- 1. Tragédia az M1-esen: négyen is meghaltak – megrázó videót közölt a rendőrség A balesetben érintett autóban senki sem használta a biztonsági övét.
- 2. Ki tudja, hogy ennek a gólnak örült-e Szoboszlai Dominik? A Liverpool labdarúgócsapata 3–1-re múlta felül a japán Yokohama Marinost egy felkészülési mérkőzésen, szerdán.
- 3. Ezúttal a brit reptereken uralkodott el a káosz Néhány nappal azt követően, hogy Ukrajna-párti hackerek térdre kényszerítették az orosz nemzeti légitársaság rendszerét, üzemzavar bénította meg a brit légiközlekedést is a nyári csúcs idején. A légitársas
- 4. Kiderült, hogy kik robbantották ki a szolnoki tömegverekedést Tömegverekedés tört ki még múlt pénteken éjjel egy szolnoki szórakozóhelyen, melynek főszereplői három testvér és kiterjedt társaságuk voltak. Az ügyben eddig kilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, de
- 5. Ismeretlen vegyszerrel irtották ki a védett nádas jelentős részét A Pest Vármegyei Főügyészség információi szerint lepermetezték majd kivágták a Natura 2000 területhez tartozó láp nádasát Szigetszentmiklóson.
- 6. 8,8-as földrengés rázta meg Kamcsatkát és térségét, ami cunamit indított el - a nap hírei Évi egymillió forintos otthontámogatást ígért a közszolgálatban dolgozóknak a miniszterelnök. Szeptember elejétől 15 százalékkal emelik a kormánytisztviselők bérét.
- 7. Hatalmas a tét a Fradi számára este 8-tól A Ferencváros továbbjutás esetén zsinórban hetedik alkalommal lenne főtáblás egy európai kupában. Ennek ellenére, vagy éppen ezért 4 magyarral áll föl.
- 8. Lebuktak az erős szag miatt Egy szolgálaton kívüli rendőr érezte meg, hogy erős marihuánaszag lengi körül a belvárosban ücsörgő társaságot. Rögtön szólt is a kollégáinak.
- 9. Miért engedné el a PSG a világ egyik legjobb kapusát nem is olyan sokért? A helyzet első látásra furcsa: a Paris Saint-Germain egyáltalán nem zárkózik el a világ egyik legjobb kapusának eladásától. Pedig Gianluigi Donnarumma főszereplője volt a tavaszi sikereknek, az Aranylabda-szavazásho
- 10. Nagy átalakulás a kedvenc gyümölcsöknél: a málnának vége, jön az áfonya Bár az éghajlatváltozás komoly hatással van a bogyós gyümölcsök magyarországi termesztésére, megfelelő termesztéstechnológiával és jó fajtaválasztással ismét fel lehet lendíteni a bogyós gyümölcsök, közt