A keresés eredménye 98 találat
- Lélektani határnál szkanderozik az euróval a forint (VG) Az euró-forint kurzusa hétfőn délután többször is benézet a 387-es szint alá.
- Lélektani határt léphetnek most át az árak a benzinkutakon (Infostart) A nagykereskedelmi árak nem változnak a következő napokban, de egyre több helyen csusszannak be egyes termékek literárai a 600 forintos lélektani határ alá.
- Formába öntött lélektan (Népszava) Keresztes Zsófia mozaikkal borított amorf szobrai mintha idegen élőlények lennének, melyek alakjukkal, színükkel és egymáshoz fűződő viszonyukkal közölni szeretnének valamit a befogadóval. Az alkotónál a pszicho
- Fordulat az albérletpiacon (PiacProfit) Fékezett a fővárosi albérletpiac áprilisban: az első negyedév bérletidíj-emelkedése, valamint a 251 ezer forintos lélektani csúcs után 2 százalékkal mérséklődtek az albérletárak Budapesten márciushoz képest
- Vége a négy szűk esztendőnek? (Portfólió) Fejenként 10 ezer forint az éttermekben az a lélektani határ, amit a vendégek még hajlandóak kifizetni. Felette azonban már átgondolják, hogy rendeljenek-e még egy desszertet vagy egy kávét. A vendégek megfontolt kö
- Illés Boglárka: a Magyarországon élő ukrán kisebbség támogatása, jogainak képviselete ma f... (Hírklikk) A Magyarországon élő ukrán kisebbség támogatása, jogainak képviselete ma fontosabb, mint valaha, mivel a korábbi néhány ezres lélekszám után ma már egyes felmérések szerint a negyvenezret is meghaladhatja az itt
- Illés Boglárka: A Magyarországon élő ukrán kisebbség támogatása, jogainak képviselete ma f... (Híradó) A korábbi néhány ezres lélekszám után ma már egyes felmérések szerint a negyvenezret is meghaladhatja az itt élő, itt otthonra találó ukrán nemzetiségű emberek száma.
- Lassult az ingatlanárak emelkedése, lélektani határon a fővárosi bérleti díjak (Infostart) Az előző hónaphoz képest áprilisban jelentősen lassult a drágulás üteme az országos és a fővárosi lakáspiacon az ingatlan.com lakásárindexe szerint. Balogh László elemző azt mondta az InfoRádióban, hogy a buda
- Köhögésből lett botrány: rémisztő pillanatok játszódtak le a repülőgép fedélzetén (Naphíre) Három légiutas-kísérő lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett nagyobb verekedés az EVA Air egyik járatán.
- Elkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban: önerőből már nem tudja finanszírozni a fo... (Blikk) "Békességet, vírusmentességet, megértést, a boldog pillanatok teljes lélekkel való megélését, hiszen az egyre több halálesetet látva sokkal inkább átérezhető, hogy az élet mennyire törékeny!” - kívánta né
- Hét kerületben törte át a lélektani határt a négyzetméterár (Haszon) A Duna House a saját értékesítési adataból készített összefoglaló alapján azt írja közleményében, hogy Budapesten az összes értékesített használt ingatlan 80 százaléka téglalakás volt az idén, a vevők a t
- Lombiksztori: nekem itt sem kéne lennem. (Éva) Persze, a lombik kőkemény fizikai beavatkozás a reménybeli anya szervezetének működésébe és hormonháztartásába, de azért legalább ennyire mozgalmas történések zajlanak lélekben is. Én például eleinte nagyon h
- A lélektani határhoz közelíthetnek a magyarországi lakásárak (VG) Az eladóknak muszáj figyelembe venniük a vásárlók fizetőképességét.
- Lassít az albérletpiac: ismét 250 ezer alá mentek az árak (ProfitLine) Fékezett a fővárosi albérletpiac áprilisban: az első negyedév bérletidíj-emelkedése, valamint a 251 ezer forintos lélektani csúcs után 2 százalékkal mérséklődtek az albérletárak Budapesten márciushoz képest
- Vidnyánszky Attila indulatosan elmagyarázta az RTL-nek, hogy nincs joguk kérdezni tőle a m... (Népszava) Csak arról faggatták, a hagyományoktól eltérően miért nem ő hívta fel Kulka Jánost a hírrel, hogy a Nemzet Színésze lett. (Kultúra)
- Teszt - Válaszolj 6 üzenetre, és eláruljuk, lélekben hány éves vagy (Joy) Mindig is tudni akartad, hogy lélekben hány éves vagy? Most a válaszaidból pillanatok alatt kiderülhet az igazság!
- Lélektani határhoz értek a budapesti albérletárak, ennél többet nem tudnak az emberek kifi... (VG) A tavasz elején a fővárosi albérletek átlagos havi díja átlépte a 250 ezer forintot.
- 7 betegség, amit az arcod jelezhet: többek, mint apró bőrhibák, súlyos gondra is utalhatna... (Éva) A szem a lélek tükre – az arcunk, hajunk állapota pedig az az egészségünké. Bár nyilván nem így szól a mondás, mégis rengeteg igazság van benne. Ugyanis az a bőrünk, hajunk, szinte azonnal jelez, ha nincs valami
- Újabb változás az albérletpiacon (Mark&Média) Fékezett a fővárosi albérletpiac áprilisban: az első negyedév bérletidíj-emelkedése, valamint a 251 ezer forintos lélektani csúcs után 2 százalékkal mérséklődtek az albérletárak Budapesten márciushoz képest
- Zuhanni kezdtek az árak a budapesti albérletpiacon (NLC) Lélektani csúcs után áprilisra tovább csökkent az átlagos albérlet ár Budapesten.
- A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon (ProfitLine) Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran
- Vége lehet a rémálomnak a fővárosi albérletpiacon (Economx) Áprilisban 2 százalékkal visszaestek a bérleti díjak a korábbi hónapok lélektani csúcshoz képest.
- Sok magyar tart attól, hogy ilyen házat, lakást vegyen Budapest környékén: pedig ezen reng... (Pénzc.) Az agglomeráció ingatlanpiacán továbbra “sincs nagy tolongás”, a kínálaton belül a családi házaknál 50-60 millió forint a lélektani határ, míg 30 millió forint a lakásoknál.
- A boltok megfejtették a magyar lélek titkát – nincs többé visszaút (Mandiner) A lefelé vásárlás népszerűsége a padlóra küldött infláció ellenére töretlen.
- Megnyílt a Hangzó Helikon fesztivál (Kultúra.hu) A szellem és lélek nincs földrajzi határokhoz kötve, időkön, generációkon nyúlik át – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a felvidéki Nádszegen, a Hangzó Helikon fesztivál megnyit
- Csák János: A szellem nincs földrajzi határokhoz kötve (Demokrata) A szellem és lélek nincs földrajzi határokhoz kötve, időkön, generációkon nyúlik át, jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Felvidéken.
- Csák János: "A szellem és lélek nincs földrajzi határokhoz kötve, időkön, generációkon nyú... (ATV) Csák János az egységes magyar kultúráról, annak megőrzésének és továbbadásának fontosságáról, illetve a magyar szellem teljesítményéről is beszélt az énekelt versek hagyományának megőrzését célul tűző
- Két éves hátrányt dolgozott le a lakáspiac áprilisban (DigHungary) Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, és a feladott lakáshirdetések száma is jelentősen növekedett, ami további élénkülést vetít előre 2024-re vonatkozóan. - áll az ingatlan.com áprili
- Egyre népszerűbb a túrázás, ezekre figyeljen, ha útnak indul (MNemzet) Testnek és léleknek egyaránt jót tesz a természetjárás, amire sok pénzt sem kell költeni – mondta lapunknak Farkas Bea túravezető.
- Láttad már a Hagyományok Háza pazar kiállítását a szecesszió és az art deco remekeiről? Le... (Egy.hu) A Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák kiállítás a huszadik század elejének két nagy stílusa – a szecesszió, illetve az art deco – és a népművészet találkozását vizsgálja női
- Lélektani határt tört át az ingatlanpiac (PiacProfit) Áprilisban a lakáspiacon megtörtént az, amire már két éve nem volt példa: a kereslet meghaladta a 2022-es szintet. Az eladó lakóingatlanok iránti 290 ezer érdeklődés 22 százalékkal volt magasabb idén áprilisban,
- Bíró Ica: "Ez az üzenet kísér végig az életemen - mindenkinek ajánlom!" (EgészségKz) Bíró Ica a kemény megpróbáltatások után kezdi visszaépíteni saját énjét. Az Egészségkalauz Pengeélen podcastban elmondta, mit is élt át pontosan az elmúlt években, hogyan sikerült épp lélekkel túllépnie a k
- Áprilisban jelentősen nőtt az ingatlanpiaci kereslet (ProfitLine) Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, a feladott lakáshirdetések száma jelentősen nőtt, ami további élénkülést vetít előre 2024-re - közölte az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel az
- Nagyot ugrott az európai gázár, ismét a lélektani határ felett a jegyzés (VG) Pár fokos lehűlés érkezik, ami növelheti a keresletet.
- Jelentős fordulat a lakáspiacon (Infostart) Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, a feladott lakáshirdetések száma jelentősen nőtt, ami további élénkülést vetít előre 2024-re – közölte az ingatlan.com az áprilisi kereslet-kín
- Beindult a forint: nincs megállás? (Economx) Már szerdán átlépte a lélektani határt a hazai fizetőeszköz, csütörtökön tovább folytatódik az erősödés.
- Fontos dolog történt az ingatlanpiacon (Mark&Média) Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, a feladott lakáshirdetések száma jelentősen nőtt, ami további élénkülést vetít előre 2024-re – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Az eladó l
- Elveszíti a háborút a Windows 11 (Origo - th) Újból áttört egy lélektani határt a Windows 10 piaci részesedése.
- Két éves hátrányt dolgozott le a lakáspiac áprilisban (ProfitLine) Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, és a feladott lakáshirdetések száma is jelentősen növekedett, ami további élénkülést vetít előre 2024-re vonatkozóan. - áll az ingatlan.com áprili
- Kegyetlenül keresik a lakásokat a magyarok: óriási a robbanás, mindneki zsebe ki lett tömv... (Pénzc.) Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, és a feladott lakáshirdetések száma is jelentősen növekedett.
- Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo (DigHungary) A 2019-es indulás óta a Holdra is eljuthattak volna vagy 10 alkalommal az AutoWallis Csoporthoz tartozó wigo carsharing felhasználói, akik együttesen a nyolcadik legnépesebb magyar nagyváros, Kecskemét lélekszámát is m
- Lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet áprilisban (Üzletem) Áprilisban országszerte több mint 34 ezer eladó lakáshirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.
- A lakáspiacon megtörtént az, amire már két éve nem volt példa (Növekedés) Áprilisban lélektani határt tört át az ingatlanpiaci kereslet, és a feladott lakáshirdetések száma is jelentősen növekedett, ami további élénkülést vetít előre 2024-re vonatkozóan - áll az ingatlan.com április
- Lélekromboló hatás: ilyen lelombozó tünetekkel jár a pajzsmirigy alulműködése (EgészségKz) A pajzsmirigy fejlődésünk, érettségünk karmestere is egyben, és ha kórosan alulműködik, fejlődésünk elakad nem csupán testi, de mentális értelemben is.
- Így készülj a strandra – testben és lélekben (ACNews) Heteken belül beköszönt a nyár és a strandszezon. Utánajártunk, hogy melyik testkezeléssel érhetjük el a bombaalakot.
- Bódi Sylvi spirituálisan kertészkedik (Metropol) Bódi Sylvi szívvel-lélekkel kertészkedik
- Szabó Zsófi eladta a legfontosabb ajándékát, amit Shane Tusuptól kapott (SzMo.hu) Így már lélekben is le tudja zárni kapcsolatát egykori párjával.
- Lélektani határt lép át nyáron a fagylalt ára (Haszon) Friss piaci körkép mutat rá, idén 500 forintos gombócár alatt nem igazán lehet fagylaltot kapni az országban. A turisták által felkapott területeken pedig, mint amilyen a Balaton környéke, ennél drágább is lehet eg
- Elképesztő, mit alakít a forint - közel a lélektani határ (168.hu) Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Cél, hogy testben és lélekben egészséges, elégedett édesanyák és gyermekek hagyják el a kó... (Mandiner) Miként lehet az otthonszülés élményét akórház falain belülre vinni? Mire van szüksége egy kismamának a háborítatlan szülshez? Rövid és hosszú távon milyen eredményeket várnak az átalakítástól? Többek köz
2024.05.13
2024.05.12
2024.05.11
2024.05.10
2024.05.09
2024.05.08
2024.05.07
2024.05.06
2024.05.05
2024.05.04
2024.05.03
2024.05.02
2024.05.01
2024.04.30
2024.04.29