A keresés eredménye 1476 találat
- Olcsóbb lett a hús és a tej, de a nyaralásért csillagászati összeget kérnek – itt vannak a... (ATV) Májusban 1,8 százalékra lassult a fogyasztói árak éves emelkedési üteme az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
- Nem csak az számít, hány órát alszol: ez a 3 szokás is terhelheti az agyat (Rúzs Online) Az alvásról sokan még mindig úgy gondolkodnak, mint amit majd „bepótolnak” hétvégén. Egy friss, nagy mintán végzett megfigyeléses kutatás azonban arra figyelmeztet: bizonyos alvási szokások összefüggésbe hozha
- Kikotyogta a friss tanulmány: ez az 5 étel csökkentheti a demencia kockázatát (Kiskegyed) A szakemberek szerint a szellemi hanyatlás kialakulásában nemcsak az életkor, hanem a mindennapi szokások is fontos szerepet játszanak.
- Ijesztő dolgot találtak a kutatók: veszélyes lehet a túl gyakori szunyókálás? (Rúzs Online) Sokan csak egy kis ártatlan pihenésnek tartják, pedig a gyakori vagy hosszú szunyókálás komoly figyelmeztető jel is lehet. Egy friss kutatás szerint bizonyos alvási szokások akár rejtett betegségekre és megnövekedet
- Frissítette az uniós légi közlekedési tiltólistát az Európai Bizottság (MNemzet) Brüsszel jelenleg 154 légitársaság számára tiltja az uniós légtér használatát.
- Nap végére még mutatott egy fordulatot a forint (Portfólió) Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb árnyomás megnyithatja az ajtót a Magyar Nemzeti Banknak egy kamatcsökkentés fe
- A cégek harmadánál valami jó dolog fog történni hamarosan (Economx) Bár a gazdasági környezetet továbbra is bizonytalanság övezi, a magyar vállalatok többsége bizakodva tekint a következő hónapokra. A Manpower friss felmérése szerint minden harmadik cég létszámbővítés ...
- Elmarad a várva várt enyhülés? Akár 2026 végéig is maradhat a magas kamat az Egyesült Álla... (Pénzc.) A Reuters friss felmérése szerint egyre több közgazdász számít arra, hogy az amerikai jegybank 2026 végéig változatlanul hagyja irányadó kamatát.
- Péterfy Bori majdnem kilőtte a szemét egy pezsgős dugóval (SzMo.hu) Péterfy Bori egy klipforgatáson szenvedett szemsérülést közel húsz évvel ezelőtt egy pezsgős dugó miatt. Az énekesnő egy friss vizsgálat után idézte fel, hogy a Mundruczó Kornél rendezte forgatáson a vakságtól
- A Hyundai Ioniq 6 N-Line már nem paráztat be: ekkora hatótávval bárhová eljutunk (Blikk.) A Hyundai Ioniq 6 frissített változata felnőttesebb és kellemesebb lett, sőt talán kicsit könnyebb is befogadni a futurisztikus formát. A hatótáv pedig már a legkekecebbeket is meggyőzheti: ekkora értéknél már nem
- Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett (Metropol) Nagyon nagy a baj, friss hírek érkeztek.
- Friss Agatha Christie sorozat a láthatáron egy új és fiatal Poirot-val (Médiapiac) Teljesen új Agatha Christie-sorozat készül a BBC-nél, amelyben Hercule Poirot még fiatal. Az ikonikus detektív szerepére már ki is választották a megfelelő színészt.
- Szalai Piroska lerántotta a leplet: a tények nem Magyar Pétert igazolják (Demokrata) A munkaerőpiaci szakértő szerint a friss adatok egészen más képet mutatnak, mint amit a miniszterelnök próbál kialakítani Magyarországról.
- Az Europion szerint nem árad tovább a Tisza, stabilizálódhat a Fidesz maradék tábora (Népszava) A friss, júniusban készült felmérés alapján a biztos pártválasztók között 63 százalék támogatja a jelenlegi, 28 százalék pedig a korábbi kormánypártot. Ugyanakkor egyetlen olyan nagy demográfiai csoport sincs,
- Ingatlanok, százmilliós tartozások és üres bankszámlák: ezek a legmegdöbbentőbb adatok a p... (Blikk.) Nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők friss vagyonnyilatkozatai, amelyekből ezúttal is kirajzolódik, hogy óriási különbség van a politikusok anyagi helyzete között. Akadnak, akik több tucat ingatla
- Ketyeg az óra: 25 ezer családot fenyeget többmilliós büntetés (Economx) Alig néhány hét maradt a Babaváró hitel egyik legfontosabb határidejéig. A BiztosDöntés.hu az MNB friss adataira hivatkozva arról ír, hogy közel 25 ezer házaspár még mindig nem teljesítette a gyermekv ...
- Estére visszapofozták a forintot – mi folyik itt? (Portfólió) Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb árnyomás megnyithatja az ajtót a Magyar Nemzeti Banknak egy kamatcsökkentés fe
- Több ezer milliárd dolláros piaccá vált a létesítményüzemeltetési szektor (ProfitLine) A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2 450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2 610 milliárd dollárra nő – mutat rá a Global Market Insights Inc. friss elemzése. A tanul
- Lezárták a nyomozást Hulk Hogan halála ügyében, kiderült, mi okozta a tragédiát (Naphíre) Új részletek kerültek napvilágra Hulk Hogan halálával kapcsolatban. A hatóságok friss jelentése szerint a legendás birkózó természetes okok miatt hunyt el, és a vizsgálat során nem merült fel bűncselekmény gyan
- Hatalmas lyuk tátong az öreg kontinens pénzügyeiben: ezermilliárdos hiány fenyeget (Portfólió) A friss adatok szerint már évi 1400 milliárd eurós finanszírozási hiány fenyegeti Európa gazdasági céljait a bankok oldaláról. A deficit főként az energetikai átmenet, a védelmi kiadások, a digitalizáció és az
- Megállt az infláció: több alapélelmiszer ára is csökkent májusban (Forbes) A friss adatok szerint az infláció történelmi mélypontra süllyedt, miközben több alapvető élelmiszer is olcsóbb lett.
- Mol-robbanás Tiszaújvárosban: Minden sérült elhagyhatta a kórházat, megkezdődött a romok e... (10perc.hu) A Mol friss közleménye szerint a május 22-i tiszaújvárosi üzemi robbanásban megsérült összes munkavállaló elhagyhatta a kórházat, ketten pedig már vissza is tértek dolgozni. A halálos áldozatot is követelő kata
- Friss hírek érkeztek a debreceni egyetemen történt robbanás kapcsán: egy embert kórházba s... (BorsOnline) Súlyos égési sérüléseket szenvedett az áldozat.
- Későn alszol el? Rossz hírünk van! Hajlamosabb lehetsz a magányra és a szorongásra – állít... (NLC) Nem mindegy, hogy mikor alszunk el. Egy friss kutatás szerint a későn fekvők sokkal nagyobb eséllyel élik meg a mentális nehézségeket.
- Friss vagyonnyilatkozatok – többet hozott a kormánypropaganda az éneklésnél (24.hu) Belenéztünk a parlamenti frakcióvezetők és az ismertebb képviselők vagyonnyilatkozataiba.
- Jó eséllyel jöhetnek az alacsonyabb kamatok itthon - Ez lesz a sorsa az árrésstopnak, jön ... (Blikk.) Jó esélye van a hazai alapkamat további csökkentésének, akár két alkalommal is idén. A friss gazdasági elemzés szerint tempót válthat a magyar gazdaság. Az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2
- Itt a kormány bejelentése, nagy átalakítás indul sok magyar munkahelyen: erre rengetegen v... (Pénzc.) Egy friss kormányzati intézkedés nyomán több ezer magyar vállalat számára válik olcsóbbá és gyorsabbá a kötelező NIS2 kiberbiztonsági auditok teljesítése.
- Horvátországban nyaralsz idén? Nagyon nem mindegy, mikor mész: kijött a friss időjárás elő... (Pénzcentrum) A Horvát Meteorológiai és Hidrológiai Szolgálat közzétette a 2026-os nyári szezonra vonatkozó előrejelzését.
- Zseniális nagymama-trükk: így tárold a cseresznyét, hogy egy hét múlva is ropogós és lédús... (BorsOnline) Így tárold a cseresznyét, hogy friss és lédús maradjon.
- Nyolc gyerek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán - frissítés, új információk (Blikk.) Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, a 18-as kilométerszelvényben Budapest felé.
- Megjöttek a friss nyugdíjas adatok: Mutatjuk a részleteket (Rúzs Online) Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a nyugdíjak, de a friss adatok alapján a bérek gyorsabb növekedése miatt sok idős ember mégis azt érezheti, hogy egyre nehezebb tartani a lépést. A lényeg nem csupán az, menny
- Egyre több vállalat dönt úgy globálisan, hogy végleg kiszervezi ezt a feladatot (Portfólió) A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2610 milliárd dollárra nő – mutat rá a Global Market Insights Inc. friss elemzése. A tanulm
- Korszakváltás az Apple-nél: Google-alapú AI-val születik újjá az iPhone és az iOS 27 (Rakéta) Az Apple idei fejlesztői konferenciáján (WWDC) nem csupán az operációs rendszerek menetrendszerű frissítéseit mutatták be, hanem hivatalosan is lezárult egy korszak, miközben a vállalat a Google technológiájára tá
- Tiszaújvárosi robbanás: fontos bejelentést tett a Mol (Ripost) A sérültek állapotáról osztottak meg friss híreket.
- Mediterrán étrend: az egészséges, egyensúlyi étkezés egyik legegyszerűbb formája (Kiskegyed) Ahogy beköszönt a nyár, sokan ösztönösen könnyedebb ételek után nyúlnak. Több friss zöldség és gyümölcs kerül a tányérra, szívesebben fogyasztunk salátákat, grillezett fogásokat, és a nyaralások során is
- Sokkal nagyobb nyomás nehezedik a dolgozó anyákra, mint az apákra (HRportal) A munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolása továbbra is aránytalanul nagy terhet ró a nőkre, akik gyakran a saját pihenésre szánt szabadságukat is ápolási feladatokra fordítják. Egy friss felmérés sz
- Így néz ki Amerika kapitány frissen eladósorba került otthona (Roadster) Már adott rá kedvezményt.
- A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók (Promotions) Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
- Lila mezők, nyugtató illatok: 7 különleges helyszín, ahol levendulaszüret és számos élmény... (Kulturzone) Június a levendula virágzásának főszezonja, amikor az ország számos pontján lila szőnyeggé változnak a mezők. A frissen nyílt levendula nemcsak látványában különleges: illata is meghatározza a nyár eleji táj h
- Szinetár Dóra 8 éves kisfia így játszott az anyukájával: Benji rengeteget nőtt a friss vid... (Femina ) Szinetár Dóra über édes videót osztott meg 8 éves kisfiával, Benjivel.
- Ettől nem lettünk nyugodtabbak: jóval kevesebb lehet a földgáz az európai tárolókban télre... (Origo) A világ egyik legjelentősebb energiatudományi intézetének friss tanulmánya nem kertelt.
- Friss fotón Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik kislánya, mindenki odáig van érte (BorsOnline) Buzsik Borka nagyon aranyos fotót mutatott.
- Ettől több, édesebb termést hozhat a dinnye még száraz nyarakon is (Agroinform) Szeretnél ropogósan friss, lédús dinnyéket szüretelni akkor is, amikor a nyár perzselő szárazsággal támad? Felfedjük, mire figyelj, hogy a termésed ne csak több, de finomabb is legyen!
- Sorra dőlnek a dominók: az óriásplakátokat célozza Magyar Péterék legújabb jogszabálya (Kiskegyed) Friss.
- Megjöttek a német gazdaság friss számai (Portfólió) Bár áprilisban nőtt a német ipari termelés és a vártnál jobban alakult az export is, a közgazdászok szerint továbbra sincsenek egyértelmű jelei a gazdasági fellendülésnek. A gyenge megrendelések és a romló kilá
- Itt a lista: ezek az iPhone-ok és Apple-eszközök kapják meg az idei nagy frissítést (hvg.hu) Több meglepetést is tartogatnak az Apple által kiadott listák: vannak termékek, amelyek meglepő módon még mindig támogatni fogják az idei új operációs rendszereket, és akadnak olyanok is, amelyek valamiért nem. Pedi
- Robotok, önjáró járművek és adatvezérelt rendszerek (MHírlap) Egy friss iparági előrejelzés szerint 2035-re a modern raktárak akár fele is alkalmazhat valamilyen automatizált technológiát
- Feketelistára tették a Szegeden gyárat építő BYD-t (Vezess) Az amerikai védelmi minisztérium frissítette a kínai hadsereggel együttműködő “kínai katonai vállalatok” listáját. Két autógyártó is rajta van.
- Íme Ben Stiller szép szőke felesége: 17 év után elváltak, most újra együtt vannak (Femina ) Ben Stiller és Christine Taylor kapcsolata kicsit sem mindennapi, a házaspárról friss videó készült.
- Rettegett amerikai feketelistára kerültek fel a kínai óriáscégek (Portfólió) Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma frissítette a kínai katonai vállalatokról vezetett listáját, amelyre többek között az Alibaba, a Baidu, a BYD és a NIO is felkerült. A lépés alig néhány héttel azután
2026.06.10
2026.06.09