- 1. Pusztulnak a halak a Dunában: ez a magyarázat Folyamatos a haltetemek eltávolítása a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Kemhesz) által kezelt Duna-szakaszról. Főleg a busák pusztulnak, de pontyok és keszegek is odavesztek.
- 2. Orbán szereti a vörösszőnyeges fogadtatást, a kínaiak meg az önös érdekeik érvényesítését Kína több okból is aktívan igyekszik fejleszteni a magyar kapcsolatait, ami kizárólag kőkemény önös érdekeken alapul – mondta a Hírklikknek Odze György Kína-szakértő. Az író és egykori diplomata szerint Peking
- 3. A héten kiderül az is, mennyivel drágult a magyarok élete A héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
- 4. Elindult az Élet menete Budapesten Elindult az Élet menete Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától indultak és a Keleti pályaudvar előtti tér felé tartanak.
- 5. Gazdatüntetéseket szervezve is lázít az unió ellen az MCC Brüsszelben A kanadai Vancouverben megjelenő környezetvédő folyóirat, a DeSmog figyelt fel arra, milyen szervezetten küzd a MOL milliárdjaiból finanszírozott Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli alközpontja a baloldalinak tek
- 6. Magyar Péter: lépésről-lépésre, tégláról-téglára visszavesszük a hazánkat Több tízezer ember vett részt Magyar Péter debreceni tüntetésén. Ahogy a Tisza Párt elnöke mondta: „egyre többen érzitek, hogy most vagy soha. Ha most sikerül, lezárhatjuk azt a korszakot, ami Magyarországot az Eur
- 7. Tömegével járnak át a magyarok Szlovákiába vásárolni Már 60 ezer tagja van annak a Facebook-csoportnak, amelyet a Szlovákiába vásárolni átjárók hoztak létre.
- 8. Kórházak ellen indított végrehajtást a NAV Inkasszóval kellett beszednie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház mintegy 57 millió forintos közteher-tartozását – értesült a Népszava. A lap úgy tudja: az összeg leemelés
- 9. Orbán visszaállította a trón és az oltár egységét, s ez az „oltár” bőkezű támogatásában is... Összességében évi mintegy kétezer milliárd forintot költ a kormány az egyházakra, a vallási tevékenység támogatására, de pontosan nem lehet kibogarászni az összegeket, köszönhetően a költségvetés átláthata
- 10. Antigoné és Ady Endre a magyarérettségin Hétfőn reggel kilenckor megújult formátummal kezdődött meg a magyarérettségi.