A keresés eredménye 93 találat
- Generációváltást ígér az új elnök – kik lehetnek az Ökumenikus Segélyszervezet új kampánya... (Infostart) Nagyon fontos, milyen értékeket képviselnek a szervezettel kapcsolatban levő ismert, híres emberek, és azok kompatibilisek-e a szervezet alapelveivel – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gáncs Kristóf. Kité
- Elemző: a küföldi nyaralást tervezők is örülhetnek a forint erősödésének (Infostart) Beke Károly szerint a következő időszakban leginkább azt lesz érdemes figyelni, meg tudja-e dönteni a négyéves csúcsot a magyar deviza. A Portfolio elemzője az InfoRádióban azt mondta, a befektetők többsége hiteles
- A meteorológus elmondja, idén bejön-e a Medárd napi népi bölcsesség (Infostart) A következő néhány nap rácáfol a Medárd napi népi jóslásra, ugyanis előfordulnak majd záporok, zivatarok, miközben hétfőn az ország nagy részén még száraz, napos idő volt – erről beszélt az InfoRádióban
- Stafétaátadás az Ökumenikusoknál – Gáncs Kristóf: ha felül tudunk emelkedni a megosztottsá... (Infostart) Már évekkel ezelőtt elkezdődött a generációváltás folyamata, a kormányváltás pedig tovább erősítette, hogy megtörténjen a staféta átadása – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Gáncs Kris
- Gál Katalin: az idei Ünnepi Könyvhét lényegében „a könyvszakma ajándéka az olvasóknak” (Infostart) A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke a 97. Ünnepi Könyvhét előtt az InfoRádióban arról beszélt, hogy a rendezvény annak ellenére is rekordszámú kiállítóval és programmal várja jún
- Részletek – Majdnem 50 év után megújul a Nyugati téri aluljáró, a felüljárót pedig elbontj... (Infostart) A tervezett beruházások érintik többek között az utasforgalmi és üzemi tereket, a közvilágítást, az utastájékoztatási rendszert és a közműinfrastruktúrát is. Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője az InfoRádiób
- Azt hihetnénk, hogy Európában van a legtöbb migráns (Infostart) Pedig nincs így, sőt, az interkontinentális migránsok aránya a teljes migráción belül kisebbséget jelent – mondta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet kutatója. A migránsokat számolni egyé
- Kis András: az erdők egy részében hiába várjuk, hogy magától rendbe jöjjön, szükséges az e... (Infostart) Nem a beavatkozás, hanem a tétlenség a legdrágább a telepített, magukra hagyott erdőkben – erről beszélt az InfoRádiónak a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezető elemzője. Mint mondta, ha nincs megter
- Gerendai Károly a Platán Gourmet megszűnéséről: nálunk még hiányzik az a réteg, amelyik el... (Infostart) A vállalkozó az InfoRádióban arról beszélt, hogy az étterem csak komoly veszteségek mellett tudott ugyanazon a színvonalon működni, de a tulajdonosokkal úgy vélték, a Platán Gourmet üzemeltetése inkább küldetés
- Magyarországra érkezhet az ukrán elnök – a nap hírei (Infostart) Szigorítja a vendégmunkások magyarországi munkavállalási lehetőségeit a kormány. Ismét nyilvánossá válhatnak az építési engedélykérelmek - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter. Az InfoRádió
- Drága-e itthon nyaralni? – Pach Gábor: a Balaton legyen négy évszakos. (Infostart) Elkezdődött a balatoni szezon, de az elmúlt évtizedben már a négyévszakos Balaton lett a fő célkitűzés – mondta el Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, aki elmondta: idén ugy
- Rendkívüli vendége lesz a „Kormányinfónak” (Infostart) Vitézy Dávid vélhetően megszokásból az Orbán-kormányok alatti nevén nevezte a Facebookon a kormányzati sajtótájékoztatót, amelyet 10 órától élőben közvetítünk az InfoRádióban és az Infostarton, tartson vel
- Rab Árpád az AI-világról: a jövő értéke a hatékonytalanság (Infostart) A jövő értéke nem a hatékonyság, mert ezt kiszerveztük a gépeknek, hanem a hatékonytalanság – mondta az Inforádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézet
- Talmácsi Gábor: a Magyar Nagydíjon kiderül, hogy a Ducati fel tudja-e venni a versenyt az ... (Infostart) A hétvégén Balatonfőkajáron rendezik a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. Az egész hétvégére sok izgalmat és jó hangulatot vár az InfoRádiónak nyilatkozó Talmácsi Gábor, aki elárulta, hogy a
- Talmácsi Gábor: a Magyar Nagydíjon kiderül, hogy a Ducati fel tudja-e venni a versenyt az ... (Infostart - s) A hétvégén Balatonfőkajáron rendezik a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. Az egész hétvégére sok izgalmat és jó hangulatot vár az InfoRádiónak nyilatkozó Talmácsi Gábor, aki elárulta, hogy a
- Nagy László: stabil a Veszprém gazdasági háttere (Infostart) A különféle híresztelésekkel ellentétben stabil a friss bajnok Veszprém férfi kézilabdacsapatának háttere, így bizakodva készül a klubvezetés az új szezonra - hangsúlyozta az InfoRádiónak Nagy László, a bakony
- Nagy László: stabil a Veszprém gazdasági háttere (Infostart - s) A különféle híresztelésekkel ellentétben stabil a friss bajnok Veszprém férfi kézilabdacsapatának háttere, így bizakodva készül a klubvezetés az új szezonra - hangsúlyozta az InfoRádiónak Nagy László, a bakony
- Rudolf Péter is megszólalt az Eszenyi-ügyről, etikai kódex és művészkamara létrehozását sü... (Blikk) Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója szerint a művészvilágban tapasztalható hatalmi visszaélések kezelésére egy művészkamara és etikai kódex létrehozása jelenthetne megoldást. Az InfoRádió Aréna című műs
- Taxisok a TaxiTrackről: nincs értelme adatokat átadnunk a konkurenciának (Infostart) A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete a BKK TaxiTrack nevű új adatgyűjtési rendszerének azonnali felfüggesztését kezdeményezi – számolt be az InfoRádióban Kiss Ádám, a szervezet elnöke, aki szerint nem megkövetelhe
- Sertéspestis már házi disznón is – Nébih-elnök az InfoRádióban: biztonságos a bolti sertés... (Infostart) Védőkörzet, lemészárolt sertésállomány, fertőtlenítés – ezek az első lépések, amelyeket a házi sertésre átterjedt sertéspestis ügyében helyben tenni kell, de Nemes Imre bízik benne, további intézkedésekre
- „Ami most zajlik, az nem tisztességes” – Rudolf Péter etikai kódex és művészkamara létreho... (Infostart) Sokféle úton lehet hozzányúlni egy-egy színdarabhoz, rengeteg rendezői módszer létezik, de mindig kordában kell tudni tartani az indulatokat és fel kell tudni ismerni, meddig lehet elmenni – mondta az InfoRádió Arén
- Dübörög a szamócaszezon, de a magyar termelők nem bírják az árversenyt az importáruval (Infostart) A hazai vásárlók körében kedveltebb a magyar szamóca, mert finomabb az íze, érettebb, édesebb és kevésbé kemény, mint a Spanyolországból vagy Görögországból érkező, olcsóbb áru – mondta az InfoRádióban B
- Velkey György János: Magyarországon kevés az egyházi kórház, meg is kell küzdeniük a forrá... (Infostart) Új vezetőt választott az Egyházi Kórházak Egyesülése: a szervezet elnöki tisztségét a jövőben Velkey György János tölti be. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az InfoRádióban az egyházi fenntartású kór
- Már jövő hét elején kész találkozni az ukrán elnökkel a magyar kormányfő – a nap hírei (Infostart) A német kancellár kijelentette, Magyarország gazdasági fejlődésében számíthat Németország segítségére. Az amerikai elnök szerint a következő egy hétben létrejöhet a megállapodás Iránnal. Az InfoRádió legfo
- Kaiser Ferenc: a modern hadseregek hibrid megoldásokban gondolkoznak, nem tudnak mindent a... (Infostart) A jövő háborúit sem csak gépekkel vívják majd, mindig szükség lesz emberi erőre a harctéren – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati E
- Kaiser Ferenc az Arénában: befagyott az ukrán front, az erődöv és a drónok Ukrajnát segíti... (Infostart) Amíg tavaly 4500-500 négyzetkilométert foglalhattak el az oroszok Ukrajnában, idén érdemleges területnyereségre nem tettek szert Kaiser Ferenc szerint. A védelem- és biztonságpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna c
- „Ő egy olyan zseni, aki talán még nem született az egész földkerekségen” – Milák Kristóf ú... (Infostart) A kétszeres olimpiai bajnok úszó több dobogós helyezést, köztük három aranyérmet szerzett a Mare Nostrum-sorozat első két állomásán. Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke az InfoRádióban úgy fo
- „Ő egy olyan zseni, aki talán még nem született az egész földkerekségen” – Milák Kristóf ú... (Infostart - s) A kétszeres olimpiai bajnok úszó több dobogós helyezést, köztük három aranyérmet szerzett a Mare Nostrum-sorozat első két állomásán. Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke az InfoRádióban úgy fo
- Nyéki Balázs: nem a szívem csücske, ami a bajnoki döntőben történt, Máltán viszont csúcsví... (Infostart - s) Sorozatban ötödször lett magyar bajnok az FTC férfi vízilabdacsapata, amely 3–0-s összesítéssel nyerte meg a Honvéd elleni döntőt. A zöld-fehérek vezetőedzője az InfoRádióban azt mondta, nehéz szépen és jól
- Nyéki Balázs: nem a szívem csücske, ami a bajnoki döntőben történt, Máltán viszont csúcsví... (Infostart) Sorozatban ötödször lett magyar bajnok az FTC férfi vízilabdacsapata, amely 3–0-s összesítéssel nyerte meg a Honvéd elleni döntőt. A zöld-fehérek vezetőedzője az InfoRádióban azt mondta, nehéz szépen és jól
- Gacsályi József: a sok negatív mellett van egy pozitív hatása is az aszálynak (Infostart) A Homokhátság hivatalosan már félsivatag, ezen javítani még lehet, de visszafordítani már nem – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazg
- Tisztítótűz, kisöprés, kirakatperek, bebörtönzések – példák a rezsimváltás utáni elszámolt... (Infostart) Demokratikus országokban az elszámoltatás általában kirakatperek keretében zajlik, és a kezdeményezők leginkább a demokrácia erősségét próbálják ezzel bizonyítani – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolg
- Történelmi csúcson a belső menekültek száma, Európában is érdekes változás figyelhető meg (Infostart) Bár a nemzetközi migráció továbbra is meghatározó jelenség világszerte, az érintettek többsége még mindig nem lépi át az országhatárokat – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet elemzője. Gönczi
- Tanácsok, praktikák – így védekezhetünk hatékonyan az autótolvajok ellen (Infostart) Lehetőleg olyan helyre parkoljunk a járművünkkel, ahol van biztonsági kamera, ami jól kivilágított hely és ne hagyjunk értéktárgyakat az autónkban – javasolta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság
- Nem most lesz pluszos a budapesti BL-döntő – Szabados Gábor az Arénában (Infostart) Hosszú távon térül meg a Bajnokok Ligája döntő budapesti megrendezése, valódi hasznot a város- és országimázsra gyakorolt hatása miatt hoz majd – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor
- Egyre inkább terjed a magyarok körében is a digitális tárca (Infostart) Sem az utazás szervezésében és kifizetésében, sem pedig a bankkártya használatát tekintve nem térnek el lényegesen a magyarok szokásai a Kelet-Közép-Európában élők szokásaitól – mondta az InfoRádióban egy f
- Szabados Gábor az Arénában – Ennyit nyer Budapest a BL-döntőre érkezőkön (Infostart) Akár 100 ezer látogató is érkezhet Budapestre a szombati BL-döntőre, akik átlagosan fejenként 1000 eurót költenek majd el – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász. Több an
- Szabó Vilmos a BL-döntő munkálatairól: az MLSZ később is hasznosíthatja a most tanultakat (Infostart) Komoly presztízst és értékes tapasztalatot jelent a Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársainak a Bajnokok Ligája-döntő budapesti rendezésében segíteni – hangsúlyozta az InfoRádióban az MLSZ nemzetközi és szerv
- Csicsmann László: erősödik a Forradalmi Gárda Iránban (Infostart) A Közel-Kelet-szakértő szerint Iránban különböző hatalmi pólusok rivalizálnak egymással. Csicsmann László az InfoRádió Aréna című műsorában úgy értékelt: miközben a háborús konfliktusok nyomán a Forradal
- Zsidai Zoltán Roy: a versenytársaink a turizmust kivették a politikai közegből (Infostart) Zsidai Zoltán Roy gasztronómiai szakember, a Zsidai csoport tulajdonosát, ügyvezetője, a Magyar Éttermi Szövetség elnöke a turizmus és vendéglátás magyarországi helyzetéről, prioritásairól beszélt az InfoRádió
- Csicsmann László: borítékolható, hogy folyton kiújul majd a konfliktus Iránban (Infostart) A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint mivel Izrael nem érte el a rezsimváltást Iránban, a térségben várhatóan időről időre újra kiéleződik a konfliktus. Csicsmann László az InfoRádió Aréna című
- Lengyel-magyar forradalom – mindkét nemzet a szovjetek ellen fordult (Infostart) A konferencia nemcsak a történeti áttekintés, hanem az emlékezet miatt is fontos, mert 1956-ban a lengyelországi és a magyarországi események „szabadságkódként” működtek – fogalmazott az InfoRádióban a Nemzet
- Korszakos nagy ígéret – Így lesz újra Európa vezető hadserege Németországé (Infostart) Három fázisban indul neki Európa legnagyobb hadereje rehabilitálásába Németország, a történelmi előzmények után most már újra állami szerepvállalással, illetve vezérlettel. Az InfoRádió által megkérdezett sz
- Egy bő négyes metrónyi pénzt nyer az állam azzal, ha az eurózónához csatlakozás útjára lép... (Infostart) A GKI gazdaságkutató elemzője, Mihályi Máté az InfoRádióban úgy vélekedett, évente 600 milliárd forinttal kevesebbe kerülne a hazai államadósság finanszírozása, ha a magyar kamatszint akkora lenne, mint az eurót
- Cáfolnak a taxisok, nem terveznek blokádot a BL-döntő hétvégéjén (Infostart) A sajtóban megjelentekkel ellentétben a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete nem tervez taxisblokádot, a megállapodásra törekszenek. Kiss Ádám elnök az InfoRádióban hangsúlyozta, a 27 százalékos tarifaemelést el tudjá
- Koren Balázs: a sok negatív mellett két nagyon jó hatása is van a fiatalokra az AI-nak (Infostart) A mesterséges intelligencia használatához szükséges egy alapvető tárgyi tudás és ismeret – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatan
- Új zöld projekt indult Szegeden, ami minta lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben (Infostart) A zöldfelületek növelésével, vízmegtartó rendszerekkel és innovatív megoldásokkal csökkentenék a városihősziget-hatást Szegeden. Nagy Sándor alpolgármester az InfoRádióban elmondta: ahhoz, hogy a hatást mérsé
- Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban marad... (Infostart) Tradíciói miatt a labdarúgó NB I-ben van a Vasas helye, amely három év után jutott vissza az első osztályba és amelynek a bennmaradás lesz a célja 2027-2027-ben – erről beszélt az InfoRádiónak a klub sportigazgat
- MOB-főtitkár: a párizsinál is nagyobb lehet a magyar csapat Los Angelesben (Infostart) Bő két év múlva rendezik a Los Angeles-i olimpiát, a MOB azonban már öt-hat éve elkezdte a szakmai felkészülést. Fábián László az InfoRádióban elmondta: a következő hetekben egyeztetnek a sportági szakszövets
- Baltás Eszter: veszélyes bőrápolási trendek terjednek az interneten (Infostart) Évente háromezer új melanómás esetet regisztrálnak Magyarországon és mintegy 360-an halnak meg emiatt. A rosszindulatú daganatok sorában pedig a melanóma a 9-10. helyen áll – emelte ki az InfoRádióban a Magyar Derm
2026.06.09
2026.06.08
2026.06.07
2026.06.06
2026.06.05
2026.06.04
2026.06.03
2026.06.02
2026.06.01
2026.05.31
2026.05.30
2026.05.29
2026.05.28
2026.05.27
2026.05.26
2026.05.25
2026.05.24
2026.05.23