- 1. Gyárfás Tamás hét év fegyházat kapott, majd gyorsan felesége nevére íratta cégét Gyárfást Tamást a Portik Tamást felbújtóként elkövetett emberölésben bűnsegédként első fokon bűnösnek találta a bíróság, elítélték, majd felesége nevére íratta a félmilliárd forintos eszközállománnya
- 2. "Bumm, beleállt a földbe" – Menczer Tamásnál elszakadt a cérna Menczer Tamás szerint ugyanazok vannak Magyar Péter mögött, akik Márki-Zay mögött is voltak. Ugyanazok vannak Magyar Péter mögött, akik Márki-Zay mögött is voltak – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommuniká
- 3. Egészségügyi szakértő bízonyítja, hogy Varga Judit igazat mondott-e Egy, az Országos Mentőszolgálattól származó jegyzőkönyv került a Bors birtokába, mely a kormánypárti bulvárlap szerint igazolja azt, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter igazat mondott. Magyar Péter Fotó: F
- 4. Olyan hidegfront tör be a héten, amire senki sem számított Hidegfront hoz esőt és lehűlést a jövő héten. Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökke
- 5. Beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged nagy riválisának Újabb szankciókkal próbálja megtörni Washington az ukrajnai invázió lezárása érdekében Oroszországot, mivel az eddigi intézkedések csak korlátozott sikereket hoztak. Az Egyesült Államok ezért egyre inkább a bün
- 6. Orbán Viktor elég sajátosan kíván sok szerencsét az érettségizőknek – mutatjuk A miniszterelnök egy meglepő videót tett ki a Facebook oldalára, amire azt írta: túléltük! Orbán Viktor sok szerencsét kívánt az érettségizőknek/Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Hétfőn kezdődtek az idei érettsé
- 7. Két gyerek életveszélyes állapotban – Mentőhelikopterrel vitték kórházba őket a baleset he... Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap – közölte az Országos Mentőszolgálat. Illusztráció: MTVA/Bizományosi: Róka Dániel A két gyermeket és egyikük súlyosan me
- 8. Halálos fenyegetésig fajult a jándi táblaháború, miután Orbán Viktor a településen járt Halálos fenyegetésig fajult a jándi táblaháború Orbán Viktor a településen tett látogatását követően. Asztalos István, a település polgármestere április végén cserélte le az üdvözlőszöveget a minisztereln
- 9. Csak a nyakkendő változott – szóról szóra ugyanazt a beszédet mondta el Halász János a par... A fideszes politikus, Halász János annyira fontosnak tartotta az ukrán háborúról szóló parlamenti felszólalását, hogy kétszer mondta el a képviselőknek, hátha nem tűnik fel senkinek. Tévedett. Szóról szóra ugy
- 10. Így látja a magyarok 83 százaléka az ország gazdasági helyzetét – Van kiút? Áprilisban is elkészítette szokásos nemzetközi felmérését az Ipsos, melyben arra kérdez rá, hogy az egyes országok lakóit mi aggasztja leginkább. A magyarok esetében a gazdaság helyzetének megítélése áll az els