A keresés eredménye 1591 találat
- Havasi Bertalan: Tisztogatások áldozatai és politikai diszkrimináció miatt is hívják a Véd... (10perc.hu) Havasi Bertalan bejelentette, hogy a Fidesz által alapított Védvonal jogsegélyszolgálat alig két hét alatt több mint 60 ügyben lépett közbe. A bejelentések internetes gyűlöletbeszédről, közigazgatási tisztogatás
- Két szavazaton múlt Trump kedvenc „magánhadseregének” 70 milliárdos támogatása (Economx) A mostani döntés egyértelmű politikai győzelem Donald Trump számára.
- Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni (SzMo.hu) A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
- Csunderlik Péter: Orbán Viktor politikai pályája véget ért (MagyarHang) A Tisza választási győzelme törvényes forradalomként is értelmezhető – erről beszélt Kompország című műsorunkban Csunderlik Péter történész.
- Németországban egyenlőséget tettek a szivárványos és a nemzeti lobogó közé (MNemzet) Szintet lépett a német politika.
- Török Gábor rájött a Fidesz-kampány egyik legnagyobb hibája (NLC) A politikai elemző a parlamenti közvetítés közben szúrta ki, miben bukhatott el a Fidesz választási kampánya.
- Török Gábor megfejtette: ez volt a Fidesz kampányának a legnagyobb hibája (Naphíre) Török Gábor politikai elemző szerint a Fidesz egyik legnagyobb kampányhibája a „folyamatos baloldalizás” volt. Úgy véli, ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy Magyar Péter hiteles ellenzéki szereplőként tudott megerő
- Fidesz: két aktivista öngyilkos lett a zaklatások miatt (ATV) Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható öngyilkosságokról is beszámolt a Fidesz Védvonala: a párt közleménye szerint két korábbi fideszes segítő a választások után sem szűnő gyalázkodás és vegzálás
- Havasi Bertalan: két haláleset történt a választások után nem szűnő politikai zaklatások m... (Blikk.) Az Orbán Viktor kezdeményezésére alakult Védvonal tevékenységéről adott ki hosszú közleményt Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Sorra veszi benne, hogy milyen internetes uszításokkal, beszólások
- Donald Trump kimondta, Kína a másik nagyhatalom (Liner) Donald Trump új Kína-politikája stratégiai stabilitást hirdet, Tajvan és Ázsia aggódik.
- Havasi Bertalan szerint öngyilkosságba kergettek több fideszes segítőt „a politikai zaklat... (hvg.hu) „Ezeket az ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – közölte Orbán Viktor sajtófőnöke.
- Folytatódott a parlamenti vita a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorít... (Hír TV) A témáról Tuzson Bence beszélt a Napindítóban.
- Spielberg új ufófilmje megérkezett – egy gonosz vállalat rejtegeti a földönkívülieket, nem... (Sassy) A leleplezés napja című filmben egy Wardex nevű privát cég felel az ufótitkokért, mert a politikai hatalom négyévente változhat. A cég egy kiszivárogtató és egy különleges képességű nő nyomába ered, hogy mega
- Havasi Bertalan: Két segítőnk is öngyilkosságot követett el politikai zaklatás miatt (Index) A Fidesz közleménye szerint az ügyeket a hatóságok vizsgálják.
- Gregor Bernadett hosszú évek után először szólalt meg újra a színészbántalmazások ügyében (Blikk) Gregor Bernadett emlékeztetett arra, hogy az SZFE modellváltása idején már egyszer próbált megszólalni a színészbántalmazások témában, de akkor a posztját a politikai és áldozathibáztató kommentek miatt kénytel
- Takács Péter szerint Győrfi Pál leváltása is politikai bosszú (Infostart) A volt egészségügyi államtitkár nem érti, miért kell az OMSZ-re is kiterjeszteni a „politikai bosszúhadjáratot”. Egyben kifejezte, büszke rá, hogy Győrfi Pállal dolgozhatott.
- Lehet, hogy Magyarország lesz az első ország, ahol nem lesz országos terjesztésű politikai... (MHírlap) A Múosz-konferencia résztvevői szerint különösen nagy szükség van hiteles közmédiára
- A fideszes politikai kapcsolatai, többek között Bánki Erik nevének elhallgatását kérték a ... (444.hu) A Telex szerezte meg Z. Zsolt vallomását. Még azt is megüzenték neki, melyik ügyvéd lássa el a képviseletét. Miután a politikai ígéretekben csalódnia kellett, részletes vallomást tett konspirációs technikákról
- Tóth Zoltán: a Fidesz törölte a választási csalás tilalmát (Hírklikk) Miközben az új kormány figyelmét elsősorban az uniós források megszerzése, Magyarország nemzetközi kapcsolatainak rendezése és az ország politikai reputációjának helyreállítása köti le, egyre erősebben merül
- Takács Péter szerint Győrfi Pál leváltása a politikai bosszúhadjárat része (SzMo.hu) A volt egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán bírálta Győrfi Pál leváltását. A 22 éve hivatalban lévő szóvivő helyét Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át az OMSZ-nél.
- Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idej... (Mandiner) A Tisza egészségügyi vezetése menesztette Győrfi Pált az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.
- A politika a problémák megoldásáról szól, nem a közösségi médiáról – egykori brit miniszte... (Mandiner) Nick Gibb, egykori oktatási miniszter szerint manapság sok politikus azt hiszi, hogy a munkája kimerül abban, hogy előadja magát a tévében és posztol a közösségi médiában. A valóságban viszont a politika lényege a
- Tovább gazdagodtak a fideszes alapítványok, csak az MCC 60 milliárddal gyarapodott a NER u... (24.hu) Egy év alatt 77 milliárddal gyarapodtak, így összesen már 694 milliárd forintnyi eszközállományon ülnek a Fidesz politikai céljait szolgáló alapítványok.
- Végzetes stratégiai baki? Török Gábor megmutatta, hol rontotta el a kampányt az Orbán-korm... (Contextus) Éles kritikával illette a korábbi kormánypárt kampánystratégiáját a legismertebb hazai politikai elemző, miután végignézte a...
- Túlárazás, értelmetlenség, politikai vetítés: a NER emlékműve lesz a mohácsi híd (Telex) Pontosan tudta az előző kormány, hogy semmi sem indokolja a mohácsi híd és a kapcsolódó alföldi utak kétszer kétsávos kiépítését, mégis újabb tízmilliárdokat tolt bele közvetlenül a választás előtt.
- Kétségbeesett lépés a politikai süllyesztő ellen: Az RTL sikerműsorában tűnhet fel a bukot... (Contextus) Teljesen váratlan fordulatot vehet az egykori Jobbik-elnök és miniszterelnök-jelölt karrierje, miután a legfrissebb sajtóértesülések szerint...
- Fordulat Németországban: megvonhatják a menedéket a hadköteles ukrán férfiaktól (Mandiner) Egyre erősebb politikai igény mutatkozik az európai szabályozás módosítására is.
- Takács Péter reagált Győrfi Pál távozá-sára: „Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a hátt... (24.hu) Az egykori egészségügyi államtitkár nem érti, „miért kell a politikai bosszúhadjáratot kiterjeszteni.”
- Politikai lövészárokharc az iskolapadban – Kárpáti Iván jegyzete (Klubrádió) A jelenlegi rendszer egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy nem minden család tud ugyanannyit befektetni a felkészülésbe. Az ország jelentős részének erre egyszerűen nincs lehetősége. Éppen ezért a felvételi s
- Németországban megduplázódtak a politikai indíttatású bűncselekmények (MHírlap) A belügyminiszter „aggasztónak” nevezte a jelenséget
- A NER nem állt meg a határon, a felelősségre vonás miért állna meg? (MagyarHang) Ha valóban új korszak kezdődik a magyar politikában, akkor annak a határon túli magyar közéletben is láthatóvá kell válnia.
- Magyar Péter Lázár Jánost és Rogánt Antalt is megnevezte – Óriási hatalmat kap a politikus... (Blikk.) Fontos politikai témákról beszél kedden este Magyar Péter miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szóba került az új vagyonnyilatkozati rendszer, ennek kapcsán név szerint említette Lázár Jánost é
- Indokolatlannak és politikai indíttatásúnak tartja az ellene indult eljárást az Integritás... (Hírklikk) Indokolatlannak és politikai indíttatásúnak nevezte a vele szemben 2024-ben, az előző kormány alatt elindított eljárásokat az MTI-hez eljuttatott közleményében Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke, aki ellen
- Veszélyes fegyverré vált az, amiből súlyos hiány van – Egy eddig kiaknázatlan aranybányáva... (Portfólió) Az Európai Unió környezetvédelmi politikáját mostantól Európa védelmi stratégiájának kulcselemének kell tekinteni, jelentette ki Jessika Roswall, a környezetvédelemért, a vízügyi rezilienciáért és a versenyké
- A szociális és családügyi miniszter több gyermekvédelmi vezetőt is menesztett az állásából (Hír TV) Egyértelműen politikai alapon történnek az elbocsátások a Tisza kormány alatt - reagált a Fidesz országgyűlési képviselője.
- Megszólalt a vádemelés után az Integritás Hatóság elnöke: politikai megtorlásról beszél (Economx) Biró Ferenc aggasztónak találja, hogy a vádemelés időben egybeesik azzal, hogy a parlament elé kerül az IH jogkörét bővítő antikorrupciós törvényjavaslat.
- Vége a gyűlöletkampányok korának? Kitiltja az óriásplakátokat és a politikai hergelést a T... (10perc.hu) Az Országgyűlés megkezdte a politikai és gazdasági reklámszabályok gyökeres szigorításáról szóló törvényjavaslat vitáját. A Tisza-kormány célja, hogy örökre száműzze az internetről és a közterekről a gy
- Ebből azért lesz vihar, szakmai és politikai szinten is! (Mandiner) „Az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára.” Aha.
- "Koncepciós megtorló akció" - így minősítette az ellene zajló eljárást az Integr... (Blikk.) Sajtónyilatkozatban fejtette ki véleményét az ügyészség vele szembeni vádemeléséről az Integritás Hatóság elnöke. Biró Ferenc szerint egy politikai indíttatású koncepciós megtorló akció folyik ellene, és kü
- Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés b... (Ma.hu) Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt állhat bíróság elé Biró Ferenc Pál, aki szerint politikai indíttatású támadás zajlik ellene és az általa vezetett intézmény ellen.
- Magyar Péter: Elkezdtük helyreállítani az emberséget, amire olyan nagy szüksége van ennek ... (Népszava) A parlament keddi ülésén a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése és a gyűlöletkeltő politikai reklámok tilalma kapcsán ismét a volt kormánypártok szemére o
- Reagált az Integritás Hatóság vezetője a vádemelésre (Portfólió) Politikai indíttatású, koncepciós eljárásnak nevezte a vele szemben emelt vádakat Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke, aki szerint a büntetőügy célja az általa vezetett intézmény hiteltelenítése és
- Abszolút filmszínház (MagyarHang) Aki szerint a politikai színház a kormányzás helyett zajlik, az vagy egy barlangban él, vagy szándékosan tagadná el a valóságot.
- Megszólalt az Integritás Hatóság elnöke az ellene indult vádemelésről, politikai indíttatá... (Index) Az Állami Számvevőszék mérlegeli Biró Ferenc elmozdítását.
- Politikai indíttatású megtorlásról beszélt Biró Ferenc, miután vádat emeltek ellene (hvg.hu) Az Integritás Hatóság elnöke szerint aggasztó, hogy akkor emeltek ellene vádat, amikor a parlament elé kerül az antikorrupciós törvényjavaslat.
- Integritás Hatóság elnöke: Politikai indíttatású, koncepciós akció része az ellene indítot... (Telex) Biró Ferenc Pá lmeggyőződése, hogy be fog bizonyosodni az ártatlansága.
- Kemény szavak röpködtek a politikai reklámokról a parlamentben (Infostart) A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról szóló, a Tisza P
- A Willkommenskultur bukásától a lezárt határokig: hogyan változtatta meg Európa arcát a 20... (Vasárnap) Tíz év telt el a nagy migrációs krízis óta. Hol tartunk ma? Tények, elhallgatott statisztikák és a politikai földrengés, ami átírta a kontinens jövőjét. A 2015-ös esztendő úgy vonul be a modern európai történ
- Megszelídíti a jövő választási kampányait az Országgyűlés (Infostart) A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról szóló törvényja
- Megjelent Bojár Iván András új könyve: A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története (ProfitLine) Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája. A szerző naplószerű formában követi végig azt a több mint
2026.06.10
2026.06.09