A keresés eredménye 263 találat
- A negyedik negyedévre csúszik az autógyártás kezdete a BYD szegedi gyárában (Telex) „Jelenleg Magyarország az első számú prioritásunk” – nyilatkozta a cég ügyvezető alelnöke.
- Kijelölték az új dátumot: csúszással ugyan, de már idén indul a BYD szegedi gyára (10perc.hu) Az év végén indulhat a termelés a BYD szegedi autógyárában. A kínai cég a magyar üzem miatt jegelte egymilliárd dolláros törökországi projektjét.
- Az év végére csúszik a BYD szegedi gyárának indulása (VillanyAutó) Tavaly még tagadták, hogy gondok lennének.
- Azt ígéri a BYD, idén beindul a termelés a szegedi gyárban (Vezess) Jelenleg semmi nem fontosabb számunkra Magyarországnál: így fogalmazott Stella Li alelnök, amikor a BYD európai terveiről kérdezték.
- Kiderült, mikor gördülhet le az első BYD Szegeden (Autópro) A BYD 2026 negyedik negyedévében indíthatja el a termelést szegedi üzemében, miközben a korábban bejelentett törökországi gyárprojektet egyelőre háttérbe szorítja. A kínai autógyártó európai terjeszkedéséér
- A BYD már látja, mikor nő a világ legnagyobb autógyártójává – már közel van, ehhez kell Sz... (VG) Amerika fogja eldönteni a BYD–Toyota-versenyt.
- Elárulták, mikor indulhat el a BYD magyarországi termelése (Totalcar) Most úgy tűnik, egyéves spéttel kezdődhet el a munka a szegedi BYD-gyárban.
- Büdös a csípős csirkeszárny, lassan hét éve tart a vita a szegedi KFC és a lakók között (Telex) A műemléki védettségű, szegedi Ungár–Mayer-palota lakói évek óta panaszkodnak az égett olaj szagára, a hajnali áruszállítások zajára és a gyorsétterem gépészeti berendezéseire. A felek már a bíróságot is
- Maszkos férfi ólálkodott Szegeden, videón a feltételezett betörési kísérlet (Index) A kamerafelvételt a ház tulajdonosai osztották meg elővigyázatosságból.
- Tihanytól Szegedig tombol a lila láz, mutatjuk a legjobb levendula-lelőhelyeket (Kultúra.hu) Itt a nyár, virágba borulnak a levendulamezők, és hamarosan a levendulaszüretek és a levendulafesztiválok ideje is elkezdődik. De hogyan is került Magyarországra ez az illatos, lila virágú gyógynövény? Hol termeszti
- Demonstráció lesz szerda reggel a Telekom egyik cégénél, mert nem elégedettek a dolgozók a... (24 - g) Országosan négy helyszínen tartanak majd demonstrációt a dolgozók, Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden.
- Feketelistára tették a Szegeden gyárat építő BYD-t (Vezess) Az amerikai védelmi minisztérium frissítette a kínai hadsereggel együttműködő “kínai katonai vállalatok” listáját. Két autógyártó is rajta van.
- Már nem autógyártó többé a Szegeden is építkező BYD: teljesen átminősítették, katonai váll... (VG) Az Egyesült Államok minden kapcsolatát megszakítja a nagy kínai vállalattal.
- Sorra nyerték a közbeszerzéseket, mégis szinte felére csökkent nettó árbevétele az egykori... (Forbes) A West Hungária Bau Kft. többek között részt vesz az egykori Pénzügyminisztérium várbeli épületének rekonstrukciójában, de a Várkert Bazár, és a Szegedi Dóm felújítását is ők végezték. A jelentős profit e
- Új szakszervezet alakult a BYD szegedi beruházása nyomán (Autópro) A BYD szegedi beruházásán dolgozó munkavállalók megkeresései nyomán jött létre a Magyar Gyáripari Szakszervezet. Az új érdekképviselet nemcsak a magyar, hanem a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalók ké
- Szakszervezet alakul a szegedi BYD-nél, a kínai építőmunkásokat is beléptetnék – kiderült ... (VG) A szervezet nemcsak a magyar, hanem a kínai dolgozók előtt is megnyitná a tagság lehetőségét.
- Totális fordulat: döntött a német fegyvergyártó óriás a magyar gyáráról, ez lesz a sorsa –... (VG) A német hadiipari óriás most egyértelművé tette: nem vonul ki Szegedről. A Rheinmetall közlése szerint a katonai gyártás változatlanul marad, csak a civil tevékenységet egy új tulajdonos bérlőként folytatja ugyan
- Súlyos terhek – ezért nem jutnak előrébb a nők a munka világában (Infostart) Nem könnyű a helyzete a munkaerőpiacon a 50 éven felüli nőknek, akiknek több körülmény is nehezíti a munkavállalását – mondta Szegedi Andrea, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója.
- Megoldódott az emeletes vonatok abszurd problémája, eddig 300 kilométeres kerülőt kellett ... (SzMo.hu) Áprilisra teljesen elkészült a szegedi deltavágány, így a MÁV Stadler KISS motorvonatainak karbantartása leegyszerűsödik. A fordításra azért volt szükség, mert a szegedi esztergavágány túl rövid a 200 méteres s
- Videó: utasok tolták a trolibuszt a magyar városban (Vezess) Nem mindennapi jelenetet vett fel videóra a Szeged365 portál olvasója. A szóló autóbuszt utasok tolták egy rövid szakaszon Szeged belvárosában.
- Elindult a Magyar Gyáripari Szakszervezet (HRportal) A BYD szegedi beruházásán dolgozó munkavállalók megkeresésére jött létre a Magyar Gyáripari Szakszervezet (MGSZ), amely a magyar dolgozók mellett a külföldi munkavállalók érdekeit is képviseli majd - mondta az MT
- Vége a felesleges kitérőknek a MÁV-nál: megoldódott az emeletes vonatok különös karbantart... (Pénzcentrum) A szegedi járműtelepen működő kerékeszterga vágánya túl rövid a szerelvényekhez, a vonatokat a munka felénél meg kellett fordítani, ehhez pedig egészen Ceglédig kellett menniük.
- Háromszáz kilométeres kerülőt tettek a vonatok egy karbantartás miatt (Klubrádió) Szegeden javították az emeletes motorvonatokat, de egy ideig csak hatalmas kerülővel tudták megoldani a szükséges fordítást.
- Háromszáz kilométert kellett kerülniük az emeletes vonatoknak, hogy megfordulhassanak szeg... (Telex) A MÁV Kiss vonatait Szegedre küldik karbantartásra, de túl hosszúak ahhoz, hogy egyben meg tudják oldani a feladatot. Megfordítani pedig nem egyszerű őket, egy ideig több száz kilométert kellett emiatt kerülniük.
- Megkezdte működését a szegedi székhelyű Magyar Gyáripari Szakszervezet (ProfitLine) A BYD szegedi beruházásán dolgozó munkavállalók megkeresésére jött létre a Magyar Gyáripari Szakszervezet (MGSZ), amely a magyar dolgozók mellett a külföldi munkavállalók érdekeit is képviseli majd - mondta az MT
- Játszótér épül madaraknak, denevéreknek (Infostart) Madaraknak és denevéreknek alakítanak ki odúparkot uniós támogatással Szegeden, a Maros tiszai torkolata közelében.
- Hosszú könyvhét Szegeden (Vasárnap) Húsz helyszínen több mint száz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival, komoly- és könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőke
- Képgaléria: Magyar katonák mutatták be amerikaikkal és szerbekkel, hogyan kell megtisztíta... (hvg.hu) Közös hadgyakorlatot tartottak Szeged mellett, ahol az orosz-ukrán háború miatt ismét fontossá vált lövészárok-harcot mutatták be.
- Ilyen egy szegedi delfin a kínaiak szerint (Totalcar) Fotókon a Magyarországon készülő BYD Dolphin G utastere.
- Óriási kikötőfejlesztés készül Szegeden a BYD-gyárhoz (MNemzet) Már meg is kezdődtek a nagyszabású beruházás előkészületei.
- Kis híján vízügyi katasztrófát okozott Szeged mellett egy éjszakai szabotázsakció (Infostart) Kritikussá vált a helyzet az Algyői-főcsatornán, miután ismeretlenek lezárták a dorozsmai szivattyútelep zsilipeit. Csak a vízügyi szakemberek gyors beavatkozásán múlt, hogy nem keletkeztek komolyabb károk.
- A BYD miatt éledhet újjá a szegedi téli kikötő (Economx) Újabb jelentős fejlesztés kapcsolódhat a Szegeden épülő BYD-gyárhoz: a helyi hírek szerint megkezdődött a szegedi téli kikötő bővítésének előkészítése, amelynek célja, hogy a jövőben nagyobb teherhajó ...
- Ezt eddig nem tudtuk: hatalmas kikötő épül a Tiszán a szegedi BYD-gyár miatt, óriáshajók f... (VG) Kikötőbővítés vette kezdetét Szegeden.
- Gazdát cserél a szegedi Rheinmetall-üzem, ezt ígérik a dolgozóknak (Economx) A tavaly átadott szegedi Rheinmetall-üzem máris tulajdonosváltás elé néz: a német hadiipari óriás bejelentette, hogy 350 millió euróért értékesíti teljes Power Systems üzletágát a müncheni székhelyű A ...
- Meghalt Zélity László, Szeged korábbi rendőrkapitánya (Index) Az egykori tisztviselő 63 éves volt.
- Meghalt Zélity László, aki 12 évig volt rendőrkapitány Szegeden (24.hu) Több mint három évtizeden át szolgálta a hazáját.
- Brutális baleset történt az M5-ös autópályán, óriási a torlódás (Kiskegyed) Nehézkesen indult a csütörtök reggel az M5-ös autópályán közlekedők számára, miután Örkény közelében összeütközött egy kamion és két személyautó a Szeged irányába vezető oldalon.
- Hivatalos: eladta a magyarországi gyárát a német fegyveróriás, ő az új tulajdonos – így ér... (VG) Alig néhány hónappal az átadás után új tulajdonoshoz kerül a Rheinmetall szegedi gyára.
- Gyászol a rendőrség – elhunyt a Szegedi Rendőrkapitányság korábbi vezetője (Liner) Mély gyászba borult a rendőrség és a szegedi közélet, miután életének 63. évében elhunyt dr. Zélity László rendőr ezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság egykori vezetője.
- Elhunyt dr. Zélity László, a Szegedi Rendőrkapitányság egykori vezetője (Ripost) Nemrég érkezett a lesújtó hír. Elhunyt dr. Zélity László, a Szegedi Rendőrkapitányság egykori vezetője.
- Csak megmentik a világot (MagyarHang) A Szegedi Vízőrzők csapata ötvözi a kétkezi munkát a fejlett dróntechnológiával, hogy életet leheljenek négy kiszáradt tóba a város szélén. Minden napjuk erről a 100 hektárról szól.
- Hiába a BYD-beruházás, lassul a szegedi lakáspiac is: rekordárak mellett egyre tovább kell... (Telex) Bár a BYD körüli várakozások továbbra is magasan tartják az árakat, a szegedi lakáspiacon egyre több jel utal lassulásra.
- Szegeden adta át 3 000. csomagautomatáját a GLS Hungary (DigHungary) Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary országos hálózatfejlesztése: a vállalat Szegeden helyezte üzembe 3 000. csomagautomatáját. A fejlesztés jól mutatja a hazai csomaglogisztikai piac gyors átalakulás
- Ötvenmilliárdos tartalékon ül a Pick Szeged, miközben a Pápai Hús megint súlyos vesztesége... (Portfólió) Kétsebességessé vált a magyar húsipar, mivel miközben a Pick, a Kometa és a Gyulahús a kedvezőtlen piaci környezet ellenére is nyereséges tudott maradni, addig a Pápai Hús továbbra is milliárdos veszteségekkel kü
- A vécén sírta ki magát a válogatott klasszisa – őszintén beszélt a fájdalmas szakításról B... (Blikk) Nem bírta ki könnyek nélkül Bodó Richárd. A válogatott kézilabdázó tíz év után játszotta utolsó mérkőzését a Szeged mezében, együttese 36-34-re kikapott, így a Veszprém megszerezte a bajnoki címet. Az átl
- A szegedi BYD osztrák beszállítójának Trump acélbilincse sem okozott akadályt (VG) Az osztrák Voestalpine brüsszeli hátszelet kap.
- A Veszprém megnyerte a kézilabda NB I-et – harmincadik bajnoki cím a Szeged otthonában (10perc.hu) A Veszprém 36-34-re győzött a Szeged otthonában a kézilabda NB I döntőjének második meccsén, és 2-0-s összesítéssel megszerezte harmincadik bajnoki címét.
- Méltatlan búcsút kapott a Veszprém legendája? Éles kontraszt a szegedi döntőn (MNemzet) Tizenkét év után távozik a Veszprém szélsője, aki Szegeden is csak a lelátóról figyelte csapatát.
- Méltatlan búcsút kapott a Veszprém legendája? Éles kontraszt a szegedi döntőn (MNemzet) 12 év után távozik a Veszprém szélsője, aki Szegeden is csak a lelátóról figyelte csapatát.
- Bodó Richárd elköszönt, sírva búcsúzott a szurkolóktól a szegedi kézis legenda – videó (Origo) A magyar válogatott játékos tíz évet töltött Szegeden.
2026.06.10
2026.06.09
2026.06.08
2026.06.07
2026.06.06
2026.06.05
2026.06.04
2026.06.03
2026.06.02