékony lényük a régi időben is lenyűgözte az állatszerető embereket. Ma is így van ez, bár sokan nem mernek vállalkozni ezen víziszárnyasok tartására, mivel azt gon...
  • 09:49 A tojástermelés kihívásai Tévhitek helyett a tudatos, fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő tojásvásárlásra ösztönöz a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) – hangzott el az október 11-én megtartott Tojás Világnapja alk...
  • 09:17 Öt őszi növény, ami mérgező lehet a kutyákra A házi kedvencünkkel való őszi séták alatt gyönyörködhetünk a színes természetben, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az összegyűlt levelek alatt is ott lapulhatnak a kutyánk számára mérgező növények.
  • 2019.10.13
  • 16:11 A természet utat mutat A természet utat mutat, megadja az utasításokat, és ezekkel élni kell, méghozzá szabadon, erőlködés nélkül – fogalmazott Páli Barna, akivel párja, Lampert Mária társaságában találkoztunk Alsópáhokon, annak is festői vasboldogasszonyfai rész...
  • 12:16 Vitaminbomba élesztő, nem csak pékeknek Élesztőt nem csak akkor érdemes otthon tartani, ha sütni szeretnék valamit, hanem mindig. Ha minden nap csipegetünk kicsit belőle, megtapasztaljuk, hogy igazi vitaminbomba és még szépít is.
  • 07:15 Teremtsük meg a magyar sajt divatját! Kevés érmet adott ki a zsűri a VII. Magyar Sajtmustrán rendezett sajtversenyen, azonban mind a 120 nevezőnek lehetősége van a rendezvény ideje alatt megtudni, mit találtak a bírálók jónak és miben hibázott a sajtmester. Elvégre a magyar saj...
  • 07:15 Elpusztult az első klónozott tehén Szép kort élt meg a világ első klónozott tehene, Kaga, aki 21 évesen pusztult el Japán Ishikawa prefektúrájának állattenyésztési központjában adta hírül a Kyodo News japán hírügynökség.
  • 2019.10.12
  • 12:01 Robotok a tehenek egészségéért Amerikai mérnökök olyan robotpirulát fejlesztettek ki, amely képes mozogni a tehenek gyomorüregeiben és adatokat küldeni az állat egészségi állapotáról. A prototípus bemutatta a robotpirulához kifejlesztett áramkörrendszert és gyártási tech...
  • 10:30 Kosorrú nyulak a történelem forgatagában Az elmúlt évtized egyik leggyakrabban kiállított nyúlfajtája az óriás kosorrú nyúl, melynek, úgy tűnik, tenyésztőtábora állandó. Amellett, hogy rendkívül kedves, bájos e különös fizimiskájú fajta, háztáji gazdaságokban olcsón előállítható, ...
  • 08:16 Szőlő, bor zamata - őszi ízözön Szőlőt szemezgetni, bort kortyolgatni mindig kellemes. Jómagam a konyhában töltött idő, a tűzhely melletti alkotás során is szívesen tartok a kezem ügyében egy-egy pohár bort: jólesik belőle kortyolni, figyelni a készülő remekmű és a bor íz...
  • 2019.10.11
  • 16:49 Súlyos termelői veszteségek az Egyesült Államokban Az amerikai gazdálkodóknak és agrárvállalkozásoknak egyre nagyobb exportveszteséggel kell szembenézniük, mivel folytatódik Donald Trump elnök, Kínával vívott kereskedelmi háborúja figyelmeztet a Boston Consulting Group (BCG) egy friss elem...
  • 16:18 Támogatás az őszi munkák elvégzéséhez Megkezdődik az agrártámogatások előlegfizetése október 16-án, mely a Magyar Államkincstáron keresztül kerül folyósításra a mezőgazdasági termelők részére, amely idén összesen 240 milliárd forintot tesz ki.
  • 16:18 Mehet a szelektívbe vagy nem? Egy kütyü segít eldönteni Egyszerű kis gyorstesztet fejlesztett egy brit vállalkozás, amelyet állítólag elég hozzáérinteni a műanyag(nak látszó) csomagoláshoz, és megmutatja, hogy dobhatjuk-e a szelektív kukába vagy sem. A fejlesztők hulladékgazdálkodási cégekkel sz...
  • 15:07 Nagy termés helyett jobb eredményt Szeptember 24-én tartották a szokásos kukorica-, cirok- és napraforgófajta-, valamint technológiai bemutatót és tanácskozást Gyulatanyán. Mint a kísérleti telep gazdája, Augusztinyi András röviden utalt rá, ilyenfajta ismertetőre és szakmai...
  • 14:08 Hamarosan elkezdődik a sertéstelepek járványügyi besorolása A sertéságazatnak az állategészségügy lesz a kulcsfontosságú területe. Tenyészteni már tudunk, van jó genetikánk, a technológiát is meg tudjuk venni, de a járványvédelemhez fel kell állítani a megfelelő ellenőrzési rendszert. A Magyarország...
  • 12:02 ASP: A tenger sem jelent akadályt a vírus terjedésének Az afrikai sertéspestis (ASP) járvány elérte a 11. országot is Ázsiában, Kelet-Timort. Eközben Kínában meredeken emelkednek a sertésárak, és további kitörésekről számolnak be a Fülöp-szigetekről és Dél-Koreából is.
  • 10:31 Súlyos tévhitek a tojástermelés körül A fenntarthatósági szempontok fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
  • 10:07 A növényvédő szerek okozta károk A hormonhatású gyomirtó szerek, amelyeket elsősorban a gabonaféléknél és a kukoricában használnak, a légmozgás hatására elérhetik a szőlőültetvényeket is, ahol nagy károkat okozhatnak.
  • 09:37 Rajtaütés a szüreten Szervezett bűnözői bandát buktatott le a rendőrség, akik a gyanú szerint több mint 160 illegális szedőmunkást közvetítettek ki a francia szőlőbirtokokra, számol be az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol). A rendőrség 167 illegális vendégmun...
  • 09:15 Növelte az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét az Agrárminisztérium Megjelent a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosítása, mely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.
  • 09:15 Sokat segíthet egy nitrogénérzékelő A növények nitrogéntartalmának mérésére szolgáló érzékelők egyre fontosabb szerepet játszanak a modern mezőgazdaságban, mivel ezek a hagyományos módszereknél jóval pontosabb eredményt adnak, ezáltal pedig optimális műtrágyamennyiség kerül a...
  • 08:58 A takarónövények növelhetik a földigiliszták számát Egy újabb kutatás felfedezte, hogy a takarónövények termesztése és a talajművelés csökkentése megháromszorozhatja a talajban lakó földigiliszták számát, ami egészségesebb talajt eredményez.
  • 08:42 Az aktív termelési módozatoké a jövő Az időjárási anomáliák, a mind meglepőbb kihívások ébresztik rá a gazdákat arra, hogy tudatosan és aktívan be kell avatkozniuk a jó terméseredmények érdekében – véli Éber Csaba. A Malagrow kereskedelmi vezetője szerint a változékony helyzet...
  • 08:10 Átlagos gabonatermés Szlovákiában A kalászos gabonafélék idei termése átlagosnak nevezhető Szlovákiában. Igaz ugyan, hogy szeptember végével még néhány kisebb régióban be kellett takarítani a termést, de az országos mutatókon ez lényegében már nem változtat, jelezte a Szlov...
  • 2019.10.10
  • 16:04 Veszélyben a vajdasági termőföldek! Ötven év múlva pusztává válhat Szerbia éléskamrája. Riasztó mértékben csökken a Vajdaságban található mintegy 1,7 millió hektárnyi termőföld szervesanyag-tartalma. A szakértők figyelmeztetnek, a talaj humusztartalma már három százalék alá e...
  • 14:54 Az Év Pincészete Magyarországon 2019-ben Günzer Tamás Pincészete A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntető címet. Ebben az évben a díjat Günzer Tamás Pincészete nyerte el.
  • 13:00 Dán-svéd "biotermék" szakmai tanulmányutat szervez a NAK A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a Nordic Organic malmöi ökológiai kiállítás köré épített szakmai tanulmányutat szervez tagjai számára. A dán-svéd szakmai tanulmányútra elsősorban azon élelmiszeripari tagok...
  • 12:51 A hétvégén indulnak a Közétkeztetési Szakácsverseny elődöntői 39 csapat részvételével október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én zajlanak Budaörsön a Közétkeztetési Szakácsverseny (Kösz) 2019-2020 elődöntői. A verseny témája ezúttal „a nyári ételek”. A rendezvény nem titkolt célja a résztve...
  • 12:00 Újabb külterületi útjavító beruházás a Vidékfejlesztési Program támogatásával A Vidékfejlesztési Program keretében jelentős forrás jut a helyi infrastruktúra és a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére is. A Szank Községi Önkormányzat és a Kiskunmajsai Városi Önkormányzat konzorciumi együttműködésének...
  • 11:42 Stratégiai partnerség Az elmúlt két évben robbant be a piacra a ferdefogazású, hatékonyabb zúzásra alkalmas, szecskázógépekbe beépíthető, zúzó-szemroppantó hengereivel, az amerikai Scherer cég.
  • 09:33 Lesz új szarvasi sajt Rövidesen akár csúcsminőségű szarvasi érlelt sajtot is vásárolhatunk a boltokban – derült ki azon az avató ünnepségen, amelyen a Szarvasi Agrár Zrt. új tejfeldolgozó üzemét adták át rendeltetésének. A tejüzem létrejötte akár példája is lehe...
  • 08:58 Zavaros időjárás és nemzetközi piac nehezíti idén az aratást Az őszi betakarítási munkákkal és a gabonapiaci helyzettel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót, amelyen elhangzott: noha az időjárás távolról sem kedvezett a tavaszi vetéseknek, a betakarítás jelen állása szerint jó évet tudhat maga mö...
  • 2019.10.09
  • 17:10 Az EU-USA vámháború áldozata lesz a mezőgazdaság? A Kereskedelmi Világszervezet büntetővámok kivetését engedélyezte az Egyesült Államoknak azért, mert az Airbus tiltott állami támogatásban részesült. Ennek eredménye vámháború lehet az USA és az Unió között. Európai mezőgazdasági érdekvédők...
  • 13:26 Erősödő mezőgazdasági ágazat Az Agrárminisztérium és partnerei között létrejött együttműködési és stratégiai megállapodások ünnepélyes átadását október 7-én a Herman Ottó Intézet konferenciatermében tartották meg.
  • 13:09 Elegük lett a gazdáknak: blokádokkal tiltakoznak Blokádokkal tiltakoztak a francia gazdák a mezőgazdasági ágazat folyamatos megbélyegzése ellen. A tüntetéseket a többi közt az ország legnagyobb agrárszakszervezete hívta életre, mivel úgy vélik, lassan "megölik" a francia mezőgazdaságot.
  • 12:55 Húsba vágó tévhitek: #MeattheFacts Meghatározó európai szakmai és érdekvédelmi szervezetek kampányt indítottak az állattenyésztést és az állatitermék-előállítást övező tévhitek eloszlatása érdekében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti a fogyasztók hi...
  • 12:43 Országos rendezvénysorozat indul A Táj Nemzetközi Napja alkalmából Az Európa Tanács kezdeményezésére az Európai Táj Egyezmény megnyitásának napját, október 20-át 2017-től A Táj Nemzetközi Napjaként ünnepeljük Európa-szerte. Idehaza több szervezet is csatlakozott a kezdeményezéshez, és idén is változatos pr...
  • 12:07 A Hell Energy 95 százalékra növelte az aludobozos termékek arányát Az energiaitalokat gyártó Hell Energy Magyarország az elmúlt öt évben mintegy 95 százalékra növelte az aludobozos termékek arányát a portfóliójában, saját aludobozgyára megépítésével a cég elkötelezte magát a teljesen újrahasznosítható alum...
  • 11:40 Egy hét múlva kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 Egy hét múlva kezdődik a globális vízválság megelőzésével, a vízügyi problémák rendezésével foglalkozó Budapesti Víz Világtalálkozó 2019, amely a figyelemfelkeltés mellett cselekvésre is buzdít - mondta el Joó István, a Külgazdasági és Külü...
  • 11:04 Unilever - 100 ezer tonnával kevesebb műanyag Az Unilever 2025-ig több mint százezer tonnával csökkenti a felhasznált műanyag csomagolóanyagok volumenét, és a felére csökkenti a felhasznált "szűz" (azaz nem újrahasznosított, közvetlenül kőolajból készülő) műanyagok mennyiségét - közölt...
  • 10:30 Vágóhíd vezet a nyugati piacra? - Exportunk csak élőállatból áll Közép európai marhavágóhíd megépítése, hazai húsmarha tartó szervezetek összefogása, öntözött területek növelése, valamint a gazdák végrendelet írása is a versenyképesség növelés eszköze lehet. Mindezeket Nagy István agárminiszter vetette f...
  • 10:02 Egyre nehezebb helyzetben a kisboltok Bár az emberek 75 százaléka rendszeresen vásárol a közelében található kisboltokban, az árak és a korlátolt választék miatt részesítik sokan előnyben a távolabbi nagyobb üzleteket - derül ki az egymás közelében élők közösséggé szerveződését...
  • 09:29 Egy legenda vége - csődbe ment az Ursus Nem talált befektetőt a legendás lengyel mezőgazdasági gépek gyártója, ezért csődeljárásindult ellne. Ez lehet az Ursus traktorok hattyúdala.
  • 2019.10.08
  • 15:49 Vezetőváltás a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójában Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának jelenlegi vezetője a Magyarországon végzett sikeres munkája elismeréseként a BASF cégcsoporton belül előléptetésben részesült. Utódjaként a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának vezetőj...
  • 15:03 Gyöngytyúktojás a kotló alatt - Miért jobb a házityúk és a pulyka? Napjainkban egyre többen keltetik újból kotlóval a tojásokat, hiszen ez sokkal természetesebb, mint a gépi keltetés. Emellett kevesebb szakértelmet igényel, s nem utolsósorban sokkal kisebb ökológiai nyomot hagy környezetünkben ezzel is óv...
  • 13:24 Új uniós pénzügyi alap jöhet a kkv-knak Új pénzügyi alap létrehozását fogja javasolni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) piaci megjelenésének elősegítésére az új összetételű Európai Bizottságban az emberközpontú gazdasággal kapcsolatos tevékenységekért felelős portfólió élére j...
  • 12:49 Kétezer vaddisznó kapta el a sertéspestist tavaly április óta Mintegy kétezer vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon a betegség tavaly áprilisi megjelentése óta - közölte az országos főállatorvos kedden az M1 aktuális csatornán.
  • 12:19 A fiatal gazdálkodók vállalkozói készséget fejleszti a NAK és az Agrya közös programja A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) újabb közös szervezésű programjában a fiatal gazdálkodókat segítik a vállalkozóvá válás folyamatában. Az ingyenes, hat hónapos Így neveld az álmaidat!...
  • 11:08 Farkas Sándor: a magyar mezőgazdaság erősödik A kormány és a gazdák közös erőfeszítéseinek eredményeként a magyar mezőgazdaságban 2010 után olyan kedvező folyamatok indultak, amelyek hatására az ágazat erősödik - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn...
  • 10:41 Szakmai konferencia a tojás világnapján A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére a tojás világnapját, amelynek kapcsán több mint 30 tagországban rendezvények sorozata hívja fel a figyelmet a tojás nélkülözhetetlenségére. A tojáster...
  • 10:07 Válságjelek mutatkoznak a mézpiacon Nincs kereslet a magyar mézre, a visszaeső európai kereslet és a magyarországinál olcsóbban termelő ukrán, román és bolgár konkurensek miatt áll a kivitel, és a tavalyinál gyengébb termés ellenére estek az árak, a méhészegyesület elnöke sze...
  • 09:36 Vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket Az európai uniós hatóságok decembertől vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket, azért, hogy megelőzzék a nem őshonos kártevők megjelenését és elszaporodását a közösség területén. Az Európai Unió rendelete nemcsak a k...
  • 09:04 Ki fizet mangalica kolbásszal a fogtömésért? Az élelem a legjobb fizetőeszköz - vallja Rendek Olga, aki férjével együtt 30 éve gazdálkodik a Felső-Kiskunsági Homokhátságon, a Rendek család egykori portáján. Mangalica hússal, vagy kolbásszal fizetnek a fogtömésért a fogorvosnak és élel...
  • 09:04 Sajt és pezsgő Budafokon Október 12-13-án a Törley Pezsgőmanufaktúra ad otthont a 7. Magyar Sajtmustrának. A hazai rendezvényen a legjobb hazai sajtok megvásárlása mellett az érdeklődők interaktív sajtkóstolón és swingpartin is részt vehetnek.
  • 2019.10.07
  • 16:16 A szárnyas csirkemellek kiskapun érkeznek az EU-ba Az EU baromfi feldolgozói tiltakoznak az egyre nagyobb arányú ukrán csirkemell beáramlása ellen. Azt állítják, az ukránok kiskaput találtak, hogyan növeljék az exportjukat. Az európai termelők szervezetei tiltakoznak.
  • 15:42 Tovább drágulhat a sertéshús Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertsépestis (ASP) járvány hatásai miatt - írta a Népszava hétfőn.
  • 15:17 Fontos változások a valós idejű számla- adatszolgáltatásban A 2018. július 1-jétől kötelező, valós idejű adatszolgáltatás kereteit adó NAV online számla jelenleg támogatott, v1.1-es verziójával már csak 2020. március 31-ig lehet adatot szolgáltatni az adóhatóság felé, 2020. április 1-jével kötelezőe...
  • 14:43 Új támogatás a mezőgazdasági termelőeszközökben okozott viharkárok után Az elmúlt hónapok viharai súlyos, sok esetben a gazdálkodás folytatását ellehetetlenítő károkat okoztak a mezőgazdasági termelőeszközökben - ültetvényekben, épületekben, berendezésekben -, amely nehéz helyzet elé állítja az érintett termelő...
  • 14:12 Magyar pásztorkutyák világtalálkozója Komáromban A komáromi nemzetközi kutyakiállításon megalakult a Magyar Pásztorkutyák Világszövetsége, amely az öt magyar pásztorkutyafajta népszerűsítését tűzte ki célul.
  • 14:12 Prágában tanácskoztak a Visegrádi Együttműködés agrárminiszterei A Közös Agrárpolitika jövőjének alakítása, valamint erdészeti kérdések voltak a főbb témák a Visegrádi Együttműködés agrárminisztereinek Bulgáriával, Horvátországgal, Szlovéniával és Romániával kibővített prágai találkozásán, amelyen az EU ...
  • 13:09 Ismét szállítható Szerbiába a friss sertéshús Magyarországról Több mint egy éves tárgyalássorozat eredményeként Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt. Az egyeztetéseken hazánkat dr. Bognár Lajos országos főállatorvos képviselte.
  • 12:01 Cremello, fakók és más lószínek A ló színe mindig érdekes téma szakmai körökben éppúgy, mint a lóval csak szimpatizálók táborában. A magyar nyelv a különböző színváltozatokra és színárnyalatokra több száz szót ismer(t)! Igazán különleges, nálunk ritka szín a cremello.
  • 10:09 Talajminta-elemzés űrtechnológiával Gyors, olcsó, pontos az az automatikus mintavételi módszer, amely a NASA robotszondájában is alkalmazott lézerspektroszkópiás módszerrel naponta akár 1500 vizsgálatát tudja elvégezni.
  • 09:09 Pezsgőhiánytól tartanak a britek Az október 31-re kitűzött megállapodás nélküli (no-deal) brexit-szavazás várható negatív gazdasági következményei miatt más árucikkek mellett pezsgőből is jelentős készleteket halmoznak föl az Egyesült Királyság kereskedőházai.
  • 08:34 Jámbor természet és erős alkat - Sussex baromfi A sussex baromfit más fajták mellett többször is tartottam, annak ellenére, hogy az iránta való érdeklődés igencsak hullámzó volt. A tenyésztők számát tekintve a fajta nálunk a középmezőnyhöz tartozik, soha nem volt kiemelkedően népszerű, d...
  • 2019.10.06
  • 17:22 Szélerózió-kutatás autonóm eszközökkel Észak-Amerika nyugati részének hatalmas legelőterületein nem újdonság az erős szél. Az elmúlt évtizedek során azonban jelentősen súlyosbodtak az eróziós folyamatok, melyek összességében jelentősen rontják az itt jellemző legeltetéses marhat...
  • 14:10 A buharai dobos A dobos galambok az egyik legváltozatosabb házigalambcsoport tagjai, mindegyik fajta különleges hangadásra képes. U-u-u-ú-vak-vak-vak-vak-u-u-u-ú hangzású hosszantartó, változó ütemű dobolásra képesek. Ez hosszú évszázadok nemesítő munkáján...
  • 2019.10.05
  • 12:18 A sajt és a bor harmóniája A múlt évben írtam egy cikket, amiben sajnálkoztam azon, hogy nem figyel senki sem a magyar sajtokra. Milyen jó lenne, ha a hazai borászok észrevennék, hogy léteznek jó magyar sajtok. Azt a segítséget reméljük, hogy minőségi sajtokkal fűsze...
  • 10:02 Tormát kellene ennünk még akkor is, ha nagyon csíp A tormáról megoszlanak a vélemények. Néhányan azért nem szeretik, mert csípős, de a többség éppen ezért kedveli. A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a frissen reszelt torma baktérium- és vírusölő hatása fél napon át tart, tehát érdem...
  • 09:12 A megvalósult kanadai álom - Rio Alto jubileum Megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte a Rio Alto Kft. Esetünkben többről van szó, mint egy vállalkozás negyedszázados jubileuma, hiszen egy olyan országos hatású szervezetről beszélünk, amely egy tudományos műhellyel, s tapasz...
  • 08:24 Jaguar sok újdonsággal és új topmodellel A Claas bemutatta a Jaguar 990-et, a 900-as silózó sorozat legújabb topmodelljét. A gép Terra TRAC gumihevederes járószerezettel is elérhető. A Jaguar 970-ben a Stage V károsanyag-kibocsájtási normáknak megfelelő új motor dolgozik. Ezenkívü...
  • 07:19 Készülnek a Behajtási Ünnepre a Hortobágyon Október beköszönte azt is jelzi, közeledik a hortobágyi Behajtási Ünnep: látványos felvonulással elevenítenek fel régi hagyományokat e napon a pásztorok, akik még ma is őrzik rájuk bízott jószágaikat.
  • 2019.10.04
  • 12:01 Kecskeház és sajtműhely Mányon - Szeretnénk meghatározni a piacot Néhány évtizede megindult Budapestről a kiköltözés az agglomerációba. Az elvándoroltak többsége azonban ma is erős szállal kötődik a nagyvároshoz, vidéken lakik, de a fővárosban dolgozik. Csak kevesen hagyják el úgy a metropoliszt, mint Nag...
  • 11:28 Elkezdődött az Auchan hagyományos őszi borvására Ősszel is külön borkatalógusból válogathatnak az Auchannál azok, akik a legkiválóbb, elismert magyar borokkal szeretnének felkészülni az ünnepi szezonra. Idén 50 díjnyertes különlegesség és 70 toplistás magyar bor is szerepel a kínálatban.
  • 10:09 Zajlik a betakarítás, a szüret és a pálinkafőzés A Vajdaságban augusztus végén kezdődött az őszi terménybetakarítás. Az időjárás szeptember 23-áig kedvezett a munkák végzésének, az ekkor érkezett eső azonban megállásra kényszerítette a földműveseket.
  • 07:00 A magyar borászatnak szüksége van a tudatos magyar borfogyasztókra A hazai piac kiemelten fontos a borágazat számára, hiszen a megtermelt bor 70-80 százaléka itthon talál vevőre. Ezért az Agrárminisztérium támogat minden, a magyar borokat népszerűsítő és a fogyasztók közötti ismertségét növelő akciót - mon...
  • 2019.10.03
  • 16:20 Kibertámadások az élelmiszeriparban A Minnesota Egyetem Élelmiszer-biztonsági és Fogyasztóvédelmi Intézetének tanulmánya szerint más szektorokhoz képest az élelmiszeripar rendkívül sérülékeny informatikai rendszerét egyre gyakrabban támadják meg hackerek. Ez pedig beláthatatl...
  • 14:12 Szülőföldön okosan Ezzel a jelmondattal immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros szervezete a gazdanapokat a Maros megyei Hármasfaluban. A rendezvény ünnepélyes megnyitóját a művelődési otthonban tartották. Fazaka...
  • 13:46 FAO bizottsági ülés Budapesten Budapesten ülésezett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai Mezőgazdasági Bizottsága, amely kétévente ülésezik. Budapest immár harmadszor adott otthont a tanácskozásnak.
  • 13:18 Nem kérték, de kaptak 290 millió forintos támogatást 1.2 milliárd forintos technológiai fejlesztést és kapacitás-bővítést valósított meg a Gallus-csoporthoz tartozó Taravis Kft. a sárvári baromfi vágóhíd, feldolgozó üzem és hűtőházában. A beruházáshoz a kormány 290 millió forintos támogatást ...
  • 13:18 A Nutreco megvásárolta a dél-afrikai Animal Nutrition és Health céget A holland Nutreco bejelentette, hogy a Kaonne Investmenttől megvásárolta a premixeket gyártó Animal Nutrition és Health vállalatot. A dél-afrikai cég árát nem hozták nyilvánosságra. Az ANH-t teljes egészében integrálják a Trouw Nutrition So...
  • 12:10 A non-food szegmens húzta a kiskereskedelmet Bár a 6,9 százalékos júliusi adathoz képest elmaradt a kiskereskedelem augusztusi bővülése, az 5,3 százalékos nyár végi növekedés azt jelzi, hogy tovább tart a lakosság vásárlási kedve.
  • 11:47 Az innovatív vállalkozások piacra jutását segíti az új program Innovatív vállalkozások jelentkezését várják a magyar mezőgazdaság megújítását segítő NAK Tech Lab vállalkozásfejlesztési programra. A kezdeményezés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminál együttműködése nyomán jött létre.
  • 11:34 Élelmiszereket is érinthet az amerikai-európai vámháború A vámháború elkerülésére szólított fel szerdán az Európai Bizottság, de egyúttal – élelmiszer-termékeket is érintő – válaszintézkedéseket is kilátásba helyezett arra az esetre, ha az Egyesült Államok büntetővámokat vetne ki bizonyos uniós t...
  • 10:32 Írország elkötelezte magát az élelmiszer- pazarlás visszafogása mellett Az ír mezőgazdaság az ENSZ fenntartható fejlődésre vonatkozó célkitűzésével egyetértve csökkenteni szeretné a feleslegesen elhasznált élelmiszerek mennyiségét.
  • 10:02 Magasabb összegű foglalkoztatási támogatásra számíthat a baromfi- és sertéságazat Az agrárminiszter döntése értelmében a baromfi- és sertéságazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartása érdekében, a 2019-ben meghirdetett támogatás mértéke 200.000 forintról 500.000 forintra nő.
  • 09:32 Sertésfiaztató önerőből A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. 1000 hektár szántón gazdálkodik, mégis, a cég mindig is az állattenyésztéséről volt nevezetes. A tejelőszarvasmarha-állományuk ugyanolyan magas színvonalon termel, mint a sertéságazatuk. A sertéstartásról,...
  • 09:02 Teknősünk pácban A mocsári teknős hazánk egyetlen páncélos hüllője, mely, bár kiváló alkalmazkodó képességgel bír, mégis nagyban csökken állománya. Mai magyarországi populációja csak töredéke a néhány évszázaddal ezelőttinek, amikor komoly gazdasági jelentő...
  • 08:28 Az idő igazolta az 50 éve megfogalmazott célok helyességét Ötven éves a Pilisi Parkerdő. Fél évszázad egy erdő életében is jelentős időszak, egy erdőgazdaság szempontjából pedig teljes korszak. A kerek évforduló megünneplésére a Budakeszi Erdészetben gyűltek össze a meghívottak, és emlékfát is ülte...
  • 2019.10.02
  • 15:18 A piaci trend ellenére növekedésre számít a „család vizse” Nemzetközi adatok szerint idén a II. negyedévben 7 százalékkal csökkent a palackozott ásványvizek forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Mi magyarok azonban Európa élmezőnyében vagyunk. Ezt támasztják alá a Magyarvíz Kft. adatai is.
  • 14:12 Megható reklám: a gazdálkodót ünnepli a Vredestein brandfilmje A Vredestein Live the Land kampánya arany minősítést szerzett a frankfurti Nemzetközi Autószalon keretében megrendezett AutoVision média-fesztiválon. A kétévente megrendezett seregszemle járműiparral kapcsolatos vállalati reklámokat, webold...
  • 13:16 Negyedével több túrórudi Sajátos magyar termék a túrórudi. Csak nálunk ismerik, de itthon aztán nagyon. Nem véletlen, hogy a külföldön élő hazánkfiainak ez a tejipari termék hiányzik legjobban. A mátészalkai tejüzem gyártó és csomagoló kapacitását újabb gépsorral k...
  • 13:16 A termékpozícionálásról szól az „Együtt AZ ÉLELMISZERIPARÉRT” konferencia A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága marketing- és termékértékesítési stratégiákkal, valamint -eszközökkel foglalkozó konferenciát rendez 2019. november 5-én, Budaörsön, az Együtt AZ Élelmiszeriparért programso...
  • 10:37 A vadhúsból készült hamburger mindent vitt A vadhúsfogyasztás népszerűsítése áll a középpontjában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezete által közösen útjára indított baranyai gasztronómiai bemutató-so...
  • 09:32 Három ezüst a Claas innovációkért A DLG (Német Mezőgazdasági Társaság) az Agritechnica keretein belül három Claas-fejlesztést tüntetett ki ezüstéremmel. Az APS SYNFLOW WALKER-rel, amely a LEXION szalmarázóládás modellek új cséplőszerkezete és a CEMOS AUTO CHOPPING-gal, amel...
  • 09:11 446 kilogramm élelmiszert ajánlottak fel jótékony célra a 79. OMÉK kiállítói Idén is gyűjtöttek élelmiszert a Magyar Élelmiszerbank Egyesület javára a 79. OMÉK kiállítói. A hétvégén zárult Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár résztvevői a kiállítás végén megmaradt még fogyasztható, bontatlan ...
  • 2019.10.01
  • 16:31 A paprika, amivel gázálarcban kell dolgozni „Szedéskor, feldolgozáskor a vegyvédelmi kesztyű és a gázálarc a legjobb barátunk” – mondja Erdei Roland, a Chiller Manufaktúra ötletgazdája, alapítója, aki bár beismeri, hogy kicsit önkínzás, annyira beleszeretett a diplomamunkája témájába...
  • 15:35 Felpörögtek a magyar agrár-startupok A Kaposvári Egyetem Agrár és Környezettudományi Kara, valamint az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Agrár-Startup Ötletversenyt szervezett. Mindezt tették azza...
  • 15:09 A mezőgazdászok ászai A szentlőrinci Gazdanapok Ászai és a pápai Agrárexpo Ászai hívták ki az ország válogatott mezőgazdasági iskoláinak csapatait, hogy kiderüljön, kik lesznek az Ászok Ászai 2019-ben. Az izgalmas fordulatokat tartogató egész napos küzdelem az O...
  • 14:35 Csökken a sertéstartó üzemek száma Dániában A dán Agrár és Élelmiszergazdasági Minisztérium (L&F), valamint a dán Sertéstartók Szövetségének statisztikája szerint az elmúlt tíz évben 2008 és 2018 között, 46 százalékkal csökkent a sertéstartó gazdaságok száma az országban.
  • 12:46 Biztonságosak a magyar élelmiszerek, de nem árt tájékozódni: elkészült a 2018-as Rasff jel... Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (Rasff) 2018-ban közzétett csaknem négyezer bejelentésnek csupán 1%-a vonatkozott magyar előállítású termékre – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. A 16...
  • 12:09 Tejkomplexum alapkövét tették le Szenttamáson Tejkomplexum alapkövét tették le ünnepélyes keretek között hétfőn Szenttamáson a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. (TM Zrt.) beruházásában. A próbaüzem várhatóan 2020 decemberében kezdődik meg, és 2021 januártól indulhat a tej feldolgozá...
  • 11:38 ASP-t igazolt a Nébih Pest megyében talált vaddisznó hullákban A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált öt elhullott vaddisznóból mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek az ország...
  • 11:03 Növekvő hüllőállomány - a török gekkó Azok közül, akik Gerald Durrell könyvein nőttek fel, talán emlékeznek páran az ifjú állatbarát Geronimo nevű „házi gyíkjára”, amely az író szeme láttára vívta meg hősies csatáját egy imádkozó sáskával. Durrell ezzel a történetével meglehető...
  • 09:33 A Roquefort sajt ünnepe - A francia tejelő juhok napja Franciaország Európa legnagyobb juhtejtermelő országa, ahol a sajtfogyasztásnak immár történelmi hagyományai vannak. Akár az év 365 napján más- és másféle sajtot tálalhatnak az asztalukra, amely kínálatban a Roquefort sajt előkelő helyet fo...
  • 09:06 Küszöbön a fekete mangalica fajtaelismerése Újabb fejezettel bővülhet a mangalica sikertörténete, hiszen több éves nemesítői munka után immáron hivatalos fajtaelismerést kaphat a magyar zsírsertésfajta legritkább színváltozata, a fekete. A tenyésztőszervezet bő másfél éve, a Budapest...
  • 2019.09.30
  • 17:00 Miből készül a legjobb steak? Nem marhahúsból „Valami mást akartunk. Semmi fantasztikusat vagy rendkívülit, egyszerűen csak valami mást” – így kezdődik a bemutatkozás a vissi emufarm honlapján, és ezt emelte ki Sztankó Bernadett üzemvezető is, amikor arról kérdeztem, hogy honnan jött a...
  • 16:12 Az éghajlatváltozás veszélyezteti a növények jövőjét Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség néhány riasztó számot adott ki a mezőgazdaság jövőjéről. Az éghajlatváltozás a termelés súlyos veszteségéhez vagy bizonyos növények termelésének elhagyásához vezethet.
  • 15:16 Több élelem, fenntarthatóbban – A precíziós gazdálkodás a kulcs Az idei OMÉK mottója a fejlődés hagyománya; az innováció, a precíziós gazdálkodás a jövő része, és már most is jelen van. Mindez fontos szerepet játszik majd abban, hogy hogyan lehet fenntartható módon a jelenleginél több élelmet termelni ...
  • 14:19 Kedvező termést ígérnek az őszi betakarítású növények Megfelelő időben megkezdődött a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója betakarítása.
  • 13:14 Tények a kutyák ivartalanításáról Ivartalanítás alatt kutyáknál a kan heréinek, illetőleg a szuka petefészkeinek (esetenként a méhének is) műtéti úton történő eltávolítását értjük. Az ivartalanítás fő célja szukák esetében az időszakonként jelentkező ivarzások kivédése, kan...
  • 12:14 Agrárszakképző iskola a Vasgyárban A 65 éves múltú Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola jelenleg Miskolc vasgyári városrészében működik, azonban hosszú út vezetett idáig. Az 1954-ben, Miskolc Pereces városrészében alapított bány...
  • 10:08 „Békésben ezt nem kell tanulni…” Volt pár stand az Omék kistermelői piacán, ahol szinte mindig állt a sor. Az egyik ilyen helyszínt már messziről felismertük a kedves kis famalacról, de az igazán nagy durranás mégsem az volt, hanem maga az áru. Minden, ami füstölt.
  • 09:31 Sakál a láthatáron - Ne essünk pánikba, védekezzünk! Ismerik azt az érzést, amikor elgondolkodva, fáradtan sétálnak hazafelé, és szó szerint belebotlanak abba, ami addig is foglalkoztatta Önöket, de most teljes valójában ott hever az orruk előtt? Így jártam én a sakállal
  • 2019.09.29
  • 18:10 Bemutatkozott a magyar föld legjava - élelmiszerelem 79. látásra Soha ilyen népszerű OMÉK-ot nem rendeztek az esemény 79 éves fennállása óta. Mintegy 40 ezer négyzetméteren, 680 kiállító részvételével a magyar föld, a Kárpát-medence agráriumának legjavát mutatta be az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer...

MMG - heti top

  • 1. Rajtaütés a szüreten Szervezett bűnözői bandát buktatott le a rendőrség, akik a gyanú szerint több mint 160 illegális szedőmunkást közvetítettek ki a francia szőlőbirtokokra, számol be az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol). A rendőrség 167 illegális vendégmun...
  • 2. Vitaminbomba élesztő, nem csak pékeknek Élesztőt nem csak akkor érdemes otthon tartani, ha sütni szeretnék valamit, hanem mindig. Ha minden nap csipegetünk kicsit belőle, megtapasztaljuk, hogy igazi vitaminbomba és még szépít is.
  • 3. Elegük lett a gazdáknak: blokádokkal tiltakoznak Blokádokkal tiltakoztak a francia gazdák a mezőgazdasági ágazat folyamatos megbélyegzése ellen. A tüntetéseket a többi közt az ország legnagyobb agrárszakszervezete hívta életre, mivel úgy vélik, lassan "megölik" a francia mezőgazdaságot.
  • 4. A szárnyas csirkemellek kiskapun érkeznek az EU-ba Az EU baromfi feldolgozói tiltakoznak az egyre nagyobb arányú ukrán csirkemell beáramlása ellen. Azt állítják, az ukránok kiskaput találtak, hogyan növeljék az exportjukat. Az európai termelők szervezetei tiltakoznak.
  • 5. Egy legenda vége - csődbe ment az Ursus Nem talált befektetőt a legendás lengyel mezőgazdasági gépek gyártója, ezért csődeljárásindult ellne. Ez lehet az Ursus traktorok hattyúdala.
  • 6. Fontos változások a valós idejű számla- adatszolgáltatásban A 2018. július 1-jétől kötelező, valós idejű adatszolgáltatás kereteit adó NAV online számla jelenleg támogatott, v1.1-es verziójával már csak 2020. március 31-ig lehet adatot szolgáltatni az adóhatóság felé, 2020. április 1-jével kötelezőe...
  • 7. Elpusztult az első klónozott tehén Szép kort élt meg a világ első klónozott tehene, Kaga, aki 21 évesen pusztult el Japán Ishikawa prefektúrájának állattenyésztési központjában adta hírül a Kyodo News japán hírügynökség.
  • 8. ASP: A tenger sem jelent akadályt a vírus terjedésének Az afrikai sertéspestis (ASP) járvány elérte a 11. országot is Ázsiában, Kelet-Timort. Eközben Kínában meredeken emelkednek a sertésárak, és további kitörésekről számolnak be a Fülöp-szigetekről és Dél-Koreából is.
  • 9. Az EU-USA vámháború áldozata lesz a mezőgazdaság? A Kereskedelmi Világszervezet büntetővámok kivetését engedélyezte az Egyesült Államoknak azért, mert az Airbus tiltott állami támogatásban részesült. Ennek eredménye vámháború lehet az USA és az Unió között. Európai mezőgazdasági érdekvédők...
  • 10. Teremtsük meg a magyar sajt divatját! Kevés érmet adott ki a zsűri a VII. Magyar Sajtmustrán rendezett sajtversenyen, azonban mind a 120 nevezőnek lehetősége van a rendezvény ideje alatt megtudni, mit találtak a bírálók jónak és miben hibázott a sajtmester. Elvégre a magyar saj...
  • 11. Veszélyben a vajdasági termőföldek! Ötven év múlva pusztává válhat Szerbia éléskamrája. Riasztó mértékben csökken a Vajdaságban található mintegy 1,7 millió hektárnyi termőföld szervesanyag-tartalma. A szakértők figyelmeztetnek, a talaj humusztartalma már három százalék alá e...
  • 12. Ki fizet mangalica kolbásszal a fogtömésért? Az élelem a legjobb fizetőeszköz - vallja Rendek Olga, aki férjével együtt 30 éve gazdálkodik a Felső-Kiskunsági Homokhátságon, a Rendek család egykori portáján. Mangalica hússal, vagy kolbásszal fizetnek a fogtömésért a fogorvosnak és élel...
  • 13. Lesz új szarvasi sajt Rövidesen akár csúcsminőségű szarvasi érlelt sajtot is vásárolhatunk a boltokban – derült ki azon az avató ünnepségen, amelyen a Szarvasi Agrár Zrt. új tejfeldolgozó üzemét adták át rendeltetésének. A tejüzem létrejötte akár példája is lehe...
  • 14. Súlyos tévhitek a tojástermelés körül A fenntarthatósági szempontok fontosságára hívta fel a figyelmet a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
  • 15. Az Év Pincészete Magyarországon 2019-ben Günzer Tamás Pincészete A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete Magyarországon” kitüntető címet. Ebben az évben a díjat Günzer Tamás Pincészete nyerte el.
  • 16. Súlyos termelői veszteségek az Egyesült Államokban Az amerikai gazdálkodóknak és agrárvállalkozásoknak egyre nagyobb exportveszteséggel kell szembenézniük, mivel folytatódik Donald Trump elnök, Kínával vívott kereskedelmi háborúja figyelmeztet a Boston Consulting Group (BCG) egy friss elem...
  • 17. Tovább drágulhat a sertéshús Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertsépestis (ASP) járvány hatásai miatt - írta a Népszava hétfőn.
  • 18. Gyöngytyúktojás a kotló alatt - Miért jobb a házityúk és a pulyka? Napjainkban egyre többen keltetik újból kotlóval a tojásokat, hiszen ez sokkal természetesebb, mint a gépi keltetés. Emellett kevesebb szakértelmet igényel, s nem utolsósorban sokkal kisebb ökológiai nyomot hagy környezetünkben ezzel is óv...
  • 19. Kosorrú nyulak a történelem forgatagában Az elmúlt évtized egyik leggyakrabban kiállított nyúlfajtája az óriás kosorrú nyúl, melynek, úgy tűnik, tenyésztőtábora állandó. Amellett, hogy rendkívül kedves, bájos e különös fizimiskájú fajta, háztáji gazdaságokban olcsón előállítható, ...
  • 20. Vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket Az európai uniós hatóságok decembertől vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket, azért, hogy megelőzzék a nem őshonos kártevők megjelenését és elszaporodását a közösség területén. Az Európai Unió rendelete nemcsak a k...