- 1. Pánik a túrkevei fürdőben: menetőhelikopterek érkeztek, a polgármester is megszólalt A gépházból szivárgó klórgáz miatt százhúsz embert menekítettek ki a Túrkevei Termál- és Élményfürdő, Apartman és Kemping létesítményeiből kedd délelőtt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kata
- 2. Leépítésbe kezdett Gattyán György cége, a Docler Holding Létszámleépítés indult a Docler Holdingnál, amely a próbaidős munkavállalókat is érinti. A cég a Telex megkeresésére megerősítette: nyár végéig reorganizációs folyamatot hajtanak végre. Mint írták, másfé
- 3. Dohányzós fotó kering Magyar Péterről – nekiesett a kormánysajtó "Penetráns figura" – ezzel a jelzővel illette Mandula Viktor, a Nyugati Fény korábbi főszerkesztője Magyar Pétert – szúrta ki a Mandiner. Mandula a közösségi oldalán egy Magyar Pétert ábrázoló fotót osztott me
- 4. "Kiskorú lányok meggyalázását dicsőítette Dopeman" – "Tényleg idáig süllyedt a Fidesz?" Dr. Kulja András orvos, egészségügyi kommunikációs szakember a közösségi oldalán cincálgatja a Fideszt és Orbán Viktort, amiért a kormányfő a Karmelitába hívta Dopemant, a Digitális Polgári Körök egyik arca
- 5. „Nem sz*rsz oda, ahonnan zabálsz” – Bayer Zsolt tajtékzik A publicista ezúttal a Tusványoson fellépő Punnany Massifot, illetve annak frontemberét kritizálta. Emellett feltette a kérdést: „Jövőre mi lesz? Azahriah, Krúbi és Majka koncert?” Fotó: Youtube Felcser Máté né
- 6. Szijjártó a végtelenségig ócsárolta: "Gyakorlatilag megaláztatás és nevetség tárgya..." Az Európai Bizottság elnökével egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője is felmosta a padlót, Ursula von der Leyennek azt sikerült elérnie, hogy ezentúl többszörös vámot kell fizetni az európai áruk
- 7. "Remélem, hamarosan együtt tűnnek el a hazai politika lefolyójában..." – Puzsér Róbert ren... Puzsér Róbert élesen bírálta a Kneecap raptrió magyarországi kitiltását, amely szerinte a véleményszabadság súlyos megsértése. A publicista úgy véli, a kormány lépése nemcsak aránytalan, de az illiberális ren
- 8. Holtan találták Hervai Zsoltot, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökét Hétfő este holtan találták otthonában Hervai Zsoltot, az Agria Drink Kft. és az Agria Market Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét – számolt be róla a Heol. Fotó: HKIK A neves egri üzletember évek óta meghatározó szerep
- 9. Majka nem tér vissza az RTL sikerműsorába Hamarosan érkezik a Kalandra fal! új évada. A kalandos, csobbanós játék műsorvezetői Sebestyén Balázs és Istenes Bence lesznek – jelentette be az RTL. Mindez azt jelenti, hogy sem Majka, sem Pápai Joci nem tér viss
- 10. Új intézkedéscsomagot jelentett be a kormány – Mutatjuk, mi következik A kormány jelentősen visszavágta az idei gazdasági növekedési várakozását: a korábban becsült 2,5–3,4 százalék helyett mindössze 1 százalékos GDP-bővüléssel számolnak. Az alacsony ipari és mezőgazdasági te