- 1. 5 mondat, amit ne mondj vita során Az érzelmi intelligencia nem azt jelenti, hogy valaki soha nem lesz dühös, vagy minden helyzetben képes megőrizni a hidegvérét. A magas EQ inkább abban mutatkozik meg, hogy az illető még egy heves vita közben is igyeksz
- 2. Itthon is terjed a világ legveszélyesebb növénye, amit lehetetlenség kiirtani Nincs mérgező bogyója, törzsében nem termelődik halálos nedv, az ártéri japánkeserűfű mégis elérte, hogy mostanra a világ legagresszívabb növényeként tartsák számon. Az elmúlt években Magyarországon is meg
- 3. Mit árul el a kutyád rólad? Így reagálnak a négylábúak az emberi érzelmekre A kutyák nemcsak hűséges társak, hanem elképesztően érzékeny megfigyelők is. Kutatások sora mutatja, hogy a négylábúak sokkal jobban ráhangolódnak az emberi érzelmekre, mint azt korábban gondolták – és ez a vi
- 4. 10 apró szokás, amit sokan a nehéz gyerekkor örökségeként cipelnek felnőttként is A nehéz gyerekkor nyomai sokszor nem látványosak, mégis éveken át befolyásolhatják, hogyan viszonyulunk a kapcsolatokhoz, a bizalomhoz vagy épp a konfliktusokhoz. Egy pszichológiai szempontokat is érintő összeállít
- 5. Egy éve volt a beültetésem: igaz történet arról, miért lombikoztunk külföldön Ha feltették néha azt a slágerízű kérdést, hogy holdvilágos éjszakán miről álmodom én, a lány, visszadaloltam, hogy biztos nem egy királyfiról.
- 6. Így neveld gyermekedet a környezettudatosságra A bolygónk sorsa csak rajtunk múlik, illetve nagyobb távlatokban gondolkodva a felnövekvő generáción. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megismertessük a gyerekekkel a környezetvédelem és a tudatosság fogalmát, hogy k
- 7. Ezért szeretjük annyira a kórházas sorozatokat: nemcsak kikapcsolnak, de edukálnak, sőt a ... A kórházas sorozatok már évtizedek óta meghatározó és kedvelt elemei a filmiparnak. A népszerűségnek a titka abban rejlik, hogy mind az orvoslás, mind az egészségügy univerzális témák, amelyek mindenkit érinthet
- 8. A nárcisztikus hazugságok 11 leggyakoribb formája: ezek a mondatok intő jelek lehetnek A nárcisztikus kapcsolatokban nemcsak a nagy drámák, hanem a visszatérő, apró hazugságok is komoly károkat okozhatnak. Szakértők szerint bizonyos mondatok különösen gyakran hangzanak el, és ha tudjuk, mire figyeljün
- 9. 6 furcsa jelenség a szobanövényeken A mondás szerint, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Csakhogy a szobanövények gondozása nem mindig egyszerű feladat, különösen akkor, ha valami szokatlant fedezünk fel rajtuk. Egy furcsa folt, apró kinövés
- 10. Ahol keveredik irodalom, történelem, valóság: Várpalota Eddig még sohasem jártam a szép csengésű Várpalotán, de két kulturális emlék is fűz hozzá, így lett egy nehezen megmagyarázható, szinte spirituális kapcsolatunk. Most meglátogattam személyesen.