- 1. Nem sok jót ígér a Fico-nál fellépő nekrózis az orvos szerint Egy cseh orvos szerint a szlovák miniszterelnök állapota jóval súlyosabb, mint az sokan gondolnák.
- 2. A reptéren tudták meg az utasok, hogy nem fogadják el a vízumukat – Legalább nyolcvan utas... 80-100 utas maradt hoppon ma a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, akik a Wizz Air járatával szerettek volna Szaúd-Arábiába, pontosabban Dzsiddába utazni. Magyarok és átszálló külföldiek a becsekkolásn
- 3. Több ezer klímát szereltethet le az önkormányzat egy fővárosi kerületben Az elmúlt években már több helyen fellépett az önkormányzat a légkondicionálók kültéri egységeinek szabálytalan felszerelése miatt, most a IX. kerületben aggódhatnak a klímatulajdonosok.
- 4. Elfogták a férfit, aki tegnap járdára hajtva gázolt el szándékosan két embert Pécsett A rendőrök rövid idő alatt megtalálták az ügy résztvevőit.
- 5. Tűz tombol Budapesten, három tűzoltóállomást is riasztottak Zuglói, újpesti és józsefvárosi hivatásos tűzoltókat riasztott a fővárosi műveletirányítás ahhoz az újpalotai, Perczel Mór utcai házhoz, amelynek teljes tetőszerkezete ég – közölte a Katasztrófavédelem.
- 6. Négy nap múlva találták meg a rendőrök az élve eltemetett férfit A föld alól érkező tompa segélykiáltást hallották meg. A rendőrség egy 74 éves nő ügyében nyomozott, akit a saját otthonában találtak meg holtan. A helyszínre kihívott igazságügyi orvosszakértők megállapít
- 7. „Az a nadrág volt rajta, amit levett a fiamról” – Még a bíróságon is azt a nadrágot viselt... Az áldozatáról lehúzott melegítőnadrágban volt letartóztatásakor az a 21 éves férfi, aki brutálisan megverte majd megfojtotta másodunokatestvérét Rétközberencs határában. A gyilkos és a megölt fiú édesapja i
- 8. Terrortámadásra készült egy 14 éves lány: baltát, késeket és az Iszlám Állam propagandaany... Grazban a rendőrség letartóztatott egy 14 éves montenegrói lányt, aki késes terrortámadásra készült.
- 9. Kipfujogták Deutsch Tamást és Magyar Pétert a EP-listavezetői vitán, pedig ott sem voltak Nem tetszett a közönségnek, hogy nem vállalták a nyílt vitát a politikusok.
- 10. 30 év börtön vár arra a férfira, aki kalapáccsal betörte Nancy Pelosi férjének koponyáját 30 év börtönre ítélték azt a férfit, aki megtámadta a volt amerikai képviselőházi elnök férjét, Paul Pelosit. A büntetés még tovább emelkedhet, mivel a támadó bevallotta, hogy az eredeti célpontja Nancy Pelosi