- 1. Ukrajna hatalmas bajban van - egyre nehezebb katonákat szerezni a hadseregbe
- 2. A cukorbetegeknek segítenek - új támogatás indul Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
- 3. Fico elleni merénylet: stabil a szlovák kormányfő állapota Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos - jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és minisztereln
- 4. Választások: júniusban lesz, ahol kilenc polgármester-jelölt indul A júniusi önkormányzati választáson csaknem 7700 polgármesterjelölt indul, több mint négyötödük függetlenként - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adataiból.
- 5. Hollywood rengeteg pénzt hozott Magyarországra Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar n
- 6. A hazai járműipar teljesítménye meg is duplázódhat Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően a hazai járműipar éves termelési teljesítménye a jelenlegi évi ötszázezer gépkocsiról egymillió fölé emelkedhet, erre a volumenre jelenleg Európában mindössze öt
- 7. Választások júniusban: nem minden képviselő tölthet be minden megszerzett mandátumot Sok jelölt képviselőként, polgármesterként vagy vármegyei közgyűlés tagjaként is mandátumot szerezhet a június 9-ei önkormányzati választáson, azonban a jogszabályok szigorúan megszabják, milyen mandátumokat l
- 8. A lengyelek milliárdokból erősítik meg a határaikat Lengyelország mintegy 2,5 milliárd dollárt fordít a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal közös határon - közölte a miniszterelnök szombaton.
- 9. Már 10 év börtönbüntetést is kiszabhatnak a környezeti bűncselekmények elkövetőire A zöldmosás fogalma még a legtöbb ember szókincsében nem szerepel, de a világban zajló fenntarthatósági fejlesztések, a szabályozók és a piac által diktált követelmények a zöldmosók megjelenését és elterjed
- 10. A rákot mik okozzák a leggyakrabban? Miért lesz rákos egyre több fiatal? Mutatjuk a válasz... Az elmúlt három évtizedben az 50 év alattiak körében világszerte majdnem a duplájára nőtt a rákos megbetegedések száma.