- Még mindig dagad a gyalázatos Epstein-botrány (Médiapiac) Katie Phang oknyomozó újságíró pert indított Todd Blanche megbízott főügyész ellen, mert szerinte az amerikai Igazságügyi Minisztérium megsértette az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalára vonatkozó törvényt,
- Csak mi ketten a nagy napon – Lehet-e „nemet” mondani a családnak az esküvőn? (Bien) Az esküvő tervezésekor felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e nemet mondani a családnak. A döntés súlya a személyes vágyak és a családi elvárások között egyensúlyozik.
- Viharveszély miatt hozzák előre a Forma-1 rajtját (Kontroll.hu) Viharveszély miatt három órával előbb startol a miami F1-futam, magyar idő szerint vasárnap 19 órakor – jelentették be a szervezők. A döntést a szombati időmérő után, a nemzetközi szövetséggel folytatott megbe
- A szüfrazsettektől a háborús gyárakig: így lett a vörös rúzs a női erő fegyvere (Sassy) A nők jogaiért küzdő aktivisták a bátorság jeleként viselték, dacolva a társadalmi elvárásokkal. Évekkel később már a hazafias morál növelésére szolgált, és a női tengerészgyalogosok is ezt viselték.
- Magyar Péter bírálta a főváros rendszerzáró koncertjét és ismertetette az alakuló ülés men... (Kontroll.hu) A főváros május 8-ra meghirdetett örömkoncertje politikai vitát váltott ki: Magyar Péter a Telex cikke alatti kommentben kritizálta az esemény időzítését és finanszírozását.
- Rendszeresen felébredsz hajnali 3-kor? Nem veled van a baj. (Sassy) Az éjszaka közepén megugró stresszhormon és az alvás természetes ritmusa a ludas. Szakértő mutatja, hogyan tesz rá egy lapáttal az esti borozás és a délutáni fekete.
- Elkezdik a fagykárok felmérését a szőlőültetvényeken (Agroinform) A május elsejei fagyok többfelé 100%-os terméskiesést okoznak a szőlőültetvényeken. Elkezdődik a károk felmérése.
- 5+1 mondat, amit egy sikeres nő soha nem mondana a munkahelyén (Bien) Egy sikeres nő nemcsak a teljesítményével tűnik ki, hanem azzal is, hogyan kommunikál a munkahelyén.
- Spórolhatsz a sütőpapírral, kiderült, hányszor használhatod ugyanazt a lapot (Sassy) Sokan már az előmelegítéskor beteszik a papírt, pedig ezzel feleslegesen öregítik. Egy egyszerű trükkel biztonságosan meghosszabbítható az élettartama.
- Meghekkelték a Mediaworks oldalát (Kontroll.hu) A Mediaworks honlapján szombat este Gulyás Gergely képei jelentek meg, majd az oldal rövid időn belül leállt, nemrég egy hackercsoport jelentős adatlopást hajtott végre a cégnél.
- Ukrajna rájött, hogyan keressen többet a repcén (Agroinform) Túl nagy az ukrán napraforgó-feldolgozó kapacitás, részben repcére és szójára kellett átállítani. Egy kis exportvám hatására az olajmagok a helyi gyárakban landoltak. Ez hatással van az EU olajmagpiacára.
- Ez idén a 10 legjobb szín a nappalidba – találd meg a kedvenced (Bien) A nappali színe alapvetően meghatározza az otthon hangulatát. Az idei trendek a természetes, meleg tónusok és a karakteres, mégis élhető színek felé mozdulnak.
- Pilates, erősítés és egy turmix: ez a 60 éves Cindy Crawford fitnesztitka (Sassy) A modell heti 4-5 alkalommal edz, és tudatosan keveri a mozgásformákat. Azt mondja, így mindig a teste jelzéseire tud figyelni és nem unja meg a rutint.
- Ez a filléres házi praktika kiváltja a drága sütőtisztító vegyszereket (Sassy) A maró hatású szerek helyett egy környezetbarát megoldás is ragyogóvá teszi a sütőt. Ráadásul a bőrünket és a légutainkat is megkíméljük a káros anyagoktól.
- Ezért lett az anyák napja felnőttként még fontosabb – 6 gondolat a kapcsolódásról (Bien) Bár a világ tele van kihívásokkal, az anyák napja mindig emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire fontos az anyai szeretet és a kapcsolódás a gyökereinkhez.
- „Inkább igyon” – Bochkor Gábor ezzel a mondattal reagált Zalatnay Sarolta nagy bejelentésé... (Sassy) Az énekesnő már utána is nézett a képzéseknek, amelyek pár hónaptól akár két évig is tarthatnak. A tervet a rádióstúdióban mégis egy rövid, de annál velősebb mondattal intézték el.
- A természet legerősebb fegyvere már a kezedben van (Agroinform) A természetes tápanyag-utánpótlás kérdése különösen fontos most, amikor sem az ásványi műtrágyák, sem a víz nem áll kellő mértékben a rendelkezésünkre.
- A Tisza visszautalja, a kutyapárt lecsapna Wáberer 100 milliós támogatására (Kontroll.hu) Magyar Péter visszautalja Wáberer György támogatását. A politikus a hírt a Facebook-oldalán jelentette be, miután az üzletember jelezte: százmillió forinttal támogatta a Tisza Pártot. Nagy Dávid, az MKKP leköszön
- A konyharuha igazi baktérium tanya. Így tisztítsd, hogy hatékony legyen (Bien) A konyharuhák gyakran több baktériumot tartalmaznak, mint gondolnánk, ezért fontos, hogy megfelelően tisztítsuk őket. Ebben a cikkben megosztunk néhány hasznos tippet és praktikát, hogy konyharuháid mindig tiszták é
- Falusi Mariann elárulta, miért nincs társa: „A férfiak nagy része be van punnyadva” (Sassy) Az énekesnő nem a konyhában izzadna, hanem egy önálló férfival utazna és programozna. Szerinte a korosztálya jobb esetben otthon ül, meccset néz és szotyizik, rosszabb esetben már meghalt.
- Orgona szaporítása: a legegyszerűbb módszer lépésről lépésre (Hóvége) Ha szeretnél még egy orgonát a kertbe, otthon is simán megoldható.
- Ne dőlj be a rozmaringos trükknek: elmondjuk, miért nem alszol tőle jobban, és miért nem r... (Sassy) Bár dekorációnak és illatosítónak kiváló, a rozmaring nem csodaszer. Eláruljuk, miért ne várj tőle se pihentetőbb alvást, se rovarmentes éjszakákat.
- Sokemeletes, gigantikus sertésgyárakkal nyomulna Kína Brazíliában (Agroinform) Nemcsak otthon, Brazíliában is működő modellnek tartják a kínaiak a sokemeletes sertéshizlalást. Mato Grosso takarmánybősége kiváló alapot adna hozzá.
- A csillogás árnyoldala: Angelina Jolie lánya kitálalt a nehéz évekről (Sassy) A fiatal nő szerint a hírnév miatt nehezen találtak különleges és intim pillanatokat. Hálás, hogy édesanyja megtanította, milyen egy rendes embernek lenni.
- Svájcban illegális egyedül tartani a tengerimalacot – és a megoldás a problémára még ennél... (Sassy) Létezik egy tengerimalac-kölcsönző, ahol a gyászoló kisállatnak új társat bérelhet a gazdi. A dolgot halálosan komolyan veszik, az állatok ugyanis válogatósak.
- A legfontosabb májusi kerti munkák: 5 dolog, ami most eldönti, milyen lesz a nyári termése... (Bien) Ideje, hogy figyelmünket a kertünk felé fordítsuk, hiszen a megfelelően végzett munkálatokkal már most eldőlhet, milyen lesz a nyári termés bősége és minősége.
- Szobrok nőnek ki a földből Londonban (Kontroll.hu) Rejtélyes szobor jelent meg London szívében szerda délelőtt. A Waterloo Place terének közepén álló szobor, habár úgy néz ki, mintha évek óta ott állna, egy héttel ezelőtt még nem állt a téren semmilyen zászl
- Megdöbbentő adat: minden negyedik apát érint a szülés utáni depresszió (Sassy) A szülést követő harmadik és hatodik hónap közötti időszakban az apák akár 25,6 százalékánál is kialakulhat depresszió. A jelenség már az első hónapban is az apák több mint 10 százalékát érinti.
- Hilary Duff a bostoni Fenway Parkban mondott beszédet több ezer végzős diáknak (Sassy) A színésznő volt a Northeastern Egyetem 2026-os évfolyamának díszvendége múlt szerdán. Az eseményt tűzijáték és a sztárral közös éneklés zárta a több mint 5000 hallgató előtt.
- Ezért kezdtem el minden nap probiotikumot szedni – így hatott a bőrömre és az emésztésemre (Bien) Felnőttként diagnosztizált glutén- és tejérzékenységem alapvetően megváltoztatta az életemet. A probiotikumok bevezetése segített stabilizálni az emésztésemet és javítani a bőröm állapotát.
- Vitézy Dávid: Sorra dőlnek össze Lázár János kampánytenderei (Kontroll.hu) Visszavonta a Debrecen-Nyíregyháza vasúti fejlesztésre, a budapesti körvasút Népliget állomására és a ferencvárosi szakasz átépítésére, korszerűsítésére vonatkozó kivitelezési tendereket Lázár János, a le
- Hamarosan lejár a határidő. (Agroinform) Ha még nem kérte a gyógyszertámogatást a méhek kezeléséhez, most már sürgősen jeleznie kell az igényét.
- Kulcsár Edina és G.w.M újratervez: az aranyhintó helyett a templomi esküvő lett a legfonto... (Sassy) „Nem a lagzit várjuk a leginkább, hanem, hogy Isten előtt mondjuk ki az IGEN-t! Így lesz teljes minden” - árulta el az influenszer.
- Így készítsd fel az arcbőröd a meleg napokra (Bien) Az arcbőr ápolása különösen fontos ilyenkor, hiszen a napsugarak nemcsak barnábbá teszik bőrünket, hanem károsíthatják is azt.
- Zorro és Django egy történetben? – Quentin Tarantino különös képregénye kerülhet vászonra (Médiapiac) Filmet készíthetnek Quentin Tarantino képregényéből, melyben Zorro és Django egy történetbe csöppen. Az írója az Oscar-díjas Brain Helgeland lenne.
- A vörös rózsa tilos, a liliom életveszélyes lehet: Anyák napi virágkalauz, hogy ne legyen ... (Sassy) Egy rossz színválasztással a romantikus szándék gyanújába keveredhet, egy másik virággal pedig a család kedvencét teheti ki veszélynek. Segítünk elkerülni a katasztrófát.
- 4 csillagjegy, akiknek 180 fokos fordulatot vesz az élete májusban (Colore) Van, amikor nem apró lépésekben változik az élet, hanem hirtelen, szinte egyik napról a másikra. Ezek a fordulatok ijesztőnek tűnhetnek, mégis gyakran pontosan oda visznek, ahová valójában tartanunk kell. Május most
- Hogy neveljem a fűszernövényt? Földben vagy cserépben? (Agroinform) A saját fűszernövény friss és mindig kéznyújtásnyira van. Sokan a cserépben vásárolt palántát nevelik tovább. De talán jobb lenne kiültetni? Mi jobb neki?
- 5 apró figyelmesség anyák napjára, ami sokkal többet ér bármilyen drága ajándéknál (Bien) Az anyák napja különleges alkalom, amikor lehetőséget kapunk arra, hogy kifejezzük hálánkat és szeretetünket azok iránt, akik az életünk legfontosabb szereplői.
- Itt a közmédia közleménye a mai Újpest-Fradi meccs kapcsán (Médiapiac) A hétvégi forduló csúcspontjaként újabb fejezetéhez érkezik a magyar labdarúgás legsűrűbb múlttal rendelkező párharca: vasárnap 16 órától az Újpest és a Ferencváros csap össze a Fizz Liga 32. fordulójában.
- Tényleg nem lehet traumák nélkül gyereket nevelni? – Azt hittük nekünk sikerülni fog (Bien) A szülői szerep tele van kihívásokkal és tanulságokkal. Hogyan navigáljunk a nevelés útvesztőjében anélkül, hogy elkerülhetetlen sebeket ejtsünk gyermekeinken?
- Az Érmék Királynője: ezt üzeni május Tarot kártyája (Bien) A tavasz utolsó hónapja a kiteljesedésről, a természet és a lélek virágzásáról szól. Az Érmék Királynője most arra hív, hogy értékeld mindazt, amit már felépítettél.
- Átalakulhat a magántőkealapok rendszere Magyarországon (Kontroll.hu) Az új politikai helyzetben egyre nagyobb figyelem irányul a magántőkealapokra, amelyekbe az elmúlt években ezermilliárdos nagyságrendű közpénz áramlott. Szigorú vizsgálatok, átláthatósági reformok és akár jelen
- Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az e... (Médiapiac) Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
- Így szedd ki a kisállatszőrt a szőnyegből drága tisztítóeszközök nélkül (Bien) A kisállatok jelenléte otthonunkban számos előnnyel jár, de a szőnyeg tisztítása kihívást jelenthet. Az alábbi pénztárcabarát módszerek segítenek eltávolítani a szőrt drága eszközök nélkül.
- Fürdőruha vásárlás okosan: Ne siesd el, és ne hagyatkozz a méretcímkére (Bien) A fürdőruha vásárlása gyakran kapkodva történik, ami később megbánást okozhat. Ismerd meg, mire érdemes figyelni, hogy elkerüld a kellemetlenségeket.
- Ezzel a 7 dologgal nem mész semmire. Sokakat érhet hidegzuhany a nők 40 kapcsán (Hóvége) Ez a 7 dolog egyáltalán nem számít bele a nők 40 jogosultsági idő keretébe. Tudd meg, miért maradhatsz le a nyugdíjról!
- Ha a gyereked mindig csak dolgozni lát: ilyen nyomot hagysz vele a lelkében (Bien) Sok felnőtt érzi úgy, hogy gyerekkoruk rendben volt, mégis hiányérzet kíséri őket. A munkafüggő szülővel való felnövés gyakran hagy mély sebeket, amelyek csak felnőttkorban válnak igazán érthetővé.
- Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kav... (Médiapiac) Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
- Brutálisan megvertek egy újságírót Budapesten (Médiapiac) Brutális bántalmazás érte Pető Pétert Budapesten. A 24.hu főszerkesztőjét a Dózsa György úti trolibuszmegállóban támadta meg egy ismeretlen férfi.
- Vérképző csodaital házilag, ami fillérekbe kerül: igazi immunbomba, ha rendszeresen fogyas... (Hóvége) Ez a csodaital nagyon olcsó és annak is ízleni fog, aki egyébként nem bírja a cékla ízét.
- Skoda, az elpusztíthatatlan népautó 1 millió alatt – Ezzel a használt kocsival nem lehet r... (Hóvége) Keresed az igazit? Egy megbízható használt Skoda 1 millió forint alatt tökéletes választás lehet. Mutatjuk, melyik modellel jársz a legjobban!
- 3 napos előrejelzés – Csalóka felhők érkeznek a nyárias melegben (Agroinform) Száraz, csapadékmentes idő jellemzi a következő napokat, a hőmérséklet pedig továbbra is kora nyárias tartományban alakul.
- Korkedvezménnyel nyugdíjba mehetnek-e a férfiak? Tisztázzuk a tévhiteket (Hóvége) Van-e valamilyen kiskapu a rendszerben?
- A mosogatószivacson hemzsegnek a bacik. Így tartsd tisztán (Bien) Sokak számára a mosogatószivacs csupán egy hétköznapi eszköz a konyhai teendők sorában, ám valójában egyik legnagyobb baktériumforrásunk lehet, ha nem használjuk és kezeljük helyesen. Nap mint nap érintkezik olya
- A békepárti Trump 60 nap után papíron lezárta az általa kirobbantott iráni háborút (Kontroll.hu) Donald Trump a Kongresszusnak küldött levelében hivatalosan lezártnak nyilvánította az Irán elleni fegyveres konfliktust, miután lejárt a katonai műveletekre engedélyezett hatvannapos határidő. A nyomásgyakorlás és
- Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a ... (Bien) Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
- 10 zseniális hálófülke-ötlet, ha egyszobás garzonban élsz (Bien) Egy kis garzon egyetlen szobából áll, ami azt jelenti, hogy a hálószoba egyben a nappali, vagy fordítva. Mit lehet ilyenkor tenni? Nagyon sok mindent!
- Kilesték a bankkártyád PIN-kódját? Ezt tedd, mielőtt lenullázzák a számládat (Hóvége) Túl közel állt valaki az ATM-nél? Cetlin volt és eltűnt?
- 7 mindennapi szokás, amik észrevétlenül udvariatlanná tesznek (Bien) A modern világ rohanó tempója gyakran magával hozza azt, hogy bizonyos alapvető udvariassági normákat hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Az utazások, a munka vagy akár a mindennapi rohanás közepette észre sem
- Meztelen talpak, teljes szabadság – kutatók szerint ezért kell kipróbálnod neked is a bare... (Bien) A barefoot túrázás világszerte egyre népszerűbb a természetközeli élményeket keresők körében. Fedezd fel, hogyan kapcsolódhatsz újra a földhöz mezítláb!
- Több szabadság járhat, mint gondolnánk: ez a kalkulátor megmutatja, mennyi fizetett pihenő... (Hóvége) Nem mindenki tudja fejből, hogy a törvényben rögzített 20 napon felül mennyi extra pihenőidőre jogosult.
- Ez lenne az 5 szexnyelv, de vajon a tied melyik? (Colore) A legtöbben azt hisszük, tudjuk, mi működik az intimitásban aztán kiderül, hogy a másik teljesen máshogy éli meg ugyanazt. Nem a vágy hiányzik, hanem a „fordítás”. Ez a rendszer pontosan abban segít, hogy végre
- Donald Trump vérig sértődött: kivonják az amerikai csapatokat Németországból (Kontroll.hu) A Pentagon pénteken bejelentette, hogy 5000 amerikai katonát vonnak ki Németországból a következő fél- egy évben. Donald Trump azután kezdeményezte a Németországban állomásozó katonák számának csökkentését, h
- Még nem jön az aranyat adó, májusi eső (Agroinform) Sajnos nem jön a várva várt eső. Folytatódik a száraz, egyre melegebb idő.
- Meghalt Alex Zanardi, a kitartás ikonja (Kontroll.hu) 59 éves korában elhunyt Alex Zanardi, aki súlyos balesete után is visszatért a sportba, és paralimpiai bajnokként vált világszerte a küzdeni tudás jelképévé.
- 5 szeretetteljes gesztus, amitől igazán különleges lesz az anyák napja (Bien) Az anyák napja nem a tökéletességről szól, hanem a figyelemről és az őszinte szeretetről. Fedezd fel, hogyan teheted különlegessé ezt a napot édesanyád számára.
- Szőlőágazati helyzet: kettős tőkevesztés szorításában az ágazat (Agroinform) Az elmúlt években a magyar szőlőágazatot egyszerre sújtja a klímaváltozás, a kabóca, az aszály és a fogyasztói szokások átalakulása. Vajon milyen túlélési stratégiákat választanak a gazdák?
- Janza Kata elárulta, hogyan mentették meg a nászútjukat Pintér Tiborral, miután az utolsó ... (Sassy) A színésznő az Azt beszélik című műsorban mesélte el a különös történetet. A gitár volt a megmentőjük, amikor már egyetlen fillérjük sem maradt Olaszországban.
- Bod Péter Ákos: Ha valaki jobb iskolákat akar, akkor eurót is szeretne (Kontroll.hu) Az euró bevezetése régóta vállalt kötelezettség, és gazdasági értelemben is inkább előny lenne Magyarországnak, mint veszteség – erről beszélt Bod Péter Ákos közgazdász, volt jegybankelnök. Szerinte a forint
- A tetoválófesték kockázata: kutatók figyelmeztetnek a krónikus gyulladás és a lehetséges r... (Sassy) A szervezet idegen testként kezeli a festéket, ami állandó, kellemetlen gyulladást okozhat. A tintákban lévő rákkeltő anyagok pedig a napfény hatására még veszélyesebbé válhatnak.
- A legrosszabb összetevők a szépségápolási rutinodban – van, ami hormonzavart is okozhat (Bien) Az utóbbi években a tudatos vásárlók és szakértők újraértékelik azokat az összetevőket, amelyeket korábban csodaszerként promotáltak.
- Orbán levelet írt Sulyoknak: Magyarország nem hajtja végre az uniós bíróság döntését (Kontroll.hu) A kormány nem tesz eleget az Európai Unió Bíróságának ítéletének – erről levélben tájékoztatta a köztársasági elnököt Orbán Viktor. A döntés hátterében a vitatott „gyermekvédelmi” törvény áll, ame
- „Egy gyerek nem gyerek” – Szerintem nem a tesótól lesz boldog a gyerek, hanem a kiegyensúl... (Bien) A családi boldogság nem a gyerekek számától függ, hanem attól, hogy a szülők mennyire tudnak jelen lenni és kiegyensúlyozottak maradni. A társadalmi elvárások helyett fontos, hogy a belső vágyaink szerint éljünk.
- Baán László és Both Miklós szerint is átverték az NKA Bizottságát a milliárdos támogatások... (Kontroll.hu) Baán László után Both Miklós is távozott az NKA Bizottságából, miután szerintük a testületet megkerülve, átláthatatlan módon osztottak szét milliárdokat a kulturális alapból.
- Hiába tökéletes a mérete, a Ryanair mégis visszadobhatja a bőröndödet egy alig ismert szab... (Sassy) Sok utast érhet kellemetlen meglepetés a beszállókapunál, amikor a poggyászukat visszautasítják. A tiltás oka a beépített akkumulátorral rendelkező okosbőrönd, ami biztonsági kockázatot jelent.
- Megvan Rost Andrea és Radnai Márk szerepe az új kormányban (Kontroll.hu) Magyar Péter új kormánybiztosok kinevezését jelentette be: Radnai Márk az emberséges és működő Magyarországért, Rost Andrea pedig a magyar zenekultúráért felel majd. A politikus egy új, ötéves mandátummal műk
- A sminktrend, ami minden bőrtónuson jól mutat: hódít a monokróm (Bien) Mit is jelent valójában a monokróm smink, és hogyan hozhatunk létre ilyen harmóniát az arcunkon? Utánajártunk.
- Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle bo... (Sassy) Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.
- A fagy és az aszály dacára érkeznek a molyok és a gombák (Agroinform) Időszerű közterületi teendőket foglal Zsigó György a legújabb növényvédelmi felhívásában. A levéltetvek, a molyok és a gombás betegségek is megérkeztek.
- Heti 40 óra ingyenmunka, ami lassan felőrli a nőket: a láthatatlan teher, amiről nem beszé... (Sassy) A háztartás vezetése és a családi élet megszervezése nem varázslat, hanem kőkemény, láthatatlan meló. A legtöbben mégsem tartják valódi munkának, pedig pénzben is kifejezhető az értéke.
- NKA-botrány: Tudatosan késleltethették a döntések nyilvánosságra hozatalát (Kontroll.hu) Molnár Áron pénteken egy olyan NKA-s belső levelezését tett közzé, amely az Alap botrányos pénzosztásával áll összefüggésben. A dokumentumok alapján felmerül a gyanú, hogy egyes döntéseket szándékosan csak k
- Itt az újabb műtrágyaszankció – Hová vezet ez az egész? (Agroinform) Sorban a harmadik olyan intézkedést éli át az európai piac, amelyik erősen korlátozza a nitrogéntermékekhez való hozzáférést. Lássuk a rövidebb és a középtávú hatásait!
- Van egy testrésze a macskádnak, amihez csak akkor nyúlhatsz, ha igazán szeret (Sassy) Ez a testrész nem más, mint az orra, ami rendkívül érzékeny a ragadozó ösztönök miatt. Ha egy cica hagyja, hogy itt megérintsd, azzal a teljes sebezhetőségét bízza rád.
- Nem csak Sarolta hercegnőt ünnepelték 11. születésnapján, új taggal is bővült a királyi cs... (Sassy) A walesi hercegi pár egy nappal a hercegnő szülinapja előtt mutatta be a barna spániel kölyköt. A kutyus, Ottó éppen tegnap lett egyéves.
- 5 álomszép, kevésbé ismert európai strand, amiért megéri útnak indulni (Bien) Fedezd fel Európa kevésbé ismert strandjait, ahol a nyugalom és a természet közelsége vár. Ezek a helyek különleges élményt nyújtanak, távol a tömegturizmustól.
- Minden jel arra utal, hogy az erdélyi levélszavazás lebonyolítója, az RMDSZ a Fidesz melle... (Kontroll.hu) Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom álláspontja szerint rengeteg probléma van a levélszavazás rendszerével. Az általuk készített jelentés szerint számtalan esetben annyira nyíltan folyt a Fidesz melletti kampányolás,
- 5+1 apró részlet, amitől egy olcsó lakás is drága hatású lehet (Bien) Szerencsére nem szükséges bankot robbantanunk ahhoz, hogy a lakásunk elegáns és drága hatást keltsen.
- Gmail bejelentkezés telefonról: így csináld gyorsan, alkalmazás nélkül is működik (Hóvége) Szó szerint egyre mobilabb a levelezések kezelése. Ide tartozik az egyik legnagyobb digitális levelező platform a Gmail is.
- Majdnem kés alá feküdt a bántások miatt Annoni Zita, ma már 45 évesen is a természetességr... (Sassy) Gianni felesége a húszas éveiben gondolkodott el a mellnagyobbításon, de visszalépett. Zsűritagként ma már a kisugárzást és a személyiséget tartja a legfontosabbnak.
- Ebben a mélygarázsban pihennek Somlai Bálint luxusjárgányai (Kontroll.hu) A II. kerületi Kapás utcai társasház aljában parkol egymás mellett egy 2022-es halványszürke Porsche Taycan GTS, egy idén beszerzett fekete Range Rover, egy 2025-ös szürke Porsche Macan 4, és egy 2024-es fekete Mini Co
- Kapitány István bejelentette, hogy a Tisza-kormány vissza fogja állítani a szabad szülészv... (Kontroll.hu) Kapitány István bejelentette, hogy visszaállítják a szülészorvos-választást. Orbánék 2021-ben vezették be azt a sokat kritizált intézkedést, hogy a szabad orvosválasztás helyett az ügyeletes orvosoknál kellett s
- Finisben a szabályozás, ami átalakítja a jövő vetőmagpiacát (Agroinform) Az új genomikai technikák, azaz az NGT-k, nem feltétlenül vezetnek GMO kategóriába eső szervezethez. Készül az új szabályozás, amitől a növények aszálytűrését is várják.
- Különleges menüt kapott Viktória hercegnő apja pazar, 80. születésnapi partiján (Sassy) Miközben a vendégek norvég homárt és báránygerincet ettek, a trónörökösnőnek mindent gluténmentesen kellett elkészíteni. A királyi konyha minden részletre figyelt.
- 7 jel, hogy a tested több pihenés után kiált – érdemes odafigyelned rá (Bien) Az állandó rohanás, a határidők és a mindennapi stressz mind könnyen odáig vezethet, hogy elfeledkezünk a pihenés fontosságáról.
- Hangyainvázió a konyhában? Mielőtt vegyszerért nyúlnál, próbáld ki ezeket a pofonegyszerű,... (Sassy) A tavaszi meleg beköszöntével a hangyák élelemért jönnek, de nem kell drága mérgekre költeni. Pár filléres konyhai alapanyag is elég, hogy megmutassuk nekik, merre van a kijárat.
- Ilyen érzés hónapok után visszamenni az edzőterembe (Bien) Schuszter Borka megosztja személyes tapasztalatait arról, milyen érzés hónapok kihagyása után visszatérni az edzőterembe. A cikk bemutatja a fizikai és mentális kihívásokat, valamint a mozgás örömét.
- Egy szezonban kétszer szüretelik a csemegeszőlőt (Agroinform) Szubtrópusi klímán lehetséges kétszer is szedni csemegeszőlőt a tőkékről. Így kerülhet májusban is perui szőlő az európai piacra.
- 12 éve házasok, de George Clooney szerint még egyszer sem veszekedtek a feleségével (Sassy) A sztár szerint felesleges vitatkozni olyan dolgokon, amiknek valójában nincs jelentőségük. Az igazán fontos kérdésekben pedig elmondása szerint mindig egy hullámhosszon vannak a feleségével.
- 5 gondolkodási minta, ami költekezésre ösztönöz (Bien) Mindenki szeretné, ha több pénz maradna a zsebében, de sokszor saját lelki állapotunk és gondolkodási mintáink állnak útjába a sikeres spórolásnak.
2026.05.03
2026.05.02