A keresés eredménye 49 találat
- Marco Rossi fogadalmat tett: magyar továbbjutás esetén körbetekeri a Balatont (Demokrata) A szövetségi kapitány viccesen megjegyezte, fogadalma teljesítése lehet, egy hétig is eltart majd.
- Gyűlnek a kétes arcok Magyar Péter körül (Mandiner) Van az a vicces mondás, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr.
- Kiderült, mégis van értelme a vicces szolnoki bringaútnak (Vezess) Azt hittük, hogy a megtaláltuk a világ legkisebb kerékpárútját Szolnokon, de felvilágosítottak minket, hogy miért készült valójában.
- „Ez annyira jó és aljas, hogy ezennel megrendelem.” – Nyílt lapokkal Mácsai Pállal, Závada... (Wmn) A Nyílt lapokkal második évadának záróepizódjában Mácsai Pál, Závada Péter, Szandtner Anna és Novkov Máté válaszolnak őszintén minden vicces és komoly kérdésre.
- Szabó Győző elárulta: ő veszi át Gesztesi Károly egyik ikonikus szinkronszerepét (SzMo.hu) A színész Molnár Áronnal ült le beszélgetni az Adom a napom műsorban. Mindkettőjüknek voltak vicces történetei a szinkronizálásról, amit el is meséletek.
- Csuti olyat szólt be Curtisnek, hogy a fal adta a másikat (Naphíre) Curtis egy hónappal ezelőtt hajbeültésen járt, azóta pedig izgatottan várja az eredményt. Ezt valószínűleg jó barátja, Csuti is tudja, aki a legújabb posztja alatt viccesen be is szólt neki.
- Orbán ledobta a humorbombát: "Küzdősport kedvelőknek" (Propeller) Orbán erőteljesen reklámozza új Orbán kontra Soros című könyvét. Viccesre vette a figurát. Könyv mindenkinek Küzdősport kedvelőknek - írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
- A Momentum porcukrot és rubelt helyezett el Deutsch Tamás számára a parlamenti mosdóban (Blikk - h) A Momentum nemcsak a parlamenti ülésteremben, de azon kívül is vitába száll politikai ellenfeleivel. Most éppen a parlamenti mosdóban hívta fel „viccesen” Deutsch Tamás (Fidesz) európai parlamenti képviselő figyel
- 5 vicces újsághirdetés a 20. század elejéről (Dívány) Így hirdettek elődeink a napilapokban.
- Viccesen figyelmeztették a járdára parkoló terepjáró tulajdonosát egy római étteremnél (hvg - a) Megterítettek az étterem előtti járdát elfoglaló SUV motorháztetőjén egy Rómában készült és virálissá vált videó szerint.
- Nem bízta a véletlenre Djokovics, ezúttal bukósisakot húzott - videóval (Sportal) Viccesen fogta fel a szerb Novak Djokovics, hogy péntek délután fejbe találták egy vizes palackkal.
- A nap képe: Orbán Viktor körül kitört a röhögés (Priv.bankár) A miniszterelnök valami nagyon vicceset mondhatott.
- A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében (Player) Az Agent Recon című film rohadt vicces kedvcsinálója bizonyítja, hogy Chuck még 84 évesen is keményebb, mint egy ólmozott kókuszdió.
- Végjáték: egymást marja a kutyapárt és a Momentum (MNemzet) A Momentum számára úgy tűnik többé nem vicces a viccpárt.
- Ennél viccesebben nehéz lett volna értelmezni a Met-gála ruhakölteményeit (hvg - ém) Gondolta volna, hogy a sztárok ruháit mind össze lehet kötni a könyvtárlátogatással?
- Kiszivárgott egy hangfelvétel a Kutyapárt pénzügyeiről: Megdöbbentő állítások hangzottak e... (Nyugatifény) Ezt viccesnek már nehezen lehet nevezni. A Kutyapárt büntetése kapcsán bukkantak fel bizonyító felvételek. A Kiszivárgott egy hangfelvétel a Kutyapárt pénzügyeiről: Megdöbbentő állítások hangzottak el bejegyzés
- Jön a büdös bogár szezonja: ezt tedd, ha megjelenik a mezei poloska az otthonodban (Bien) A bencepoloskának sokféle vicces neve van, akkor azonban már senki sem nevet rajta, amikor feltűnik az otthonában. Amellett, hogy kellemetlen látványt nyújt, kifejezetten káros rovarról van szó, amely a kertünkben, az
- A 94 éves nagymama vicces dresscode-ot adott meg a saját leendő temetésére (Sassy) A szarkasztikus TikTokker nagymama vicces videókat oszt meg követőivel, a közönség pedig imádja.
- A magyar rendőr nemigen tud számolni, de legalább gyorsan hülye (Player) A mai matematikaérettségi apropóján a Magyar Rendőrség újabb TikTok-videóval jelentkezett, amit viccesnek, de kínosnak is lehet aposztrofálni. Szerinted melyik?
- Az örökké velünk élő Szovjetunió: öt nap Kirgizisztánban (MNarancs) Közép-Ázsia nem hagyományosan jó turistacélpont, viszont nagyon sok izgalmat tartogat azoknak, akik kultúrsokkra, vicces megoldásokra és lóhúsra vágynak.
- Mit jelent a „foltos nyakorján”? Vicces nyelvújítás kori szavak (Bien) 149 éve, hogy 1872-ben hivatalosan befejeződött a magyar nyelvújító mozgalom. Megemlékezésként lássunk néhány vicces szót.
- Ez az, amit a füled formája elárul a személyiségedről (Bien) Lehet, hogy viccesen hangzik, de rengeteg könyv szól arról, hogy a fül formája milyen személyiséget takar. Az arcolvasás elveit erre a testrészre is ki lehet vetíteni, az ősi kínai módszer szerint ugyanis ebben az ese
- Nyomasztó felismerés, hogy ezek a vicces grafikák valójában súlyos problémákkal szembesíte... (Player - é) Paweł Kuczyński rajzai jóval többek egyszerű rajzoknál.
- A Dogeverse már a Solanán is elérhető, eddig 13 millió dollárt gyűjtött a láncokon átugrál... (ProfitLine) A kripto legújabb, Shiba Inu ihlette vicces tokenje a mémekért rajongók és a kripto evangelisták érdeklődését egyaránt felkeltette. A lelkes befektetők ugyanis a Dogeverse láncok között ugráló képességében a ho
- Vilmos kegyetlenül szakított Katalinnal: senki nem akarja elhinni, hogy ez megtörtént (Joy) A sztárvilág újra és újra szolgáltat számunkra szaftos, vicces, megbotránkoztató vagy éppen durva pletykákat, a sztárpárok kapcsolatai pedig még annál is többet.
- Dua Lipa: Az albumot a szingliségem alatt írtam (Librarius) Dua Lipa: Mindig valami vicces történettel érkeztem a stúdióba, és mindegyik más-más dalt inspirált. Olvass bele!
- Jedinek állt Karácsony Gergely (Blikk - h) Május 4-én tartják a nemzetközi StarWars napot a rajongók. Ennek apropóján Karácsony Gergely főpolgármester egy vicces képpel tiszteleg a jeles nap előtt, amelyen jedi karddal a kezében áll a filmet idéző jelmezbe
- Vasárnap indul a Való Világ újabb évada, bemutatkoztak az első beköltözők (SzMo.hu) VV Dorka jószívűnek és viccesnek, VV Gina pedig egyszerű emberkének tartja magát. VV Kikidi már eleve villalakóként határozta meg a foglalkozását.
- Meg lehet szakadni a röhögéstől Ryan Gosling új akcióvígjátékán (Index - k) Fergetegesen vicces és látványos film lett A kaszkadőr.
- Furcsa hangok költöznek a Google Phone alkalmazásba (ITbusiness) A népszerű Google Phone alkalmazás új frissítése első pillantásra ártalmatlannak, sőt, kifejezetten hasznosnak tűnik. Ki ne szeretne vicces vagy informatív hangokat használni a hívások során, egyetlen rábökéssel
- „Árnyéksérvem van” – Vicces öndiagnózisok, amikkel a betegek megtalálják az orvosokat (HáziPatika) Itt egy lista, a létező legviccesebb öndiagnózisokról.
- Gondoltad volna? Ezeket utálják a férfiak a szexszel kapcsolatban a Reddit szerint (Colore) Ne áltassuk magunkat, hiába aposztrofáljuk a szexet úgy, mint a világ egyik legjobb dolga, számos kellemetlen, vicces, nehéz pillanat kötődik hozzá, akár férfiak, akár nők vagyunk.
- Nem kellenek ide milliók, egy 19 fős párt veszélyezteti Orbán Viktor hatalmát (Propeller) Elég vicces, hogy a Tisza párt csak egy maréknyi emberből áll, amelytől rettegnek a kormánypártiak. Magyar Péter elárulta, hogy a Tisza Pártnak 19 tagja van, munkájukat a Talpra Magyarok Közösségében 15-en segíti
- A személyiséged száma lebuktat: ilyennek látnak téged a többiek (Bien) Gondolkodtál már azon, hogy mennyire tudod önmagadat adni, és vajon másoknak is átjön-e, milyen vicces, kedves, nagylelkű vagy?
- Gyászból az eufóriába – klippremieren a Qualitons új dala és videója (hvg - k) Tavaly decemberben jelentette be visszatérést az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó hazai együttese, a Qualitons. A vicces díszletben bemutatott live session után most 180 fokos fordulatot v
- Az év vicces üzenete egy hazai garázsajtón, bár az is lehet, hogy nem vicc (Vezess) Nagyon bosszantó, amikor a garázsod elé parkolnak és te épp ki akarsz állni, telefonszámot pedig csak nagyon ritkán hagy a pofátlan autós.
- Aki utoljára látta élve Anne Frankot – Nanette Blitz-Konig holokauszttúlélő története (Wmn) „…túl sokat beszél, és nem vicces. A többiek azt mondják, nem bír engem, de nem érdekel, mert én sem szeretem őt nagyon.” Anne Frank ezeket a sorokat az egyik osztálytársáról, Nanette Blitzről írta a naplójá
- „Ennyire nem lehet hülyének nézni az országot” – interjú a Kétfarkú Kutya Párt társelnökei... (MagyarHang) Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna a propagandáról, ellenzékről és vicces vagy unalmas válaszokról. Páros interjú!
- Arany málna jár a puskás ökörnek (MHírlap) Viccesnek vélte a célzást
- Az Abigail az év legszórakoztatóbb horrorfilmje, amiért mégis pokolra jutnak a marketinges... (SzMo.hu) Nincs kérdés, a Radio Silence csapata hihetetlenül tehetséges és odaadó alkotókból áll, akik ha beállnak egy projekt mögé, akkor az biztosan valami különleges lesz. Jelen esetben kicsit bugyuta, de meglepően vicces
- A legtöbb macskánál láthatod ezt a vicces grimaszt, de egészen mást jelent, mint hiszed (Femina) A jellegzetes macskagrimasz valójában nem elsősorban a kellemetlen szagnak szól.
- Tragikus hír jött: meghalt a fiatal TikTok-sztár, halála oka ismeretlen (Naphíre) "Tegnap a családunk hírt kapott arról, hogy az édes, fantasztikus, kreatív, gondoskodó, vicces Eva, a gyönyörű húgom, elhunyt" - közölte a tragikus hírt a TikTok sztár nővére. Eva Evans 29 éves volt.
- Hugh Grant elárult pár eddig nem ismert részletet az új Bridget Jones-filmről (hvg - k) A színész szerint a forgatókönyv „nem csak vicces, megindító is lesz”.
- Deadpool és Rozsomák durván egymásnak esnek közös filmjük teljes előzetesében (Player) Tegnap este Ryan Reynolds a saját csatornájára feltöltött videóban lengette be, hogy ma megkapjuk az év legjobban várt filmjének teljes trailerét. A cucc végre befutott és pont annyira kemény, vicces és látványos,
- Kitört a háború a Hegyvidéken a DK és a Kutyapárt között (SzMo.hu) A DK reakciójában Élő Norbert azt írta, hogy a Kutyapárt elnöke azt próbálja - sajnos már csak nem is viccesen - elhitetni, hogy ő és a DK lehet az akadálya annak, hogy sok év után ne fideszes vezetése legyen a XII
- Drámai vagy vicces vallomás? A 79 éves Michael Douglas bevallotta, hogy gyerekei nagyapján... (Colore) A 79 éves Michael Douglas nemrég arról mesélt, hogy Catherine Zeta-Jones-szal közös gyerekeiről Carys Zeta Douglas-ről és Dylan Douglas-ről azt hitték, hogy unokái. A színész és felesége Catherine Zeta-Jones 2000-b
- Viszlát Atlas, kösz a vicces zakózásokat! (HWSW) Nyugdíjba megy az első, hidraulikus Atlas a Darpa pályázatára készült 2013-ban.
- „Ő már csak ilyen. Nem mond semmit” - egy brazil nő a halott nagybátyjával ment hitelt fel... (Sassy) Vicces filmekből ismert elképesztő jelenetben volt része egy banktisztviselőnek Brazíliában. De nem nevetett.
- A kommentátor kiröhögte a City kihagyott tizenegyesét (Player) Bernardo Silva középre rúgta, Lunin azonban nem vetődött el. Mindez nagyon vicces volt az orosz kommentátornak.
2024.05.17
2024.05.16
2024.05.14
2024.05.13
2024.05.12
2024.05.11
2024.05.10
2024.05.09
2024.05.08
2024.05.07
2024.05.06
2024.05.05
2024.05.04
2024.05.03
2024.05.02
2024.05.01
2024.04.30
2024.04.29
2024.04.26
2024.04.25
2024.04.24
2024.04.23
2024.04.22
2024.04.18