A keresés eredménye 347 találat
- Török Gábor: Magyar Péter számára minden nappal egyre több a politikai kockázat, nem ügyet... (Economx) A politológus szerint a köztársasági elnök története egyre érdekesebb, miközben a miniszterelnöknek is egyre több politikai rizikót jelent Sulyok ügye.
- Halálos balesetek az M1-esen: megszólalt a rendőrség (Infostart) Török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz érintett a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt két balesetben – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
- A rendőrség részleteket közölt az M1-es autópályán történt baleset nyolc halálos áldozatár... (Blikk.) At M1-es autópályán történt tragikus karambolokban egy török rendszámú teherautó és egy moldáv rendszámú kisbusz érintett. A balesetek következtében nyolc felnőtt férfi halt meg, köztük a teherautó sofőrje
- Török Gábor: Ami Magyar Péter jutalomjátékának indult, mostanra nagy kockázat lett (SzMo.hu) A politológus Sulyok Tamás alkotmánybírósági beadványát elemezte. Az államfő azután lépett, hogy a Magyar Péter által szabott lemondási határidő 11 napja lejárt.
- Török Gábor: Sulyok Tamás most bizonyítja eddigi szereptévesztését (24.hu) A politológus korábban jelezte: az elnök félreérti saját szerepét.
- Törökország szerint jogellenes a francia csapatok állomásoztatása Cipruson (MHírlap) Márciusban iráni drón csapódott be a szigetre
- Kritikus a helyzet Európa legnagyobb atomerőművénél: dízelgenerátorok tartják életben – tö... (VG)
- Aggregátorokkal és Booker-díjas szerzővel indult el az Ünnepi Könyvhét (Index - k) Váratlan reformok és bocsánatkérés a 97. Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
- Török Gábor szerint Sulyok Tamás megnyerheti a meccset (Nyugatifény) Mégsem olyan könnyű idő előtt eltávolítani. A Fordulat! Török Gábor szerint Sulyok Tamás megnyerheti a meccset bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Török Gábor: Aki április 12-én született, azt is gondolhatná, hogy Sulyok egy aktív, polit... (Telex) Török Gábor nem tartja ügyetlen lépésnek, hogy Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul.
- Török Gábor Sulyok Tamásék lemondatásáról: Egyre érdekesebb ez a történet (MagyarHang) A politikai elemző szerint „nem ügyetlen” lépés az államfőtől, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul.
- Török Gábor: egyre nagyobb politikai kockázatot jelenthet ez az ügy Magyar Péter számára (Portfólió) Érdekes fordulatot lát a kibontakozó közjogi konfliktusban Török Gábor. A politikai elemző szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök most olyan aktív szerepet vállal, amely az elmúlt két évben nem volt jellemző r
- Rendkívüli szabály lépett életbe Magyarországon a pusztító állatbetegségek miatt (Portfólió) Szigorították az élőállat-szállítás szabályait a Törökországban, Bulgáriában és Görögországban kialakult járványhelyzet miatt. Az országos főállatorvos döntése alapján az érintett államokból érkező,
- A török elnök szerint Benjamin Netanjahu „gyilkos hálózata” már Törökországot is fenyegeti (Index - kf) Az államfő figyelmeztetett, ha megsértik a jogaikat, válaszuk egyértelmű lesz.
- Terrorellenes razzia volt Törökországban (MHírlap) A hatóságok őrizetbe vették az Iszlám Állam több tucat feltételezett tagját
- Törökországot is veszélyeztetik Izrael szíriai és libanoni támadásai (MHírlap) Izrael „alattomos erőfeszítésekkel” próbál destabilizálni afrikai országokat és a Földközi-tenger térségét
- Recep Tayyip Erdoğan: Törökországot is veszélyeztetik Izrael támadásai (Demokrata) A török elnök szerint Izrael a nemzetközi közösség hallgatása miatt bátorodott fel.
- Fordulat a BYD-nál: leáll a török gyár, minden figyelem Magyarországra irányul (Economx) Új irányt vett a BYD európai terjeszkedése: a kínai autógyártó felfüggesztette törökországi gyárberuházását, miközben vezetője szerint jelenleg Magyarország élvezi az abszolút prioritást. Bár a szeged ...
- A magyar-török védelmi ipari együttműködés további erősítéséről tárgyalt a 4iG vezetője (Mfor) A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Z
- Ankarában tárgyalt Jászai Gellért (Priv.bankár) A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában.
- Nagy Ervin visszaszállíttatja az antik bútorokat a kulturális tárca épületéből az Iparművé... (Népszava) Inkább szolgálják ezek a tárgyak a köz javát.
- Erdoğan szerint Izrael támadásai már Törökországot is fenyegetik (444.hu) A török elnök szerint Izrael a regionális béke legnagyobb akadálya.
- Nagy Ervin visszaküldi a múzeumi bútorokat, amelyeket elődje hozatott az államtitkárságra (Klubrádió) Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár szerdán rövid videóüzenetben jelentette be, hogy kezdeményezte azoknak az antik bútoroknak a visszaszállítását az Iparművészeti Múzeumba, amelyeket elmondása szerint
- Kijelölték az új dátumot: csúszással ugyan, de már idén indul a BYD szegedi gyára (10perc.hu) Az év végén indulhat a termelés a BYD szegedi autógyárában. A kínai cég a magyar üzem miatt jegelte egymilliárd dolláros törökországi projektjét.
- Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba (SzMo.hu) Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a s
- Nagy Ervin visszaküldi a múzeumi bútorokat, amelyeket elődje vitetett az államtitkárságra (24.hu) Nagy Ervin szerint az Iparművészeti Múzeumból származó antik bútoroknak nem minisztériumi irodákban, hanem közgyűjteményben van a helyük.
- Visszavitetik a kulturális minisztériumban talált antik bútorokat az Iparművészeti Múzeumb... (444.hu) Nagy Ervin szerint inkább ott a helyük.
- Nagy Ervin visszaküldeti az államtitkársági bútorokat az Iparművészetibe (MagyarHang) Szerinte elődeik úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne.
- Jászai Gellért Törökországban tárgyalt (Portfólió) A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Z
- Nagy Ervin antik bútorokat talált az irodájában – Most eldőlt, mi lesz a sorsuk – videó (Blikk.) Visszakerülnek az Iparművészeti Múzeumba azok az antik bútorok, amelyeket korábban a Kulturális Államtitkárság épületében használtak. Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár szerint a múzeumi gyűjteménybő
- Nagy Ervin visszaviteti a bútorokat az Iparművészeti Múzeumba a Kulturális Államtitkárságr... (Telex) A kultúráért felelős államtitkár szerint azokat az elődje hozatta magának, de „ami a múzeumból jött, annak a múzeumban a helye”.
- Videó: Nagy Ervin antik bútorokat talált az irodájában, visszaküldi őket az Iparművészeti ... (hvg.hu) Szerinte a fideszes politikusok úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne.
- Kiderült, mikor gördülhet le az első BYD Szegeden (Autópro) A BYD 2026 negyedik negyedévében indíthatja el a termelést szegedi üzemében, miközben a korábban bejelentett törökországi gyárprojektet egyelőre háttérbe szorítja. A kínai autógyártó európai terjeszkedéséér
- Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdet... (SzMo.hu) A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncer
- Török Gábor rájött a Fidesz-kampány egyik legnagyobb hibája (NLC) A politikai elemző a parlamenti közvetítés közben szúrta ki, miben bukhatott el a Fidesz választási kampánya.
- Török Gábor megfejtette: ez volt a Fidesz kampányának a legnagyobb hibája (Naphíre) Török Gábor politikai elemző szerint a Fidesz egyik legnagyobb kampányhibája a „folyamatos baloldalizás” volt. Úgy véli, ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy Magyar Péter hiteles ellenzéki szereplőként tudott megerő
- Új állategészségügyi intézkedések az élőállat-szállításban (HellóSajtó) A Törökországban, Bulgáriában és Görögországban kialakult kedvezőtlen állategészségügyi helyzet miatt Magyarország új védelmi intézkedést vezetett be: a haszonállatokat szállító járművek csak tisztítás
- Végzetes stratégiai baki? Török Gábor megmutatta, hol rontotta el a kampányt az Orbán-korm... (Contextus) Éles kritikával illette a korábbi kormánypárt kampánystratégiáját a legismertebb hazai politikai elemző, miután végignézte a...
- Török Gábor: ez volt a Fidesz-kampány egyik legnagyobb hibája (24.hu) Ha úgy csinálnák, mint most, lehet, minden másképpen alakul.
- Török Gábor megnevezte a Fidesz egyik legnagyobb hibáját a kampányban (Index) Erre a keddi parlamenti ülés közben eszmélt rá.
- Az Üllői úton is elismerik: kivételesen igazat mond a török sajtó a Fradi játékosáról (Mandiner) Tovább formálódhat a Magyar Kupa-győztes zöld-fehérek kerete.
- Magyarország lemarad a férfi kézi-vb-ről, Törökország és Szaúd-Arábia kapott szabadkártyát (444.hu) Legutóbb 2015-ben nem jutottunk ki a világversenyre, most az olimpiai kvalifikáció is messze került.
- Állítólag eldőlt, visszakerül előző csapatához a magyar válogatott játékos - az árát és a ... (CsakFoci) Török sajtóhírek szerint a Kocaelispor közel áll ahhoz, hogy új, hosszú távú szerződést kössön Balogh Botonddal.
- „Nem szabad” kártya – Törökország fontosabb volt Magyarországnál a vb-n (Infostart - s) A magyar férfi kézilabda-válogatott nem kapott szabadkártyát a januári, németországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
- Egy kisszerű, a közönségének „torokhangon ordibáló” alak útja - mitől volt újszerű egy maj... (MNarancs) Az Olvasni muszáj legújabb részében Sebastian Haffner Megjegyzések Hitlerhez című nagyszerű könyvét ajánljuk. Az 1978-ban megjelent, hatalmas sikerű könyv gyakorlatilag egy új Hitler-képet rajzolt meg.
- Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a férfi kéziválogatott (Demokrata) Végül Törökország és Szaúd-Arábia válogatottja vehet részt szabadkártyával a vb-n.
- Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kam... (SzMo.hu) A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más ta
- Törökök és szaúdiak igen, magyarok nem – eldőlt, nem leszünk ott a kézilabda-vb-n (MNemzet) Az IHF nyílvánosságra hozta, hogy mely két válogatott kapott szabadkártyát a vb-re.
- Ez vicc: kiderült, kik kaptak szabadkártyát a kézilabda-vb-re – nem mi… (Blikk) A Nemzetközi Kézilabda-szövetség kedden bejelentette, hogy a következő vb-n a török és a szaúdi válogatott lehet ott szabadkártyával. Így a mieink lemaradnak az eseményről.
- A török élvonal újonca ajánlatot tehetett a Fradi védőjéért (NB1) A török élvonalba feljutó Corum FK hivatalos ajánlatot tett a Ferencváros egyik meghatározó játékosáért. Az Ajansspor beszámolója szerint a Süperligbe […] A A török élvonal újonca ajánlatot tehetett a Fradi v
2026.06.12
2026.06.11
2026.06.10
2026.06.09