A keresés eredménye 29 találat
- Zac Efron titokban Ausztráliába költözött (BorsOnline) A High School Musical sztárja titokban új életet kezdett egy másik kontinensen. Zac Efron hátat fordított Hollywoodnak és Ausztráliába költözött.
- Közel három év után véget ért Ariana Grande és Ethan Slater kapcsolata: már hónapokkal eze... (Twice) Úgy tűnik, lezárult Ariana Grande és Ethan Slater románca. A nemzetközi sajtóban megjelent értesülések szerint a „Wicked” című musicalfilm sztárjai közel három év együttlét után külön utakon folytatják é
- Eszenyi Enikő lemondta a rendezését a József Attila Színházban (Telex - k) A rendező a Ghost című musicalt rendezte volna meg a Nemcsák Károly igazgatta színházban.
- Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát (SzMo.hu) A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.
- A debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad remek programokkal vár majd mindenkit (Kulturzone) A Nagyerdei Szabadtéri Színpad idén is változatos programokat kínál: a musicalektől a koncerteken át a vígjátékokig, a néptánctól az operettig minden korosztály találhat magának kulturális élményt a Békás-tó
- Ha szereti az interaktív előadásokat, az Erkelben a helye (MNemzet) Ember Márk különleges musicalt rendez a teátrumban.
- Testközelben a színészek: Ember Márk interaktív musicalt rendez az Erkelben - Videó (BorsOnline) A nézők nem csupán szemlélői, hanem aktív részesei is lesznek.
- Ember Márk interaktív musicalt rendez az Erkelben (Ripost) Új fejezet nyílik a következő évadban az Erkel Színház univerzumában.
- Gregor Bernadett szívügye elevenedett meg a színpadon: Bemutatták a Jókutyák musicalt (ACNews) Különleges és hiánypótló előadás díszbemutatójának adott otthont június 1-jén a budapesti Térszínház. A Jókutyák musical nem csupán egy szórakoztató zenés produkció, hanem egy olyan művészeti kezdeményez
- Elcsukló hangon vallott érzéseiről Muri Enikő, mindent kitálalt a múltról (Kiskegyed) Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett Muri Enikő pályafutása. Az énekesnő az Evita című világhírű musical egyik címszereplője lesz a Madách Színház 2026-os bemutatójában, ezzel egy olyan szerepet kapott meg,
- Muri Enikő az Evita szerepéről: „Én is megtapasztaltam, milyen, amikor az emberek bántanak... (Femina ) A Madách Színház 2026 szeptemberében bemutatja Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát, melyben Muri Enikő váltott szereposztásban a címszereplőt alakítja.
- Várakozásokat felülmúló évadot zárt az Erkel (Ripost) Hatalmas sikerrel robbant be a musicalszínházként megújult Erkel.
- Pierce Brosnan a Mamma Mia! sztárja volt, mégsem akart musicalt forgatni: ki nem találod, ... (Femina ) Pierce Brosnan korábban egész karriere során kerülte a musicaleket.
- 10 érdekesség az 50 éve készült musicalről, az Evitáról (Port.hu) Andrew Lloyd Webber és Tim Rice musicaljéből a Don't Cry For Me, Argentina című dal még a londoni színpadi bemutató előtt a toplisták élén kötött ki.
- Megalázták Janza Katát: emelt fővel hagyta ott őket (Blikk) Janza Kata neve a közönség számára évtizedek óta egyet jelent a profizmussal, fegyelmezettséggel és magas szintű színpadi jelenléttel. A Budapesti Operettszínház művésznőjét sokan a legnagyobb musicalszerepekből
- Janza Kata kimenekült a próbáról, megalázó helyzetbe hozták (Propeller) Janza Kata szó nélkül otthagyta a színpadot: így reagált a megalázó helyzetre. Janza Kata neve mára összeforrt a musicalszínpadok világával, a kollégái pedig nemcsak a tehetsége, hanem a legendás munkabírása mi
- Ezrek mentek el Bereczki Zoltán 50. születésnapjára szombaton - Szinetár Dóra is ott volt (Blikk.) Jubileumi koncerttel ünnepelte 50. születésnapját Bereczki Zoltán szombaton este a Papp László Budapest Sportarénában. Az ország egyik legismertebb musicalsztárja több mint három évtizedes pályafutását idézte fel
- Kalandos életét könyvben, filmben, operában, tévésorozatban és musical formájában is feldo... (MHírlap) Benyovszky Móric, Madagaszkár királya
- Álruhában járt gyógyszertárakba, és kézfertőtlenítőt ivott: sokkoló vallomást tett a Mamma... (Blikk) Kendőzetlen őszinteséggel vallott múltjáról Lloyd James Green, a Mamma Mia! musical egykori sztárja, aki képtelen volt feldolgozni a hírnevet és a magánéleti válságait. Bevallása szerint súlyos függőséggel küzd
- Curtis szakmát váltott? Kiderült, hol vállalt szerepet, miután kilépett a Megasztárból: „H... (Blikk) Curtis különleges szerepben tűnt fel az Erkel Színház színpadán, amikor csatlakozott a Hogyan tudnék élni nélküled? című musical előadásához. A Demjén Ferenc slágereivel elhíresült darab, amely már a mozikban
- Sírba viszi a titkát Bereczki és Janza (Blikk) Bereczki Zoltán ezúttal Janza Katával találkozott Ábel Anita oldalán a Palikék Világa „carcast” mini sorozatában, az „Úton az Arénába”. A két művész éveken át együtt alkotott a musicalszínpadok legintenz
- Számítógépes sorsolástól a Demjén-lázig: négy évtized a magyar zenés filmek tükrében (Kultúra.hu) Nem kizárólag filmdalok tettek maradandóvá mozifilmeket, de önálló zenés filmek is születtek szép számmal, akad köztük koncertfilm, musical, életrajzi munka egyaránt. Titkuk az időtálló slágerekben keresendő.
- Kurt Elling, Nemzeti Filharmonikusok és Az oroszlánkirály – a Margitszigeti Színház sokszí... (Mandiner) Opera- és musicalbemutatók, lézershow-val egybekötött könnyűzenei koncert, jazz- és borfesztivál: május 16-án elrajtolt a Margitszigeti Szabadtéri Színház négy hónapos kulturális rendezvénysorozata. Bán Teodóra
- Gadó Anita: „Az irónia a humorforrásom” (Glamour) Az Evita egy rendkívüli nő felemelkedésének és tragikusan rövid útjának drámája Andrew Lloyd Webber világhírű zenéjével. Az idén 50 éves musicalt szeptemberben mutatja be a Madách Színház, Eva Peron szerepébe
- Különleges darab: egy Anna-báli szerelem története elevenedik meg a színpadon (NLC) 2026. augusztus 28-án felolvasószínházi keretek között mutatják be az Anna! – Egy tánc, más nem számít! című új magyar musicalt a balatonfüredi Anna Grand Hotel báltermében.
- „Nem akartunk megfelelni semminek” - Interjú Nagy Ricsivel és Molnár Karesszel, az Anna. -... (Glamour) Ha volt időszak, ami alaposan és kollektív módon írta át a történetünket, akkor az a Covid volt. És mégis, pont ennek az időszaknak köszönhető az Anna! - Egy tánc, más nem számít! című musical, amivel idén au
- Május közepén indul az évad a Margitszigeti Színházban (NLC) Világsztárok, operák, musicalek, jazz, bor és családi programok várják idén nyáron a közönséget a Margitszigeti Színházban.
- „Nem kellett a másik örömére irigykednünk” – Az évtizedes barátságáról vallott Bereczki Zo... (Blikk) Bereczki Zoltán és Dolhai Attila évtizedek óta jóban vannak, már a szakmai áttörést jelentő musicaljük, a 2004-es Rómeó és Júlia előtt is ismerték egymást. A viszonyuk a közös munkával csak jobbá vált: mire
- A Margitsziget lesz Budapest kulturális központja idén nyáron is (MNemzet) Sztárfellépők, operaelőadások és musicalek is szerepelnek a programban.
2026.06.10
2026.06.09
2026.06.08
2026.06.03
2026.06.02
2026.05.31
2026.05.28
2026.05.26
2026.05.24
2026.05.23
2026.05.21
2026.05.19
2026.05.17
2026.05.16
2026.05.13
2026.05.12